A helyzet rossz, és szinte reménytelen. Gazdaságilag, politikailag, társadalmilag és emberileg egyaránt. Természetesen még sosem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna, de a lehetséges „valahogy”-ok most egyre szűkebb és sötétebb kiutat kínálnak. Nézzük a mostani válság közvetlen kiváltó okát, a belső körben elmondott Gyurcsány-beszédet, amelyben a miniszterelnök saját hangon mondta el, hogy négy évig semmit nem csináltak, és közben folyamatosan hazudtak. A brutális nyíltsággal kimondott mondatok örökre letörölhetetlenek maradnak Gyurcsányról, még akkor is, ha minden józan és tájékozott ember tudja, hogy paradox módon ez a túlzó gyónás is hazugság volt. Alapvetően ugyanis a kormány csak egyetlen dologban nem mondott igazat: abban, hogy a költségvetési hiányt bizonyos kiadások másutt való feltüntetésével akarta formailag elfogadható korlátok között tartani (egyébként úgy, ahogy azt az Orbán-kormány tette 2001-2002-ben az autópálya kiadásokkal), mégpedig azért, hogy az országot és benne a magyar lakosság gyors életszínvonal-növekedését a külföldi hitelezők és befektetők továbbra is finanszírozzák. Ebből a titkolózásból és trükközésből következett aztán a választási kampány félrevezetése (vagy hazugsága, ahogy tetszik), az, hogy lehetséges a további lassú, fokozatos életszínvonal-emelés, igaz, nem olyan óriási mértékben, ahogy a Fidesz ígérte. A szomorú vicc az, hogy Gyurcsány saját maga olvasta a fejére a bűnét, miközben a Fidesz, amely mind a mai napig kitart jóval nagyobb mértékű hazugsága mellett, erkölcsi fölényben érezheti magát, hiszen Orbán Viktor nem gyónta meg a bűnt, vagy nincs róla hangfelvétel. Azzal, hogy a miniszterelnök vallott, maga szolgáltatott bizonyítékot maga ellen. Több mint bűn: tragikus politikai hiba.
Természetesen ahhoz, hogy egy ilyen hibából – a túlzó őszinteségből – ekkora belpolitikai válság robbant ki, más is kellett. Egyrészt az a sokk vagy legalábbis csalódottság, amelyet a megszorító csomag keltett az emberekben, másrészt meg az a Fidesz, amely már hónapok óta tudatosan építette fel tiltakozó, aláírásgyűjtő, mozgósító, ellenálló, majd a kormány ellen meginduló politikáját. Sőt, ez a néhány hónap nem is lett volna elegendő a mostani tüntetés- és az abból kibontakozó erőszakhullámhoz, hanem legalább négy, szorgosan szervezkedő év is kellett hozzá. A 2002-es választási csalás vádjának állandó életben tartása, a polgári körök létrehozása és bevetésre való felkészítése, a kormány csaló, majd illegitim voltának állandó sulykolása, valamint az állandó összekacsintás és a gyakori nyílt szövetkezés a szélsőjobb, nacionalista csoportokkal. A Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése már csak a szikra volt: az a beintés, amelyre országszerte mozgásba lendültek az utcai erők.
Ennyit a politikai háttérről, miközben a gazdasági következmények napról napra súlyosabbak. Minden olyan tévéközvetítés és újsághír, amely azt mutatja, hogy felborult Közép- és Kelet-Európa legstabilabbnak hitt új demokráciája, az emberek zsebéből vesz ki újabb (évi) százezreket. Ingadozóbb, nehezebben védhető lesz a forint, rosszabb feltétellel, drágábban fognak nekünk hiteleket adni, kevesebben mernek nálunk befektetni, azok pedig, aki már itt vannak, két-szer is meggondolják, hogy fejlesszenek-e, vagy esetleg vigyék egy országgal tovább az általuk itt már megteremtett vagy újonnan tervezett munkahelyeket. Ebben az országban egy ideig nem lehet majd megbízni, és miután külföldi be-fektetés, valamint technológia és technika nélkül a magyar gazdaság gyakorlati-lag nem létezik (tessék már megérteni: nincs, gyakorlatilag nulla), az a politikus, aki az utcára viszi a hatalmi és politikai harcokat, jó eséllyel lenullázza a követ-kező négy-öt év fejlődési lehetőségeit. A költségvetési hiányt jóval lassabban lehet majd csökkenteni, a gazdasági növekedést befektetések híján szinte le-hetetlen lesz felgyorsítani, ebből következően pedig az életszínvonal a vártnál jóval nagyobb mértékben zuhanhat Magyarországon. Igen, a felelőtlen utcai po-litizálást a magyar lakosság, és csakis a magyar lakosság fogja megfizetni. Hatalmas áron.
