Ma is áll az Országház, vannak emberek a téren, és ősz van – nagyjából ennyi a hasonlóság az „56-os ősz és a mostani között. Pedig sokan vizionálják, vágyják, hiszik, hogy újrajátszódik a forradalom. A megmozduláshoz sok fiatal csatlakozik, azt képzelve, hogy kényelmes és biztonságos kivitelben átélheti a hajdani vészterhes és hősies napokat – ingyen kalandtúra, veszélytelen túlélő-show, szponzorálja a központi büdzsé…
De ha már.
Ha már mindenáron hasonlóságokat keresünk a félévszázados múltban, akkor esetleg találhatunk, csak nem azokon a pontokon, ahol a politikai hátsószándék vezérelte elmék találni véltek.
A deportálások óta annyi gyűlölködés még nem kapott hangot a Kárpátmedencében, mint amennyi egy hónapja a magyar kormányfőre zúdul. A botránybomba tervezői nem hagytak kétséget afelől, hogy az 50. évfordulóra sajátos jobboldali felkelésfélét várhatunk. A FIDESZ első vonalába emelt Wittner Mária a Magyar Televízió ostrománál be is jelentette a forradalmat. A televízió ostromlói, a tüntetők, a jobboldali lakosság 56 másodvirágzását várta el a szeptemberben kezdődött megmozdulásoktól, valamint Orbán Viktortól, aki a polgári köröket valami ilyesmire szervezte. A választások óta több hónapos, szakszerűen felépített propaganda folyt arról, hogy a miniszterelnök hazudott, emiatt a választók megtévedve szavaztak, így a kormány illegitim. A miniszterelnök ellen bűnvádi eljárást kell indítani. Végül a miniszterelnök kiszivárgott „vallomása” – ügyesen összevágott változatban – mindent bizonyított.
Hasonló, kirekesztő, kormánybuktató propagandával söpörte el Rákosi Nagy Imre első kormányát. Akkor is a rossz reformok, Nagy Imre alkalmatlansága, az ország gazdasági összeomlása, és Nagy Imre jellemtelensége (pártszerűtlensége) volt a vezérszólam. A tömegek is szerepet kaptak 1955. május elsején. A korszak egyik jellegzetessége volt a vallomások nyilvánosságra hozatala. A propaganda az önkritikákból és politikai perek vallomásaiból idézett, hogy a vezér éleslátásáról újra és újra meggyőzze az embereket. Déja vu, ahogy az őszödi beszédből a média Gyurcsány Ferenc önkritikai mondatait ismételgette az unalomig. Nem kívánták észre vetetni, ami nem illett a koncepcióba; nevezetesen, hogy a beszéd mondanivalója nagyjából a kiragadott résszel ellentétes. Ahogy Orbán Viktor, a keresztyén polgári morál képviseletében, a soha meg nem tévedt igazmondó szerepében Gyurcsány Ferenc kirekesztését követelte, ötven évvel korábban Rákosi Mátyás, a kommunista eszmék makulátlan képviselőjeként Nagy Imrét kívánta leváltatni, pártból kizáratni, elszigetelni, megvetés tárgyává tenni. Ahogy Nagy Imre nem gáncstalansága által, hanem szerepe révén került végül erkölcsi fölénybe, úgy Gyurcsány Ferencnek is megvan erre az esélye. Mindketten reformerek, maguk fordítottak a politikájukon, és soha sem törekedtek vetélytársaik megsemmisítésére, börtönbe juttatására.
Szeptember 17-óta, szinte minden mást feledve, a gyalázkodás szuggesztiójában élünk. Ki emlékszik már, mi tartotta lázban az országot az őszödi beszéd előtt, ki emlékszik már például a megvert nyitrai lányra? Erkölcsi válságunk nem más, mint manipulálhatóságunk.
Gyurcsány Ferencet vetélytársával szemben igazán fegyvertelenné a köztársasági elnök tette. A kormányfőt „erkölcsi válság” kirobbantásáért felelőssé tenni egyet jelentett a jobboldali demonstrálók tudatában az erőszak jogosságának deklarálásával. Az ő olvasatukban jóváhagyást nyert az árpád-sávos jelképvilág, a nekik nem tetsző újságírók lámpavassal való fenyegetése, a zsidó származás szerinti megkülönböztetés, az útszéli hangnem, sőt – az elnök második megszólalásáig – az a formálódó közösség, mely az MTV-nél tomboló szurkolókkal létrejött. A volt alkotmánybíró a szeptember 17-i deklarációval az ország egysége helyett a lakosság katasztrófa közeli megosztását érte el. 24 órán belül százegynéhány rendőr sérülése került részben a köztársasági elnök rovására is. Az erkölcsi kettős mércét és alkotmányos feladatának meg nem felelését a fél ország joggal hányhatja az elnök szemére.
A miniszter és köztársasági elnök viszonyára is említhető történelmi párhuzam. Kevesen ismerik Dobi István felelősségének valódi súlyát abban, hogy a közjogot gyakorló legfőbb testületek; az országgyűlés és az elnöki tanács megbénultak az 56-os forradalom alatt. A Dobi István vezette elnöki tanács feladatát képezte az országgyűlés összehívása. Azonban sem a parlament, sem az elnöki tanács nem ülésezett október 18. és november 12. között. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szervei a legsúlyosabb helyzetben nem látták el a népképviseleti feladatukat. Ezen feladatkörükben dönteniük kellett volna „az állam biztonságát súlyosan fenyegető” veszélyről és annak megszűntetéséről. 1956-ban a törvényes kormánytól a hatalmat Kádár János puccsal vette el, amit Dobi István törvényesített. 2006. szeptember 18-án csupán egy elvetélt puccskísérletre került sor, az erőszak a televízió ostromában kimerült. Azonban Sólyom László 2006. október 1-én elmondott beszédében a szavazók többsége szemében pálcát tört Gyurcsány Ferenc törvényes miniszterelnök felett. A lakosság pártállástól függetlenül értette úgy szavait, hogy ezzel támogatta a törvényes magyar kormány megbuktatására törekvőket.
Szeptember 17-óta a Fidesz heccelte permanens tüntetők több tucat újságíró nevét és adatait skandálják, megfélemlítésük nyilvánvaló szándékával. Listák készülnek, nevek kerülnek a lámpavasra, a „felelősök falára”. 1955-56-ban Rákosi készítetett listát hasonló céllal, amelyen nem egy újságíró is szerepelt. Az ellenséges besorolás mindkét korszakban a listára kerültek – vélt, vagy valós – politikai nézetein alapul. A szelektív süketség akkor is jellemezte a hivatalnokokat, ahogy e vonatkozásban most az adatvédelmi biztost. A bírák és ügyészek listázása is megkezdődött, aszerint, hogy tüntető vandálok eljárásában részt vettek-e. Ilyen is volt 50 évvel ezelőtt, a megtorlás kezdetén: Münnich a nem készséges bírákat összeíratta.
56-ban diktatúra volt. 56-ban forradalom volt. 56-ban tragikus volt a vég. Az első két kritérium ma nem áll fenn, – de a harmadik még bejöhet…
A szerző orvos és jogvédő
Donáth Ferenc
