Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu
Megkövette szlovák püspök-társait Erdő Péter bíboros, aki október 23-án az eleset-tekért imádkozik, bármelyik oldalon haltak is meg.
Megkövette szlovák püspöktársait, az 56-os forradalom évfordulóján pedig az elesettekért imádkozik, bármelyik oldalon haltak is meg. A Heti Válasz Salkaházi Sára vértanúságáról is kérdezte Erdő Péter bíborost, prímást, esztergom-budapesti érseket.
– Az egyház korábban főként azokat nevezte mártírnak, akik a hitükért haltak meg. Salkaházi Sárát viszont a felebaráti szeretet jellegzetesen XX. századi gyakorlásáért lőtték a Dunába. Az ő vértanúsága miben más, mint elődeié?
– Az egyház a kezdetektől vértanúként ismerte el azokat, akik életüket áldozták a hitükért, ugyanakkor a mártír kifejezés szélesebb, a tanúságtevő embert jelölő értelme is régóta jelen van az egyházban. Krisztus mellett a keresztény erények gyakorlásával is tanúságot lehet tenni, főként ha azt nem pusztán emberi együttérzésből, hanem hitből fakadóan tesszük. Salkaházi Sára élete arról szólt, hogy Krisztus kedvéért mások szolgálatának szentelte magát. Ezért lépett be a szociális testvérek közé, ezért ment szegényeket gondozni Kárpátaljára, és társaival ezért bújtatott menekülteket. A vészkorszak idején pedig azt kérte Istentől: kímélje meg a többieket, és fogadja el az ő életáldozatát. Látta ugyanis, hogy mindenkit veszély fenyeget, hiszen ha az akciót felgöngyölítik, az egész rendet megbüntethették volna.
– A hívő emberek Salkaházi Sárára immár hivatalosan is elismert példaképként tekinthetnek. Boldoggá avatása üzenet lehet azon baloldali, liberális köröknek is, akik vitatják az egyház szerepét a zsidóüldözések idején?
– Azt hiszem, Sára testvér minden jó szándékú ember előtt példa lehet. Mindazon értékeket ugyanis, amelyeket ma hol keresztény, hol baloldali értéknek neveznek, ő tudatosan vállalta. Ha valaki foglalkozott a szociális problémával, a nők helyzetével, a hátrányos helyzetű fiatalokkal, akkor az ő volt – miként egyébként kora egyháza is kivette részét az első világháború utáni szegénység enyhítéséből.
– Rajta kívül még tucatnyi magyar boldoggá avatási eljárása van folyamatban, köztük Mindszenty Józsefé. A Szentszék milyen alapon dönt, hogy ki lesz a következő?
– Az egyes esetek nincsenek egymással adminisztratív kapcsolatban, kivéve, ha csoportosan indítják el őket. Mindszenty József ügyében az egyházmegyei bizonyítékok összegyűjtése befejeződött, és most a római eljárás folyik, a végső határozathoz pedig először a hősies erényeket kell bizonyítani, illetve – ami mindig a nehezebb – egy csodát is igazolni kell. A sorrendet nem lehet megjósolni, mert vannak, akik után kevés adat maradt fenn, mások viszont rengeteg nyomot hagytak maguk mögött, és már ezek puszta kiértékelése is derekas munka. Arról nem is szólva, hogy a világegyházban ezrével állnak sorban az ügyek. Ugyanakkor bizonyosak vagyunk benne, hogy sok olyan úgymond hétköznapi ember is megvalósította az életszentséget, akiről sosem fogunk hivatalosan mint szentről beszélni – ám ettől még ők is lehetnek mennyei közbenjáróink.
MEA CULPA
– A közelmúlt eseményei időszerűvé teszik azt a gesztust is, melynek értelmében a magyar és a szlovák püspökök a nyáron megkövették egymást a két nép által egymás ellen elkövetett vétkekért. Önt mi vezette a bocsánatkérésre?
– A kiengesztelődés több a puszta bocsánatkérésnél. Két katolikus püspöki kar között ez tanúságtétel a közös hitről, elköteleződés a közös értékek mellett – ám mindenekelőtt megbocsátás. Az indok történelmi események hosszú sora. Például azok a nehézségek, amelyekkel a XIX. század végén a magyarországi szlovák nyelvű oktatást gátolták. Azóta aztán volt mindkét oldalon elegendő sérelem, ennél súlyosabbak is – nekünk, keresztényeknek pedig az a kötelességünk, hogy a kiengesztelődésen fáradozzunk.
– A magyar levélben ez áll: „Fájdalommal gondolunk vissza azokra az esetekre, amikor magyar emberek okoztak sebeket szlovák embereknek vagy közösségeknek.” A válaszban azonban – bár tartalmazza a „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk” kitételt – nincs még csak hasonló mondat sem, amelyből kiderülne, hogy a szlovákok is okoztak sérelmet, nem is keveset.
– Szerintem a magyar kezdeményezésre méltó válasz született, hiszen nem a levelek megfogalmazása, hanem megszületésük ténye a lényeges. Egyébként amikor 1965-ben a lengyel egyház vezetői hasonló gesztussal fordultak a német püspökökhöz, akkor is azt kérdezte a lengyelek nagy része, miért kellene bocsánatot kérniük a németektől. Igaz, hogy a második világháborúban Hitler csapatai támadták meg Lengyelországot, a több millió, Sziléziából kitelepített német sérelme viszont a másik oldalon jelentkezett. Először a lelkekben kell elindulnia a megbékélési folyamatnak, még akkor is, ha mostanában egyes jelek arra utalnak, hogy valakik szítani akarják a feszültséget. Nyár végén egyébként a szlovák püspökök állásfoglalásban ítélték el a magyarelleness nacionalizmust, ami jelzi, komolyan vették a nyilatkozat szellemiségét.