De még nem is ez a legsúlyosabb. Hanem az, hogy a Tölgyessy Péter által hideg polgárháborúnak nevezett (és alapvetően Orbán által kirobbantott) súlyos ellentét a bal- és a jobboldal között, melegedő polgárháborúvá válhat. Nem attól tartok (bár most már ez sem kizárt), hogy az erőszak rendszeresen ismétlődik majd Budapesten, hanem attól, hogy a zsigeri gyűlölet hosszú évtizedekre elhatalmasodik ebben az országban. A szakadék természetesen régóta megvolt, onnantól kezdve, hogy a tizenkilencedik századi gyors polgárosodás letéteményesei és haszonélvezői elsősorban a zsidók és a svábok voltak, folytatva ott, hogy a zsidókat kifosztották, majd százezer számra a halálba küldték, majd ott, hogy a Rákosi-diktatúrában elsősorban éppen zsidó kommunisták szemére lehetett hányni a durva elnyomást. A szellemi életben a mai napig él az átkozott népi-urbánus vita (mit vita?, végletes megosztottság és gyakran mély gyűlölet), amellyel jellemző módon a fiatal Fidesz eleinte még szakítani akart, aztán rájött, hogy ez sajnos lehetetlen, ezért inkább ráült a keresztény-nemzeti oldalra, hogy jól meglovagolja. Sikerült neki (1998-ban), és ettől a sikertől Orbán megrészegült. Idegenszerűvé, idegenszívűvé (vagyis nem magyarrá) és gonosszá, legutóbb pedig illegitimmé nyilvánította a másik oldalt, és mindent megtett, hogy örökre kiszorítsa a demokratikus közéletből. Miután azonban két egymás utáni választáson a társadalom nagyobbik része úgy érezte, hogy létében is fenyegetik, és ezért leszavazta a Fideszt, Orbán elhatározta a döntő ütközetet. Folyamatosan kilépve az alkotmányos keretekből arra tüzelte híveit, hogy hajtsák el a kormányt valahogyan, ha már a választásokon ez nem volt lehetséges. Önkormányzati vétójogot követelt a parlament fölött, szakértői kormányt, miközben a parlamentben biztos kormánytöbbség van, népszavazásnak kiáltotta ki a helyi választásokat, és csütörtökig az utcán tartotta az embereket, holott neki is tudnia kell, hogy abban a pillanatban, amint egy kezelhetetlen konfliktus nyomán az utca döntési helyzetbe kerül, és leválthat egy kormányt, a demokrácia kerül életveszélybe. Ha most meg lehetne buktatni a Gyurcsány-kormányt a Fidesz által szervezett tüntetésekkel, akkor legközelebb majd az Orbán- vagy az akármilyen kormányt lehet ugyanúgy, vagy már lehetett volna akkor is, amikor Orbán nem hajtotta végre a „98-ban megígért azonnali radikális adócsökkentést, viszont a törvényben előírtnál jóval kisebb mértékben emelte a nyugdíjakat. És akkor legközelebb már nem lesz értelme választást sem tartani, hiszen minden héten dönthet az utca arról, hogy ki és mi nem tetszik ne-ki.
Ez az út (amelyen most Orbán a szombati nagygyűlés lefújásával talán megállt) a demokrácia tudatos megsemmisítése felé vezet. Ha ezen megyünk tovább, katasztrofális politikai és gazdasági helyzet alakul ki Magyarországon. Az emberek pedig aszerint, hogy melyik oldalhoz tartoznak, olthatatlanul, hetedíziglen gyűlölni fogják egymást. Ezt akarjuk?
A szerző újságíró
Bolgár György
