Az egyre szigorodó repülőtéri ellenőrzések kiegészítésére terroristaelhárító számítógépes fedélzeti biztonsági rendszereket tervez egy európai kutatócsoport.
Jól meg fognak lepődni a terroristák: hiába próbálják felhőkarcolóba irányítani a gépet, a kritikus pillanatban az utasszállító felemeli az orrát, és egy elegáns manőverrel elsiklik az akadály fölött. Hogy az automata ütközésgátló valóban működőképes lesz-e, és hogy egyáltalán kordában lehet-e tartani a légi terrorizmust számítástechnikával, az csak néhány év múlva derül ki. 2008-ra ígérik az első eredményeket és legkorábban 2010-re a megvásárolható berendezéseket azok a szakemberek, akik az iparág európai óriásai – köztük az Airbus és a Siemens – és több kutatóintézet összefogásával, részben az Európai Unió pénzéből igyekeznek a lehető legközelebb juttatni az emberiséget az el nem téríthető repülőgép álmához. „Nulla fenyegetettség nem létezik – idézte a Reuters hírügynökség a SAFEE nevű program francia koordinátorát, Daniel Gaultier-t -, de ha megfelelő elektronikát építünk a gépekbe, akkor nagyon nehéz lesz őket eltéríteni.”
Az emlékezetes 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat óta persze javították az utasszállítók védelmét, például megerősítették a pilótafülkék ajtaját, és a legtöbb amerikai járaton – civil ruhában – fegyveres biztonsági emberek ülnek az utasok között. Ami a pilótafülke ajtaját illeti, a SAFEE továbbmenne: ujjlenyomat vagy más biológiai jegy alapján felismerné, ki szeretné kinyitni, sőt kamerával figyelné, hogy a személyzetet nem erőszakkal kényszerítik-e a kilincshez. Ami persze nyomban etikai kérdést is felvet: zárva tarthatja-e a pilóta az ajtót, ha kollégáinak testi épségével zsarolják.
A repülés biztonsága elsősorban a földi ellenőrzéseken múlik, a SAFEE célja pusztán a végső akadály felépítése a fedélzeten. Ennek része lehet az utasok számítógépes vizslatása, például mikrocsipekkel jelölhetnék meg mindegyiküket és a poggyászukat is. Olyan rádiófrekvenciás azonosító mütyürökre (RFID) gondolnak, amelyek több fejlett országban mostanában kerülnek az útlevelekbe vagy az áruházi vonalkódok helyébe. Ezeket leolvasva egyszerűen kiderülne, minden utas beszállt-e, nincs-e gazdátlan bőrönd a gépen. Kacérkodnak azzal a gondolattal is, hogy kamerákkal azonosítsák, ugyanazok az emberek mennek-e föl a gépre, akik beszállásra jelentkeztek. Emellett tökéletesítenék azokat a szimatgépeket, amelyek szagok gyors számítógépes elemzésével mutatják ki robbanószerek apró nyomait a potenciális merénylőkön.
A kutatók egyelőre azt feltételezik, hogy az utasok a biztonságukra gondolva hajlandóak lesznek engedményeket tenni a privát szférájuk rovására. Kérdés azonban, hogy valóban így lesz-e, ha működésbe lép az utasok furcsa viselkedését figyelő és elemző, vész esetén a pilótát riasztó számítógépes fedélzeti rendszer, amely elemzi a magánbeszélgetéseket, számon tartja, mikor keresi fel valaki a mosdót, ki próbál titokban mobiltelefonálni vagy rágyújtani.
A gyanús viselkedés elemzése – bár egyelőre nem számítógéppel – már napjainkban is dívik. Izraeli példát követve az Egyesült Államok néhány repülőterén is megjelentek a pszichológiai gyorstalpalót végzett biztonsági emberek. „Az emberi viselkedés megfigyelése talán a legnehezebben kijátszható dolog. Az illetők nem is sejtik, mit veszek észre rajtuk” – büszkélkedett a The New York Timesnak Waverly Cousin, a Washington melletti Dulles repülőtér magatartás-detektíveinek főnöke. Ahhoz, hogy valakit kiemeljenek a tömegből, elég például, ha idegesen le-föl veszi a hátizsákját, dörzsölgeti az arcát, esetleg minduntalan a cigarettájához vagy a mobiljához kapkod. A módszer azonban nem tökéletes: a bostoni repülőtéren történetesen egy polgárjogi szervezet vezetőjét kapcsolták le ilyen alapon, méghozzá épp azt a fekete férfit, aki a faji alapon történő rendőrségi szűrés elleni kampányt vezeti. Bírósági ügy is lett belőle.
A végső megoldásra legalább 2010-ig várni kell. A 36 millió eurós SAFEE-program leglátványosabb trükkje az lehetne, hogy az eltérített gép irányítását kiveszik a pilóták vagy a terroristák kezéből, és az utasszállítót távirányítással hozzák le egy alkalmas repülőtérre. Így az állam- és kormányfők is megszabadulnának annak a döntésnek a nehéz terhétől, hogy lelövessék-e a legközelebbi felhőkarcoló felé tartó menetrend szerinti járatot.
