2006. szeptember 18. 13:50
MNO
Ludwig Emil: Mindez cseppet sem mellékes, amikor hazánk múltjáról, történelmi kapcsolatainkról, régi dicsőségünkről esik szó. Fényes középkorunk alkonyát azonban hosszú, sötét korszakok követték, egészen a mögöttünk hagyott évszázadig. Az 1900-as évek derekának szörnyű viharából eddig két, életét másokért feláldozó hőst emelt az egyház a boldogok sorába: a védtelen nőket testével óvó Apor Vilmos győri püspököt szovjet katonák gyilkolták meg 1945. április 2-án, Salkaházi Sára szociális nővért zsidó védenceivel együtt a nyilasok lőtték a Dunába 1944. december 27-én. A két esemény között alig pár hónap telt el, 1944-45 óta azonban több mint fél évszázadot kellett várni áldozatuk elismeréséhez. A két rémtettben és utóéletükben benne van az egész huszadik századi magyar sors. Ezen kell(ene) elgondolkodniuk, és kell(ene) gondosan ügyelniük elsősorban azoknak, akiket a történelem (kisiklása) magasabb döntési posztra emelt hazánkban. Ügyelni, miként nyilatkoznak és cselekszenek a Magyarországot, múltunkat, jelenünket és jövőnket érintő kérdésekben. Mint például most, amikor – Ady Endre szavaival – percemberkék dáridója zajlik, és mosdatlan szájú, hazug, felelőtlen, gátlástalan vigécek kezére jutott hazánk sorsa.
(Magyar Nemzet, 2006. szeptember 18.)
