Forrás: HETEK

Büntetőjogi vizsgálat megindítását javasolta Izrael főszámvevője Ehud Olmert miniszterelnök ellen azzal gyanúval, hogy még kereskedelmi miniszterként „nem helyénvaló” politikai kinevezéseket hajtott végre.

Olmert: jogász végzettsége miatt ismeri a kiskapukat

Az izraeli televízió 10-es csatornájának hírei szerint Micha Kindenstrauss főszámvevő vasárnap juttatta el indítványát Menahem Mazuz főügyésznek, akinek jogában áll elrendelni a vizsgálatot, vagy elutasítani az erre irányuló kérést. A főszámvevő négy olyan kinevezést kifogásol, amelyeket Olmert 2004-ben kereskedelmi miniszterként hagyott jóvá. A Likud párt négy tisztviselőjéről van szó, ők a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó állami hatósághoz kerültek. (Olmert akkor még a Likud tagja volt, de az elsők között lépett ki a pártból és csatlakozott az Ariel Saron akkori miniszterelnök által létrehozott Kadimához.)

A főszámvevő hivatala nem volt hajlandó kommentálni a sajtóértesülést, és a főügyészség sem nyilatkozott. A miniszterelnöki hivatal viszont közölte, hogy Ehud Olmert az előírásoknak megfelelően járt el a kinevezések során. Hasonló vád miatt – ugyancsak a főszámvevő kezdeményezésére – már vizsgálat indult Cahi Hanegbi (Kadima), a parlament külügyi és védelmi bizottságának elnöke ellen. Hanegbit korrupcióval, csalással, bizalommal való visszaéléssel és hamis esküvel gyanúsítják. A terhére rótt bűncselekményeket állítólag 1999 és 2003 között követte el, amikor a környezetvédelmi minisztériumot irányította. Hosszú pályafutása során Olmertet többször gyanúsították meg korrupcióval, ám soha nem ítélték el. A végzettségét tekintve jogász Olmert mindig tagadta, hogy bármiféle törvénysértést követett volna el.

(MTI/Reuters/AP/AFP)

Comments are closed.