Forrás: HETEK

Van-e alapja annak az élesen megkülönböztetett, dicsfénnyel övezett szerepnek, amelyet egyes irányzatok ma is szeretnének a magyar koronának tulajdonítani? Tartható-e az olyan álláspont, amely a koronát nem jelképes és nem is költői értelemben, hanem konkrétan, a szó szoros értelmében igyekszik úgy beállítani, mintha az személyes tulajdonságokkal rendelkező, valóságos személyiség lenne.

A néhány éve forgalomban lévő Katolikus Lexikon több mint 30(!) oldalas szócikkének szerzője például azt állítja, hogy ez a korona a főhatalom gyakorlója Magyarország fölött, tulajdonjoggal rendelkezik az ország egészére nézve, önálló jogi személyiség, akit már többször súlyosan megsértettek, stb. Ugyanez a szerző több könyvet is megjelentetett a kérdésről. Ezek egyikének beszédes címe: Őfelsége a Magyar Szent Korona, amely a félreértések elkerülése végett nem pamflet, hanem hódoló írás e sajátos királyi felség előtt.

Hányatott sorsú ötvöstárgy

Sem a korona készülésének és összeállításának körülményei, sem e tárgyhoz fűződő eszmék nem adnak okot arra, hogy bármiféle szentséget tulajdonítsunk e koronának. Az államalapító István király soha nem viselte a jelenlegi koronát, mert a rajta szereplő két bizánci uralkodó, valamint I. Géza magyar király (1074-1077) uralkodási évei egyértelműen kizárják ezt a lehetőséget.

A korona közismerten két részből áll: az alsó, görög feliratos ikonokkal díszített abroncskarikából és a felső latin feliratos keresztpántból. Számos tény mutatja, hogy a két rész eredetileg külön célra készült, és csak később, kényszermegoldásból egyesítették őket. Így például más az alapanyaga a két résznek, azaz jóval gyengébb minőségű aranyból készült az alsó rész, mint a felső. Nyilvánvaló különbség a képek feliratainak eltérő nyelve, az abroncson alkalmazott görög és a keresztpánton használt latin írás. A két rész kényszerű összeillesztéséből számos furcsa jelenség származott. Az ívesen az abroncsra hajlított felső keresztpánton apostolok képei sorakoznak, azonban csupán nyolc, és nem tizenkét apostol. De még ennek a nyolc apostolnak is csak szűkösen jutott hely. Szent Bertalan például csak az abroncs homlokrészén szereplő trónoló Krisztus zománcképe mögött kapott helyet, így lényegében semmi nem látszik belőle, csak nevének néhány betűje tűnik elő. Kissé jobb hely jutott Tamás apostol szentképének. Ő Dukász Mihálynak az abroncson magasodó zománcképe mögé került, de némiképp ki tud kandikálni a bizánci uralkodó lemeze mögül. Mindkét koronarészen található egy-egy trónoló Krisztus, tehát a koronán összesen két Krisztus szerepel. Ráadásul a felső keresztpánt tetején található trónoló Krisztus zománcképe, az alak hasán át van fúrva, hogy ebbe tudják beleállítani a korona csúcsán lévő keresztet.

Régóta viták alapkérdése, hogy milyen célra készült eredetileg a korona két része. Számos érv szól amellett, hogy a görög koronarész bizánci típusú női korona volt. Hasonló látható a magyar származású Piroska bizánci császárné 12. századi mozaikképén. A császárné ugyanolyan oromzatú, felváltva félkörívekben és háromszögekben végződő abroncskoronát visel, mint a magyar királyi korona görög abroncsrésze. A női korona céljára készülés -amikor számolni kellett viselőik hatalmas hajtömegével- arra a szintén elgondolkodtató kérdésre is magyarázatot adhat, hogy miért jóval nagyobb a korona átmérője (21 cm), mint egy normál emberi fej.

I. UlászlóA túlméretezett átmérőre szolgáló másik lehetséges magyarázat, hogy az abroncs eredetileg egy koponyát magába foglaló fej formájú ereklyetartó koronája lehetett. Ismeretes, hogy 1440-ben, amikor I. Ulászlónak nem állt rendelkezésre az addig használt királyi korona, mert azt a trónigénnyel fellépő Habsburg V. László anyja egy udvarhölgyével ellopatta, akkor Ulászló számára leemelték az István király ereklyetartóján lévő koronát, és azzal koronázták meg a fiatal királyt. A fölső keresztpánt eredeti funkciójára vonatkozóan szintén számos elmélet vitázik. Egyesek szerint ereklyetartóul szolgálhatott. Más vélemények szerint olyan díszes könyv kötéstáblája lehetett, amely korábban István birtokában volt.

Akik bibliai szemlélet alapján közelítik meg a korona kérdését, azok végképp nem tudnak semmiféle szentséget sem tulajdonítani ennek az ötvöstárgynak. Éppen ellenkezőleg. A kereszténység alapvető igazságai közé tartozó Tízparancsolat második parancsolata a legsúlyosabb bűnök között sorolja fel a vallásos hódolat céljára szolgáló képmások készítését, és azok tiszteletét.

