A téli vásárra készülnek a hazai kiadók
Népszabadság * Varsányi Gyula * 2006. október 13.
Teljes üzemre kapcsolt a hazai könyvszakma. A kiadók, nyomdák lázasan dolgoznak a karácsonyi könyvvásár újdonságain, amelyek az elkövetkező hetekben érkeznek a boltokba. A várható forgalomról megoszlanak a vélemények.
A könyvpiac legfontosabb, előttünk álló szezonjáról kiadói körökben éppúgy hallani bizakodó szót, mint borúlátó jóslatot. Az utóbbi szerint a megszorító állami intézkedések hatására már az idén kevesebbet költünk olvasnivalóra – nem azért, mert máris vékony a pénztárcánk, hanem mert attól tartunk, vékony lesz.
Más vélemények szerint az új helyzet éppenséggel könyvvásárlásra ösztönöz. Az elmúlt néhány évben, amikor nőtt a hazai középrétegek jövedelme, a növekményt otthoni beruházásokra költötte inkább, mintsem több könyvre. Ezt támasztják alá a könyvforgalmi adatok is. Míg 1997 és 2002 között évente 17-23 százalékkal vásároltak több olvasnivalót, attól kezdve a növekedés jelentősen lelassult: 2003-ban 5,8, 2004-ben 2, tavaly pedig 7,8 százalékos volt. A kedvezőbb prognózis szerint most ismét előtérbe kerülhet a könyv, főként még megfizethető árú, értékesnek számító ajándékként. Mintha a könyvszakma inkább az utóbbira készülne.
Ennek tulajdonítható a memoárok, bestsellerek és főként a látványos albumok elszaporodása. Reneszánszát éli például az antik mitológia. Erről szóló képes köteteket ad ki a Corvina, a Kossuth, sőt a Móra is (Rajsli Emese Szörnyek könyve a többi között Cerberusról, Szkülláról és Kharübdiszról, Főnixről és Pegazusról mesél gyerekeknek). Ebbe a vonulatba tartozik az Osiris gazdagon illusztrált új Görög művelődéstörténete. Az Athenaeum a világ legnagyobb szabású kertészeti enciklopédiájának számító Flórával jelentkezik, és legutóbbi bestsellerét (RAJ) folytatja Frank Schatzing Híradás egy ismeretlen univerzumból címmel. A Kossuth a futball és a Forma-1 képes enciklopédiájával, Angkor elsüllyedt világának fényképkönyvével, Attenborough A gerinctelenek élete című új művével és Normantas Paulius finnugor népeket bemutató fotóalbumával csábít.
A kortárs szépirodalom kötetei között lesz Nádas Péteré a Jelenkortól: a Hátországi napló újabb esszéket tartalmaz. A kiadó másik újdonsága, Bitó László és Polcz Alaine Az utolsó mérföld című kötete a halálra való fölkészüléssel és az eutanáziával foglalkozik. A noran Konrád György trilógiájának középső kötetét, a Kőórát adja ki, és egy különleges önéletrajzi sorozatot indít, Beszéld el címmel. Az utóbbi első darabja a Svájcban élő Kiss Yudit Apám halálának nyara című írása, amelynek egyik „hőse” a Kádár-kor „másként gondolkodóival” kíméletlen harcot folytató marxista filozófus. A noran is kínál rendhagyó életrajzi kötetet, a tavaly nyolcvanéves Makk Károlyról. A Magvető egyebek között Parti Nagy Lajos novelláskötetével (A fagyott kutya lába) jön ki, ennek egyik érdekessége, hogy Pálfi György külföldön feltűnést keltett Taxidermia című filmjének alapnovellája is ebben található. Závada Pál eddig ismeretlen dokumentumokkal kiegészített szociográfiája, a Kulákprés és Garaczi László internetes pályázatra írt Metaxa című regénye is a Magvető újdonsága. Akárcsak a külföldi irodalom köréből a legnépszerűbb orosz szerző, Ludmilla Ulickaja Szonyecska című kötete.
Az Athenaeum az amerikai Tom Wolfe Én, Charlotte Simmons című regényét hozza arról, miként rabja a tengerentúli egyetemi elitifjúság a szexnek, az alkoholnak és az öltözködésnek. Az Európa a Vadhattyúk című könyvéről emlékezetes kínai Jung Chang John Hallidayjel közösen írt Az ismeretlen Maó-t, Elisabeth Kostova vámpírtörténetét, Truman Capote most fölfedezett ifjúkori kisregényét, és a legnagyobb izraeli kortárs író, Amos Oz önéletrajzi művét hozza ki. A Kalligram egyik érdekességét, a híres lengyel történész, Adam Michnik esszékötetét az utóbbi tíz év történéseiről Harag és szégyen, szomorúság és büszkeség címmel már be is mutatták. Történeti kuriózummal jelentkezik a Szent István Társulat is: III. Calixtus és XII. Pius pápa magyar vonatkozású üzeneteit, enciklikáit és apostoli körlevelét közli (először) 1456-ból és 1956-ból Mészáros István tanulmányával.

