Mintha minden vetítéssel megnyílna egy levéltár ajtaja vagy felpattanna egy titkos dosszié fedele
Fontos filmek forognak. 1956-ról készülő történelmi, játék- és dokumentumfilmek. Soha ennyi film nem készült még „56-ról, mint az ötvenedik évforduló évében, és sokan – jogosan talán – azt várják, hogy ezek a filmek leróják nemzeti tiszteletünket az áldozatok emléke előtt. Megnyugtatják történelmi lelkiismeretünket, megmutatják egy gazdasági-társadalmi rendszer összes hibáját; elénk tárják a mások életével és sorsával garázdálkodók, valamint a szebb világért küzdők névsorát. Mintha minden vetítéssel megnyílna egy levéltár ajtaja vagy felpattanna egy titkos dosszié fedele.
Naivság persze még feltételezni is, hogy így lesz. Még akkor is, ha a kultúra, a közkultúra, azaz a mindenkinek elérhető és érthető művészet, művészeti alkotás – regény, novella, film, festmény, szobor, színdarab, zenemű – a legalkalmasabb eszköz arra, hogy egy nemzet, egy ország tisztába tegye ügyes-bajos, boldogságos vagy éppen szégyenletes dolgait. Merthogy a politika, az összes magyar politikai párt erre képtelen, akárcsak a harmadik köztársaság összes kormánya és állami vezetője. Sőt alighanem maga a döntéshozók tunyasága, félelme, gazdasági és politikai érdekrendszere a legnagyobb gátja annak, hogy szembenézzen Magyarország azzal, amivel pedig minden nehézsége közül a legfontosabb volna: a múltjával. Egyetlen hatalmi rendszer sem segíti feltárni teljességében, csupán részteleit mutatja meg, érdekeinek megfelelően. De miért gondolná is bárki, hogy lesz például ügynökörvény, amikor aligha van olyan politikai szerveződés, amelyiknek valamelyik tagját ne érintené az ügynökvád.
De ez egyetlen példa csupán. Volna persze más is, csak a 20. század dolgai közt, amit érdemes volna terítékre vinni. Mert nincs például Trianon-feldolgozásunk. Helyette van árpádsávos lobogó, nagymagyarországos autómatrica és divatkultúra, bel- és külpolitikai játszma a határon túl maradt magyarsággal, helyzetével, sorsával. Kevés a Horthy-korszakra vonatkozó több szempontú, árnyalt feldolgozás. Helyette van demokratikusnak mondott, ám leginkább az erre a korszakra emlékeztető félfeudális ország- és önkormányzat-irányítási gyakorlat, növekvő társadalmi-gazdasági feszültség. A holokausztfeldolgozás halad ugyan a maga útján, ám ez nemzetközi ügy, az emberiséget ért bűnök bemutatása és feldolgozása nem csak a Kárpát-medencében kötelező. Nincs viszont valódi diktatúrafeldolgozása Magyarországnak. Nyílt ugyan múzeum a nyilas és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékre, ám az intézmény, terror jelzőjével, túlontúl szűken értelmezi önmagát. Pedig ha komolyan venné, alighanem a Hősök teréig érnének a tárlatok. Helyet kapnának az Árpád-házi trónviszályok és belharcok áldozatai, a boszorkányperek meghurcoltjai, a protestáns gályarabok, az inkvizíció üldözöttei, Haynau rémuralmának áldozatai, a vörös- és fehérterror szenvedői. De hogy ne menjünk mély történelmi elemzésbe, rendszerváltás-feldolgozásunk sincs nagyon, bár igaz, a jelenkor előnye, hogy nyilvánvaló, kik a harmadik köztársaság nyertesei és a vesztesei.
No, mindegy is, most „56-ról forognak a filmek. Ennek a forradalomnak és szabadságharcnak jött el az évfordulója. Ismerve a rendezők terveit, esélyt kapunk arra, hogy szakítva a korábbi dialógusokkal terhelt, börtönök félhomályában játszódó történelmi magyarázkodásokkal, játékfilmek születnek 1956-ról az októberi-novemberi eseményekkel és következményeivel kapcsolatban. Mert láthatjuk azt is, hogyan lehetnek mártírok a zavaros időket kihasználó bűnözők vagy áldozat egy tanácselnök, hős egy hétköznapi ember, mit ér egy besúgó feljelentése és mit egy szovjetek elleni győztes vízilabda-mérkőzés. Attól lesznek izgalmasnak ezek a filmek, hogy azokról szólnak, akik elszenvedték, átélték a forradalmat. Kiderül, hogy nem csupán a politikusok példabeszédei és sorsai a fontosak – bár különösen érdekesnek ígérkezik a Bibó Istvánról szóló film -, szerelmekről, mindennapi küzdelmekről, piti hazugságokról, gyávaságokról és kicsiny vagy nagy bátorságokról szólnak ezek az alkotások. Közérthetően, érzelemre hatóan. Mert ettől közeli egy forradalom, ettől érezhető és érthető igazán. S ha nyomukban megindul végre a múlt ügyeinek rendezése, már volt értelme leforgatni mindet.
F. Tóth Benedek
rovatvezető
