VÁNCSA ISTVÁN
Peri ouron
Jelen értekezésünk címét Theophilus Protospatharius bizánci orvos-szakíró (Kr. u. VII. század) egyik művétől kölcsönöztük, peri ourwn = a vizeletről. A jeles szerző másik korszakos jelentőségű munkája az ürülékről szól, ám avval majd egy szubtilisabb politikai kontextusban foglalkozunk.
Ezekben a napokban elsődlegesen és alapvetően hugyozik a magyar a Kossuth téren, információinkat evvel kapcsolatban a lehető legtisztább forrásból, az Inforádió honlapjáról merítettük, ott az áll, hogy „a vizelet szagát már a metrókijáratnál is érezni lehet, máshol szinte felázott a talaj, és nem az esőtől”. Mások szerint a talaj felső rétegét a Kossuth téri erkölcsi forradalom már oly mértékben átitatta, hogy azon fű nem nő többé, idővel majd le kell cserélni olyan termőföldre, amely korábban még semmilyen alulról építkező civil kezdeményezésnek otthont nem adott. Ami pedig a felázott talaj jelenlegi fizikai állagát, közelebbről a síkosságát illeti, könnyen elgondolható, hogy ide szervezendő politikai nagygyűlése révén az ellenzék a szó szoros értelmében földcsuszamlásszerű győzelmet arat.
Sajnos e nagygyűlés részleteiről jelen dolgozatunkban még nem számolhatunk be, ezt fájlaljuk, hiszen már cikkünk megírásakor is tudható, hogy a Kossuth teret a szellem napvilága fogja hamarosan beragyogni, legalábbis a jobboldal vezére szerint: „a rendszerváltáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számítok, ahol sokkal több lesz a szellemesség, a frappáns megfogalmazások, a váratlan dramaturgiai elemek…” Mindezt magunk is ünnepélyes izgalommal várjuk, annak ellenére, hogy szerintünk a szellemnek ama napvilága a Kossuth teret már hetek óta beragyogja, ami pedig a frappáns megfogalmazásokat és a váratlan dramaturgiai elemeket illeti, azokból végképp nincs hiány.
Kívülről jövő, de mindenképp roppant váratlan dramaturgiai elem például az az információ, amely szerint a tévészékház hős ostromlói valójában fizetett MSZP-provokátorok voltak, pártkatonák, kommunista zsoldosok.
Bérfejűek, ha szabad így mondanunk.
A B-közép illusztris tagjairól korábban az a hír járta, hogy ők semmi mást nem akarnak, mint rohamrendőrökkel verekedni. Egyfajta küzdősport ez, a szabályai még kiforratlanok, olimpiai versenyszám belátható időn belül nem lesz belőle, abban viszont megegyezik az összes többi tömegsporttal, hogy önmagán túlmutató céljai nincsenek. Lényege az egészséges testmozgás, a felszökő adrenalinszint okozta mámor, önmagunk és rohamrendőreink legyőzése, a siker eufóriája. Sportszerű életmód, hasznosan töltött szabadidő.
Most pedig azt mondja Pokorni Zoltán, a parlamenti ellenzék legokosabb embere, hogy ezek itten nem igazi sportolók, még csak nem is harcművészek, hanem igazából Lenin-fiúk. Viszont a parlamenten kívüli ellenzék legokosabb embere (Patrubány Miklós) ugyanezeket az embereket ugyanakkor politikai foglyoknak nevezi, korábban pedig szabadságharcosok voltak ők, a Kossuth tériek számára ma is azok.