Márpedig a koronán egész sor kifejezetten vallási céllal készült szentkép található. A fenntartásokat csak fokozza, hogy az abroncson szereplő Szent Györgyről időközben kiderült, hogy minden bizonnyal soha nem is élt, hanem egy kisázsiai pogány mítikus hős keresztényesített változata, akit további 182 hasonló „szent”-tel együtt 1969-ben a katolikus egyház kénytelen volt törölni a szentek hivatalos kultuszából. A magyar korona tehát számos ellentmondást és visszásságot hordoz magában, szentnek pedig tényszerűen egyáltalán nem nevezhető.

1946-ban a köztársasági államforma bevezetése után azt lehetett várni, hogy a királyi korona befejezi történelmi pályafutását, és politikai szereplőből történelmi emlékké szelídül. Ezzel szemben pontosan 1989. után, a 3. Magyar Köztársaság kikiáltását követően erősödtek fel azok a törekvések, amelyek szerették volna fokozottan bevonni a koronát a politikai küzdelmekbe. Ennek fő oka minden bizonnyal a korona által hordozott eszmékben, illetve az azok által érvényesülni akaró hatalmi és vallási törekvésekben keresendő. Ezek az erők nyilvánultak meg az 1989-90. során lezajlott úgynevezett „címer-vitában”, melynek eredményeként 1990 júliusában, a köztársaság jelképéül a koronás címert hagyták jóvá. Ugyanezek az erők emelték ki a koronát történelmi emlék mivoltából, amikor 2000 januárjában a Nemzeti Múzeumban kialakított, speciális védelmet biztosító kiállítási helyéről váratlanul és költséget nem kímélve áthelyezték a magyar politikai élet egyik fő színterének számító Parlament kupolacsarnokába.

Idejét múlt és tarthatatlan eszmék

Werbőczy IstvánA koronához kapcsolódó fő gondolatkör az ún. szentkorona-eszme, amely történelme során rendre a visszahúzó erők ideológiájának bizonyult. A középkor századaiban kezdett kiformálódni, s ennek eredményeként a korona a királyságot, az állami főhatalmat kezdte jelképezni. A korona-tan első átfogó kimunkálója Werbőczy István volt. Werbőczy kiemelkedő jogászi képességei mellett egyben a jogfosztás 16. századi magyar jelképének is tekinthető. A meginduló reformációt minden eszközzel üldözte, jogi úton éppúgy, mint brutális fizikai erőszakkal. Hasonló érzelmeket táplált a zsidók ellen is. Gyújtó hatású szónoklatainak nagy része volt abban, hogy 1525 nyarán, több napos pogrom során a fővárosi csőcselék feldúlta a pesti és budai zsidók házait. Webőczy a Hármaskönyvben fejtette ki a szentkorona-tant, amelyet egyben a jobbágyság teljes jogfosztásának alátámasztására is felhasznált. Érvelése szerint a nemesség és a király együttesen birtokolják a teljes közhatalmat. Ugyanakkor a politikai jogokból kirekesztett minden nem nemest, így az ország kilenctized részét kitevő jobbágyságot is, álláspontját jogi okfejtéssel indokolva.

A szentkorona-tannnak fontos szerepet szántak a kibontakozó ellenreformációban. Pázmány Péter 1622-ben a pápának szóló levelében azt írta: „az ország alig egytized része katolikus a többi lutheránus és kálvinista”. A tíz százalék alá süllyedt katolicizmust kizárólagos vallássá, Magyarországot pedig Mária országává, Regnum Marianummá kívánták tenni. Ezekhez a mindmáig jelenlévő célok megvalósításához kitűnő eszmei alapként kínálkozik a szentkorona-tan. Hatékony rekatolizáció csak az állam erőteljes támogatásával képzelhető el. A trón és az oltár szoros szövetségét hirdeti a szentkorona eszme, amely így élesen szemben áll az állam és egyház elválasztására épülő polgári állammodellel. A katolikus vezető szerep alátámasztására is a szentkorona-tan tűnik a legalkalmasabbnak, amely szerint Magyarország mindenkori államformája „a katolikus királyság”.

Gyakran történik hivatkozás már századok óta a Hartvik püspök István királyról szóló legendájában említett állítólagos országfelajánlásra is, melyet úgy ábrázolnak, hogy István az országot jelképező koronát átnyújtja a Madonnának. Ezzel kívánják hangsúlyozni a Regnum Marianum eszméjét. A néhány éve kiadott Katolikus Lexikon egyenesen a „Szűz Mária és Szt. István által kötött alapszerződés”-ről beszél.

II. János Pál pápa 2000 nyarán engedélyt adott arra, hogy a budavári Nagyboldogasszony templomban Magyarország királynőjévé koronázzák Máriát. A koronázó misét végző érsek, a pápai nuncius jelenlétében arra kérte imájában a „Magyarok Nagyasszonyát”, hogy „nyilvánítsa ki királynői hatalmát Magyarország fölött”. A Mária szobor megkoronázását a magyar királyi korona pontos másolatával végezték, melyet 2000. júliusában a pápa a Vatikánban megáldott. Ennek során a következőket mondta: „Amit e korona tanít, az világítson meg titeket.”

Kulcsár Árpád