Forrás: Tűsarok

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Lesznai Anna Társaság „Formába kerekedett világ” címmel emlékkonferenciát tart Lesznai Anna író, grafikus, iparművészről október 2-án és 3-án.

Lesznai Anna Moscovitz Amáliaként született 1885. január 3-án. Iparművészetet tanult Budapesten Bihari Sándor, majd Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál.

Első kötetére felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is. 1913-1918 között Jászi Oszkár felesége volt.

Közel állt a Nyolcak művészeti csoporthoz, tulajdonképpen „kültag” volt. 1911-ben a csoport tárlatán folklórisztikus ornamentikájú textíliákkal szerepelt. Ady egyes köteteinek címlapját is ő tervezte. Barátai közé tartozott Ady Endre mellett Kaffka Margit, Balázs Béla, Lukács György is.

1919 után Bécsbe emigrált. Gergely Tibor festőművész felesége lett. 1930-ban hazatértek Budapestre. Az 1930-as évektől kezdve Amerikában élt. New Yorkban művészeti oktatással foglalkozott. A legjobb agyar költőnők között tartják számon. Lesznai Anna New Yorkban hunyt el, 1966. október 2-án.

Az emlékkonferencia részletes programja

Lesznai Anna költeménye, mely megjelent a Nyugat folyóiratban, 1910-ben.

Újév napján

Egy egész évet múlttá éltem

S ma megbocsátom minden vétkem.

Ma megbocsátom a szívemnek,

Hogy lanyha volt s nem verte végig

Sohsem a nótát könnyig, vérig.

– Még vannak holnapok és évek –

A sok letünt perc tetemére

Erős inakkal hágva lépek.

Jó hogy olyan nyomtalan halnak

Hangjai a csirátlan dalnak,

Hogy vézna örömek eldőlnek

Tág utat tárva a jövőnek. Időpont: 2006. október 2-3. (hétfő-kedd)

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, (Budapest, Károlyi M. u. 16.)

Október 2. Hétfő

9.30: Előadók, vendégek fogadása

10.00: E. Csorba Csilla, főigazgató köszöntője (Petőfi Irodalmi Múzeum)

10.20- 12.00: Előadások

Levezető: Török Petra

Jászi Péter: Fejezetek a családi legendáriumból

Repiszky Tamás: Öröklött emlék(ek), kép(ek) – Adalékok Jászi Oszkár és Lesznai Anna családtörténetéhez

Herczeg Renáta: Élet a századforduló felvidéki kúriáiban

F. Majoros Judit: Egy elfeledett irodalmi emlékhely Zemplénben

Hozzászólások, vita

Ebédszünet

14.00 -15.40: Előadások

Levezető: E. Csorba Csilla

Vécsi Nagy Zoltán: Lesznai Anna korszerűsége

Gellér Katalin: Lesznai és a szecessziós könyvillusztráció

Bajkay Éva: Bécsi évek, osztrák kapcsolatok

Benedek Katalin: Lesznai Anna és Gráber Margit kapcsolatáról

Hozzászólások, vita

Kávészünet

16.00-17.40: Előadások

Levezető: Szilágyi Judit

Gantner Brigitta Eszter: Lesznai Anna és szellemi köre

Mihályi Gábor: Lesznai Anna és Mihályi Ödön kapcsolatáról

Rozsics István: Máli és Laci: mikrofilológia, emlékezés (Lesznai Annáról és Hatvany Lajosról)

Lenkei Júlia: New York – Princeton – vasárnap

Hozzászólások, vita

18.00:

Tárlatvezetés a Lesznai Anna-kiállításban.

Lesznai-mozi

Repiszky Tamás vetített-képes előadása: Körtvélyes egykor és ma

A Magyar Televízió Archívumában őrzött Lesznai-dokumentumok vetítése

Október 3. Kedd

9.30-11.00: Előadások

Levezető: Török Petra

Földes Györgyi: „…mindenséggel szövött kárpit”. Metafora, szimbólum és ornamentika Lesznai Anna felfogásában

Halasi Dóra: Antiimpresszionista koncepciók és a magyar irodalmi modernség.

Fülep Lajos és Lesznai Anna

Szilágyi Judit: Mese-világ-kép

Simonovics Ildikó: Lesznai Anna mesevilága

Hozzászólások, vita

Kávészünet

11.20-13.00: Előadások

Levezető: Szilágyi Judit

Margócsy Klára: „Hol van, hol van az életem?” – Meluzina alakja mint Lesznai Anna életérzésének adekvát kifejezője

Fehéri György: Lizó teremtésmítosza a „Kezdetben volt a kert” c. regényben. Egy lehetséges olvasat.

Horváth Rita: A Kezdetben volt a kert című regény a magyar zsidó családregények kontextusában

Török Petra: „Úgy érzem, ez lenne a fő könyv” – Lesznai Anna naplóiról

Hozzászólások, vita

Ebédszünet

15.00: Koszorúzás a Kerepesi temetőben Lesznai Anna sírjánál.

Találkozó: A Temető bejáratánál. Koszorút helyez el a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Lesznai Anna Társaság.

Comments are closed.