LUGOSI LUGO LÁSZLÓ
EBVFK
Fotográfia
Megkértek már megint, hogy nyissak meg egy fotókiállítást, és már megint nem tudtam nemet mondani. A kiállításon két fotósnak, Barka Gábornak és Rozmann Viktornak a képei láthatók az Ügetőről, amelyről én annyit tudtam, hogy bezárták, és hogy a helyére egy újabb bevásárló-, vagy üzlet-, vagy irodaközpont épül.
És akkor már tudtam, miről szeretnék majd beszélni a megnyitón, annak ellenére, hogy a képeket még nem is láttam. Amikor legelőször tartottam az előttem mindaddig ismeretlen kiállítóhely felé, hogy megbeszéljük a megnyitó részleteit, a kettes villamos elment a Petőfi híd pesti hídfőjénél a Közraktár utcában egy háromemeletes épület előtt, amelyet éppen bontanak. Akárcsak az Ügetőt, még ha ez a Közraktár utcai épület nem is jelent akkora építészeti értéket, mint az a másik. Milyen jó volna ezt lefényképezni, gondoltam, de nem mentem vissza.
Arról szerettem volna beszélni a megnyitón, hogy az idők folyamán, de főleg most a digitális fényképezés térnyerésével háttérbe szorult a fényképezésnek egy olyan funkciója, amely a XIX. században még nagyon jól látszott és működött. Az egyszerű megőrzés és megmutatás.
Arról a vágyamról szerettem volna beszélni, hogy főosztályvezető vagyok az Első Budapesti Városváltozási Fotódokumentációs Központ (EBVFK) Koordinációs Főosztályán (KF). Én koordinálom azt a munkát, amelyben fényképeken dokumentáljuk Budapest változását. Én adom ki a feladatokat a fényképészeknek, de a kedvenceimet én fényképezem le. A bontásokat és az építéseket örökítik meg a KF munkatársai. Azt, hogy valami eltűnik, a helyén megjelenik valami más. Zajlik a változás. Nem ítélkezünk a képeinkkel, csak megörökítünk. Nemcsak a jó épületeket, hanem a kevésbé fontosakat is. Budapesten mondjuk lefényképeztetem az Ügető változásának komplett dokumentációját. Vagy inkább azt én magam fényképezem, mert annyira szeretem. Ott van az Ügető, azt lebontják, megjelennek a gépek és a daruk, felépül oda valami, kiássák az építési gödröt, hozzák a cölöpöket meg a trafókat, elkészül a parkoló, épülnek a falak, megcsinálják a homlokzatot meg a belső tereket, elkészül a ház, megnyitják, kész a EBVFK részére készített komplett dokumentáció.
Szóval az jutott eszembe, miközben elment a kettes villamos a bontás alatt lévő Közraktár utcai ház mellett, hogy ezt is dokumentálni kellene. Ezt Klösz Györgytől tanultam. Neki jutott eszébe, 1895-ben, hogy le kellene fényképezni a Tabánt, ha már tudható, hogy le fogják bontani. Még akkor is, ha szedett-vedett hely, vagy ahogy Klösz fogalmaz: „kidőlt-bedőlt”, de csak a fénykép képes megőrizni az utókornak a látványokat. Azt írta egy városi tanácshoz írott beadványában, hogy „ez a hegyoldal a maga igénytelen kidőlt-bedőlt, rendezetlen házcsoportjaival ha nem is értékes, de érdekes maradványa a régi Budának. És éppen ezért kár volna, ha e házikók úgy részletökben, mint csoportok szerint teljesen eltűnnének, mielőtt a jövő számára legalább képekben megörökíttetnének.”
Azt szeretném, ha lenne ez a Központ, és én minden budapesti kerülettel egyeztetném, hogy mikor hol kezdődik a bontás. Mondjuk Angyalföldön. Vagy most éppen a Thököly út és a Dózsa György út sarkán, ahol elkezdtek bontani egy amúgy szintén nem túl érdekes épületet, mert a helyére egy lakópark épül. Megváltozik a városkép. Na, ezt a folyamatot is le kellene valakinek fényképezni az EBVFK megbízásából. Kb. mondjuk úgy, ahogy két-három évvel ezelőtt Plank Ibolya néhány fotóssal végigfényképeztette a zsidónegyed állapotát, mert azt akkor már lehetett tudni, hogy ez a kép ott alaposan meg fog változni. Plank Ibolya nyilván nem véletlenül ennek a kiállításnak is a kurátora.
A két fényképész képein egyébként maga az Ügető építészete nem nagyon látszik, a múlt időről, a lebontott dolgokról másképp beszélnek. A fényképek fényeket, embereket, mozdulatokat, régi ruhákat és helyzeteket mutatnak.
(Tétre, helyre, befutóra. Barka Gábor és Rozmann Viktor fotókiállítása. Tranzit Art Café, nyitva október 21-ig.)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 39. szám