Tehát Lenin-fiúk és makulátlan hősök egyidejűleg. Olyan ellentmondás ez, amit a beszűkült, anyagelvű, urbánus gondolkodás képtelen volna feldolgozni, a magyar jobboldal számára viszont semmi problémát nem jelent. A becsületes Kossuth téri (továbbá aszódi, gödi, tiszakécskei) tüntető amúgy is egyszerre érez erős nosztalgiát a Horthy- és a Kádár-rendszer iránt, az utóbbit ugyan nem nagyon hangoztatja, pedig arról még tud is valamit. Ráérő idejében pedig elmegy a zsidómentő Salkaházi Sára boldoggá avatására, és ott árpádsávos zászlót lenget. Ehhez képest a föntebb jelzett paradoxon feloldása bakfitty, még akkor is, ha az ostromlók ilyeténképpeni duális természetének (teljes mértékben szabadsághős és teljes mértékben Lenin-fiú) kinyilvánítására a magyar jobboldal nyelvének sincsenek működő eszközei.
Hétfőn éjjel a Kossuth téri tüntetés egyik aranyasszonya például az „amnesztiát fiainknak” jelszót igyekezett skandálni, vagyis a B-közép utcai harcosai (MSZP-provokátorok/szabadsághősök) mindközönségesen a „fiaink”. (Forrás: a hvg.hu videója, http://www.hvg.hu/itthon/20061003kossuth_video.aspx.) E sorok írója boldogan és büszkén veszi tudomásul, hogy neki ilyen fiai vannak, bár az aranyasszony helyében amnesztiát azért nem követelne nekik. Az amnesztia szó ugyanis az elítéltek meghatározott körére vonatkozó közkegyelmet jelent, mármost fiaink nagy része még nincs elítélve. Másfelől az amnesztia etimológiailag azt jelenti, felejtés, mármint az elkövetett bűncselekményre vonatkozólag, márpedig a mi fiaink sem kommunista zsoldosi, sem pedig szabadságharcosi minőségükben nem bűnösök, az ő hőstetteiket nem elfelejteni kell, hanem ellenkezőleg, kőbe vésni, és tanítani az újabb és újabb generációknak, hogyan itták meg a forradalmárok Rudi Zoltán whiskyjét.
A föntebb használt „aranyasszony” szó némi magyarázatot igényelne, sajnos azonban evvel nem szolgálhatunk, ezt a szót se a néprajzi lexikon, se a Pallas, se az értelmező szótár, de még az 1862-es Czuczor-Fogarasi sem ismeri. Aranyasszonyok mindamellett vannak, erről a tüntetés egy másik szónoka – nyilván ugyancsak aranyasszony – világosított fel minket, eszerint az aranyasszony feladata abban áll, hogy mágusokkal és táltosokkal karöltve várja Isten kürtjeit, az utolsó rohamot. Mindez valamiképpen Gyurcsánnyal függ össze, de hogy közelebbről hogyan, annak a megfejtésére mi magunk nem vállalkozhatunk. Az aranyasszonynak e tekintetben jóval könnyebb dolga van, hozzá ugyanis „csatornainformációk özöne jön le az égből, Urunktól és Nagyboldogasszonytól”, a csatornainformációk nyilván azt is közlik, hogy mikor lesz az utolsó roham. Apropó csatornainformáció: azt olvastuk a Kossuth téri tüntetés honlapján, hogy nyolcadikán, azaz vasárnap „polgári kezdeményezésű bojkottfelhívás” sújtja az M1, M2, tv2 és RTL Klub csatornákat, mégpedig – figyelem – „azok bal erős oldali politikai beállítottságuk miatt”. A téren, mint az aranyasszony elmondta, jelen vannak a magyarság halott hőseinek szellemei, valamennyien, az egész magyar történelemé, ami pedig a Szíriuszig nyúlik vissza (a helyszínen Grespik is fel szokott bukkanni), és azért vannak jelen – mármint a hősök szellemei – „hogy a harc égen és földön egyszerre megtörténjen, és igazán kivirágozzon”.
A Kossuth téri tüntetők, saját legjobb meggyőződésük szerint, a jobboldal erkölcsi és szellemi krémjét jelentik. Semmi okunk, hogy ebben egy pillanatig is kételkedjünk.
Miután pedig a harc kivirágzott, a tüntetők szándéka szerint Debrecen lesz a magyarság fővárosa, szellem, erkölcs, ész, erő s oly szent akarat mind oda költözik. Csak a széthugyozott tér marad itt nekünk.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 40. szám
