Konrád György: A Fidesz szítja a tiltakozásokat
A Fidesz szítja a magyarországi tiltakozásokat – mondta egy német lapnak adott interjújában Konrád György. A szintén német újságnak nyilatkozó Ágh Attila politológus viszont Szlovákiával állítja párhuzamba a budapesti folyamatokat, és Brüsszelt okolja a csatlakozási válságért. Ágh szerint az EU kritériumokat állított fel, de nem adott ehhez semmiféle útitervet.
A magyarországi események továbbra is a német sajtó egyik központi témáját jelentik, s a Deutschlandfunk rádióállomás vasárnap is vezető tudósításban számolt be az előző esti budapesti tüntetésről.
Negyvenezren a Kossuth téren
A tudósítás kiemelte, hogy a Kossuth téri megmozduláson szombat este mintegy negyvenezren vettek részt, azaz az elmúlt napok legnagyobb kormányellenes tüntetése volt. A Deutschlandfunk hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tiltakozó nagygyűlés békésen zajlott le.
A Németországban rendkívül nagy tekintélynek örvendő Konrád György íróval készített terjedelmes interjút a magyarországi eseményekről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
Konrád: A háttérben Orbán és pártja
A tekintélyes konzervatív lap vasárnapi számában megjelent interjúban Konrád – aki 2001-ben az európai egyesítésben szerzett kiemelkedő érdemeket elismerő, nemzetközi Károly-Díjban részesült – annak a nézetének adott hangot, hogy a nyilvánosságra került miniszterelnöki hangkazetta csak az ürügyet jelentette a tiltakozásokhoz. Konrád György szerint a megmozdulások mögött – mint fogalmazott – a politikai jobboldal, Orbán Viktor és pártja, a Fidesz politikai stratégiája áll.
Orbán nem tudta megemészteni, hogy vereséget szenvedett a parlamenti választásokon. Már május óta mondja azt, hogy a kormányt meg kell dönteni – jelentette ki az író.
Futballhuligánok is vannak
Konrád György hozzátette, hogy szerinte a Fidesz szítja a tiltakozásokat. A párt szolgáltatja az ideológiai irányvonalat, mégpedig egy olyan irányvonalat, amely a Fidesztől jobbra álló csoportosulásokat szólítja meg, s azokat mozgósítja. A tüntetők többsége jobboldali radikális – fogalmazott Konrád, utalva arra, hogy a tömegben például második világháborús náci zászlók láthatók.
Bizonyos szerepet játszanak ugyanakkor a futballhuligánok is, akik antiszemita jelszavakat hangoztatnak, például olyat, hogy „ez a vonat Auschwitzba indul”.
Valami nagyot jelentett
Konrád a nyilvánosságra került hangszalaggal kapcsolatban azt hangoztatta: a beszéd felindultságával és kétségbeesett hangnemével valami nagyot jelentett. Az ellenzék most hazugsággal vádolja a miniszterelnököt – fogalmazott az író -, a vicc ebben ugyanakkor az: egy hazug mondja azt, hogy soha többet nem akar hazudni. Véget akar vetni a hazudozásoknak, amelyek szerte a világon jellemzik a politikai osztályt.
Bátorság kell ahhoz, hogy egy politikus beismerje hibáját – vélekedett Konrád György, hangoztatva, a beszéd egy kétségbeesett ember rendkívül szenvedélyes hangú megnyilvánulása volt.
Abban a miniszterelnök azt akarta üzenni: véget kell vetni az adó- és árcsökkentésekre vonatkozó túlzott ígérgetéseknek, s fel kell hagyni a várakozással, hogy az állam csodára képes, miközben az emberek nem vállalnak semmi felelősséget.
A jelenlegi események ellenére Konrád – mint kifejtette – derűlátóan tekint a jövőbe. Magyarország jogállam és az is marad. Az államháztartás valóban drámai helyzetben van, s az ország nem teljesíti a brüsszeli kritériumokat. De a kormány felismerte és kimondta ezt, s mindez jó kezdet – hangsúlyozta az interjúban Konrád György.
Ágh: Brüsszelt terheli a felelősség
Az ugyancsak konzervatív Welt am Sonntag vasárnapi számában – budapesti riportjának bevezetőjében – azt hangoztatta, hogy a tüntetések nem csupán a kormánynak, hanem az egész politikai osztálynak szólnak. A megmozdulások tükrözik egy kis ország félelmeit a nagy Európai Unióban – írta lap.
Az újság egyebek között Ágh Attila politológust szólaltatta meg, aki arról beszélt, hogy a történtekért jelentős mértékben Brüsszelt terheli a felelősség.
Csatlakozási válság
„Amin most keresztülmegyünk, az egyfajta csatlakozási válság” – hangoztatta Ágh Attila, utalva arra: az unió azt akarja, hogy Magyarország teljesítse az általa szabott kritériumokat, de ehhez semmifajta „útitervet” nem biztosított.
Elég ezzel összefüggésben Lengyelországra vagy Szlovákiára tekinteni, ahol az állampolgárok a közelmúltban az erősen jobboldali, euroszkeptikus táborra bízták a kormányzati felelősséget – idézte a lap a magyar politológust.