– Ám sokan évek óta hiába kérik, hogy a szlovákiai Komáromban jöjjön létre magyar püspökség. Lát erre esélyt?
– Szlovákiában vannak püspökök, akik tudnak magyarul, a nagyszombati segédpüspök, Orosch János pedig félig magyar – a szíve viszont tán egészen az, és hitelesen képviseli a magyarok lelkipásztori igényeit. A magyar nyelvű papsággal együtt elsőként csatlakozott a nemzetünk lelki megújulásáért kezdett imaévhez. A nemzetiségek pasztorációjában az a legfontosabb, hogy abban az országban, ahol élnek, otthon érezhessék magukat az egyházban is, és erről úgy kell gondoskodni, hogy az feleljen meg az ő állapotuknak, nyelvüknek, kultúrájuknak. Kiengesztelődési levelében a magyar fél említette is a kisebbségek megfelelő lelkipásztori ellátásának szükségességét.
A MEGSZORÍTÁSOK IDEJÉN
– „A megszorítások hatása (…) azonnal érzékelhető, az emberek életkörülményei nehezülnek, miközben nem látszik világosan, mi volt a célja a meghozott áldozatoknak.” Mintha e szavak a mai helyzetet írnák le, pedig 1996-ból, a Bokros-csomag bevezetése utáni évből valók, a magyar püspöki kar Igazságosabb és testvériesebb világot! című körleveléből. A mostani megszorítások idején terveznek hasonló megszólalást?
– Akkori körlevelünk ma is időszerű, nemhiába emlékezett meg róla nemrég a püspöki konferencia. Az egyház társadalmi tanításának bemutatása mindazonáltal folyamatos kötelességünk, amire jó alkalmat nyújt majd, hogy hamarosan magyarul is megjelenik a katolikus egyház szociális tanítását összefoglaló, Rómában másfél éve kiadott kötet.
– Ám ha a konvergenciaprogramot összevetjük az egyház tanításával, mit mutat a mérleg? A gazdasági intézkedéseket a püspöki kar tudomásul veszi, vagy véleményezi is?
– Van néhány jogszabálytervezet, amelyről kikérik a véleményünket – ezek általában terjedelmes anyagok, így nehéz a gyakran szűk határidőn belül reagálni -, ám ezen túlmenően nemigen kérdeznek minket. De nem is gondolom, hogy minden ügyben mi lennénk a legavatottabbak. Persze illetékesnek érezzük magunkat az evangélium hiteles tolmácsolásában, ám hogy ebből egy adott összefüggésben milyen cselekvés következik, azt csak a körülmények alapos ismeretében lehet megmondani. Ezért nagy szükség van minden világi hívő tapasztalatára és hozzáértésére, hiszen ma sokszor már ahhoz is rendkívüli szakismeret kell, hogy megértsük azt a helyzetet, amelyben élünk. Nyilvánvalóan egyértelmű esetekben persze eljuthatunk oda, hogy hallatni kell a hangunkat.
A FORRADALOM ÁLDOZATAI
– Hozzá kívánnak szólni például az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulójának erkölcsi kérdéseihez, úgymint: ki kitől kérjen bocsánatot vagy ki kivel ünnepeljen együtt?
– A kérdéséhez már az év elején hozzászóltunk, amikor a megbocsátás és kiengesztelődés érzületével levelet írtam II. Alekszij moszkvai pátriárkának. Ennek azért láttam szükségét, mert ugyan a kilencvenes évek elején Borisz Jelcin orosz elnök Budapesten megkövette a magyarokat 1956 miatt, majd 1994-ben II. Alekszij Esztergomban, keresztény megfogalmazásban ugyanezt tette, erre – legalábbis egyházi részről – azóta sem született válasz. Ami pedig az ünneplést illeti: mindenkit szeretettel várunk október 22-én 16 órakor a Szent István-bazilikában tartandó ökumenikus istentiszteletre.
– Akár politikusokat is?
– Igen, de külön meghívót senkinek nem küldünk, hiszen ez nyilvános esemény lesz. Ezenkívül Rómában is megemlékezést tartanak november 18-án, és azt reméljük, hogy miként 1956-ban XII. Piusz pápa három üzenetet is küldött, sőt enciklikát adott ki a magyarok helyzetéről, úgy XVI. Benedek is meg fogja találni a bátorítás mai helyzethez illő szavait. A szokásokhoz híven továbbá november elején misét mondunk a forradalom áldozataiért, függetlenül attól, ki melyik oldalon halt meg.
– Az egyház a mérleg egyazon serpenyőjébe helyezné a meghalt ávóst és a forradalmárt?
– A forradalomnak kétségtelenül nagyon különböző szereplői voltak. Számomra ugyanakkor meghatározó egyik gyermekkori élményem: amikor 1956 őszén a Nagykörúton szétlőtték a házunkat, a szüleimmel átszaladtam a túlsó oldalra, és menet közben a sínek között valami érdekes dologra lettem figyelmes. Lehajoltam, hogy fölemeljem, édesanyám azonban rémülten rántott vissza – kérdeztem, mi a baj, mire azt mondta: „Nem látod, egy orosz katona holtteste, akin átment a tank.” Nos, nem hiszem, hogy aki 1956. november 4-én a Duna-parton a feletteseitől azt kérdezte, hogy ez már a Szuezi-csatorna-e, oly sok mindenről tehetett volna. Amikor pedig ma az elesettek lelki üdvéért imádkozunk, mindegyikükben az Isten ítélőszéke elé kerülő embert látjuk – ami persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek a korabeli cselekedetét egyformán ítélnénk meg.
