Rosdy Pál, itthon@hetivalasz.hu
E hét vasárnapján avatják boldoggá Budapesten Salkaházi Sárát, a nyilasok által 1944-ben dunába lőtt szociális testvért. A szerzetesnő tudatosan készült az életszentségre.
A pesti Duna-part megrendítő emlékműve az a hatvan pár, öntöttvasból készült korhű cipő, Pauer Gyula és Can Togay alkotása, amely a nyilasok által Dunába lőtt áldozatokra emlékeztet. Közéjük tartozott Salkaházi Sára, a Slachta Margit vezetése alatt álló Szociális Testvérek Társaságának tagja, a számtalan bújtatott üldözött közül négy, valamint Bernovits Vilma hitoktatónő. Őket 1944. december 27-én – egyik bújtatottjuk feljelentése alapján – a Szabadság híd pesti hídfőjéhez vitték a Bokréta utcai munkásnőotthonból, és ruhájuktól is megfosztva a jeges folyóba ölték. Másnap egy inasgyerek hozta hírül halálukat, mondván: „Örüljenek, hogy nem látták, hogyan történt.” Pedig a kivégzésben volt olyan mozzanat is, amely igazi vértanúságra utalt. Sára testvér gyilkosai szemébe nézett, letérdelt, majd égre emelt tekintettel, széles mozdulattal keresztet vetett.
Salkaházi Sára 1899-ben született. Életútja Kassán indult, és 1937-ig a Felvidéken bontakozott ki. Tehát – jóllehet a nagy keresztény példaképek sosem szűkíthetők egyetlen nemzet keretei közé – legközelebb mégis a Kárpát-medence magyarságához áll. Nagyapja, Schalkház Lipót szállodája a kassai magyar művészeti élet központja volt. Sára kezdetben tanítónőnek készült, majd 1919-től felvidéki magyar lapokba írt, és egyre inkább a kisebbségi politikával kezdett foglalkozni. Ekkor még a művészvilág, az újságírók könnyed életét élte – 1926-ban jelent meg első novelláskötete -; 1922-23-ban menyasszony, ám gazdatisztnek készülő vőlegénye végül nem neki való jövőnek tűnt.
Közéleti érdeklődése a szociális kérdések világába vezeti. Amikor 1927-ben a szociális testvérek Kassán letelepednek, egyre inkább felkeltik az érdeklődését, mígnem 1929-ben csatlakozik hozzájuk. Kassán Karitász-szervező, majd Komáromban hitoktató és folyóirat-szerkesztő. 1934-től 1937-ig Esterházy Lujzával a felvidéki Katholikus Nőszövetséget vezeti.
A magyar bencések kérésére Brazíliába készül szociális munkára, ám ehhez magyar állampolgárságra van szüksége. Ezért költözik 1937-ben Budapestre, tervét azonban a háború keresztülhúzza. A rövid időre ismét Magyarországhoz csatolt szepesi, kassai, rahói és técsői járásban lesz szociális előadó, s közben a női szociális képzőben tanít.
Ebben az időben Slachta Margit és a szociális testvérek küzdelmében vesz részt a nemzetiszocialista veszély ellen. 1940-ben írja először naplójában, hogy „a kínzástól ne féljek, …a halálnak örüljek…” A munkásnők mozgalmában dolgozik, s itt is lapot szerkeszt. 1943 szeptemberében elöljárói hozzájárulásával életfelajánlást tesz. 1944. március 19-én a mai Erkel Színházban Sára testvér Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát adták elő – aztán kezdetét vette a barna terror, melynek idején a Szociális Testvérek Társasága mintegy ezer ember életét mentette meg. Közülük legalább százat Salkaházi Sára azzal, hogy elsősorban Kárpátaljáról menekült zsidókat rejtegetett a társaság házaiban Fonyód-Jankovich telepen, Remetekertvárosban és főként Budapesten, a Bokréta utca 3. alatt. Az üldözötteknek hamis papírokat szerzett, és fölvette őket bentlakó alkalmazottaknak. Bernovits Vilma szintén a Bokréta utca 3. alatt lakott, és onnan járt be a gettóba élelemmel és keresztlevelekkel. Szobájában gyakran adott szállást olyanoknak, akiket a gettóból mentett ki. Mondják, ilyenkor mindig ő feküdt a földön. A gettó környékén sokszor igazoltatták, feketelistára vették. Az év vége felé közel 150-en tartózkodtak a Bokréta utcai leányotthonban, közülük mintegy harminc üldözött illegálisan.
A „népi demokrácia” évtizedeiben nem volt mód a boldoggá avatás ügyét kezdeményezni, de tisztelete sosem szűnt meg Magyarországon. 1997-ben azután elkezdődött az eljárás. Naplójából kiviláglik, hogy ő sem született szentnek, hanem azzá nevelte magát. „Tavaly – írja 1930-ban – olyan sokat kínlódtam, mert egyeseket oly nehéz volt elviselni. Akkor csináltam azt, valahányszor találkoztam az illetővel, mindig egy fohászt mondtam érte: Jézus, segítsd meg! Áldd meg!” „Nem voltam egészen hűséges. Rájöttem, hogy milyen szörnyű nehéz a lemondás a kávéról. Reggel betartottam. Délben nem. Jó lesz ezzel kapcsolatban folytonos harcot indítani” – írja 1935-ben, egy évre rá pedig így fogalmaz: „Szeretni akarom a halált! Már most készülök a halálra. Készülök, hogy mindennap keressek alkalmat önmagamnak a meghalásra. Hogy szívesen fogadjam a bírálatokat, ha megsemmisítők, megalázók is.”
SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSASÁGA
Slachta Margit alapította 1923-ban. Bencés lelkiségükkel szociális, társadalomerkölcsi, közgazdasági, egészségügyi, kulturális, mozgalmi és közéleti területeken dolgoznak. 1937-ben megalapították a Katolikus Női Szociális Képzőt, vezetőként tevékenykedtek a kor jelentős katolikus nőmozgalmaiban. A nők állampolgári jogainak védelmére hozta létre Slachta Margit a Keresztény Női Tábor nevű pártot is. A társaságnak 1950-es feloszlatásakor 160 fogadalmas tagja volt. Az illegalitás éveiben hat testvér összesen tizenegy évet töltött börtönben. Jelenleg 89-en élnek a magyarországi közösségben mint az apostoli élet pápai jogú társasága.
BOLDOGGÁ AVATÁS
Azokat az életszentség hírében elhunyt személyeket, akiknek tisztelete tíz-ötven év múltán sem az egész katolikus egyházban vagy annak nagy részében terjedt el, csak kisebb körben, nem szentekké, hanem boldogokká avatják. XVI. Benedek pápa a boldoggá avatás szertartását más püspökökre bízza. A közelmúltban tett nyilatkozata szerint azt tervezi, hogy a boldoggá avatási ügyekben egyre nagyobb szerepet ad a helyi püspöknek, miután helyi jelentőségű példaképekről van szó. Ha egy boldoggá avatott személy tisztelete szélesebb körben elterjed a katolikus egyházban, akkor megindulhat a szentté avatási eljárása. Szent István 1083-as, székesfehérvári szentté avatása óta a magyar szenteket és boldogokat is Rómában kanonizálta a pápa – közel ezer év óta ez az első alkalom, hogy a szertartásra idehaza kerül sor.
