Forrás: Népszava

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta azt az első fokú döntést, amely elutasította Orbán Viktor lapunk és többek ellen indított keresetét. A Fővárosi Bíróság most jogerőre emelkedett döntésében úgy ítélte meg, hogy a Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke és Újhelyi István, az MSZP alelnöke nem a Fidesz elnökének személyét, hanem az Orbán által tett politikai kijelentést értékelte.

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla azt az első fokú döntést, amely elutasította Orbán Viktor lapunk, a Népszabadság, Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke és Újhelyi István, az MSZP alelnöke ellen indított keresetét. A Fidesz elnöke azt kifogásolta, hogy a Népszava és a Népszabadság a két politikustól olyan, szerinte megalapozatlan, valótlanságokat tartalmazó mondatokat idézett, amelyek – Orbán véleménye szerint – antiszemitizmussal vádolták meg őt.

Simon és Újhelyi a Fidesz elnökének tavaly nyári tusnádfürdi beszédének egy részletét kommentálta. Orbán a magyar baloldalról, amely „rárontott a nemzetre”, egyebek között azt mondta: „nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek”.

A Fővárosi Bíróság most jogerőre emelkedett döntésében úgy ítélte meg, hogy a két szocialista politikus nem a Fidesz elnökének személyét, hanem az Orbán által tett politikai kijelentést értékelte, vagyis maguk is politikai véleményt mondtak. Hivatkozott arra, hogy közszereplők vitájáról van szó, s arra is, hogy a közszereplőknek a túlzó kritikákat is tűrniük kell. Simon és Újhelyi nem állították, mondta ki a bíróság, hogy Orbán antiszemita, hanem csak annyit mondtak, hogy a politikus szövegét „burkolt zsidózásként” is lehet értelmezni. Továbbá a két napilap korrekten tájékoztatott a két politikus véleményéről, így a Népszava csak eleget tett tájékoztatási kötelezettségének.

Érdekesség, hogy az Ítélőtáblán nem a hasonló ügyekben eljáró, Kizmanné Oszkó Marianne vezette 2. számú bírói tanács döntött, hanem a Sághy Mária vezette 7. számú tanács.

Népszava Információ

Comments are closed.