Konrád György a Szombat szeptemberi számában nagy súlyú mondatokat ír le. Nemzetközileg is nagy tekintélyű írónk szavai figyelmeztetőek: „A látóhatáron nem is olyan távol felmerül egy második holokauszt veszélye, amelyből valóság lehetne, ha ez azokon állna, akik ezt kívánnák, és ha az izraeliek olyan galambok lennének, akik vállalják védtelen áldozat önarcképét.”
Konrád nem paranoiás, nem háborúpárti héja, hanem egy higgadt irodalmár. Nem írja le írásaiban a veszély szót napjában ötször. Inkább iróniájáról ismert és nem áll távol tőle a léha-bohém mentalitás. Laza fickó, nem vaskalapos vallásos. Ezért nagy jelentőségűek a látóhatárunkról írt komor szavai.
Azt írja, nincs is olyan távol a második holokauszt veszélye. Igaza van. Inkább közel van, mint távol. Mi emlékezni szoktunk erre az eseményre, fejet hajtani az áldozatok előtt, de mindenképp a nagybetűs múltba helyezzük: volt egy tragédia. Szokjunk hozzá, hogy ez a közeli jövő is lehet esetleg.
A Páva utcai központban járva a jövő egy lehetséges képét is látjuk. Igaza van abban is, hogy ma már nem galambok az izraeliek. Döbbenetes belegondolni: ha galambként viselkedtek volna, akkor már rég két soáról szólnának az ünnepi megemlékezések.
De a látóhatáron felmerülő veszély elhárításához még sok barátra is szüksége van Izraelnek. Sokkal többre mint most van. Nem elég Amerika. Egész Európa szolidaritása is szükséges, hogy ez a sötét felhő már ne legyen látható a horizonton.
