Forrás: Erec

120 diák juthatott el Magyarországra Izrael északi területeiről több magyarországi zsidó szervezet összefogása révén – Izrael Állam budapesti nagykövetsége közreműködésével és magánemberek segítségével – akiknek az Izrael-Hezbollah konfliktus miatt óvóhelyeken kellett eltölteniük vakációjukat.

A 14-18 éves zsidó és drúz diákok, akik Karmielből, Maalotból, Haifából, Tiberiasból, valamint a Libanontól mindössze 2,5 kilométernyire fekvő Chofes városából jöttek, menetrend szerinti El-Al repülőgéppel utaztak Budapestre és egy hetet töltöttek hazánkban.

A fiatalok első csoportját David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója és Meir Beck, a Szochnut régió igazgatója valamint Jorge Diener, a Joint Magyarország régió igazgatója fogadta a Ferihegyi repülőtéren.

David Admon köszöntőjében kiemelte: a fiatalok azért jönnek, hogy „kipihenhessék az egy hónap borzalmait, amely nagyon nehéz volt nekik a légoltalmi pincékben”, több ezer tüzérségi támadást kellett, hogy kiálljanak. A nagykövet köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a kezdeményezést.

Az egyik lány a rögtönzött sajtótájékoztatón héberül arról beszélt: több mint egy hónapja Izrael közepén laknak, nem pedig az otthonukban, a lakóházakat állandóan lövések érik, nagyon sok a halott, sok ismerősük megsérült, rengeteg ház megrongálódott, jelentős az anyagi kár is. „Ebben az időben nagyon nehéz volt nekünk” – fogalmazott.

Egy fiú angolul elmondta, hogy az egyik drúz faluból érkezett, ahová nyolcvan bomba csapódott be. Az ottaniak 1958 óta tagjai az izraeli katonaságnak, és nagyon büszkék arra, hogy ily módon az izraeli államot képviselhetik – tette hozzá, ugyanakkor reményüknek adott hangot, hogy a háború minél előbb befejeződik.

A harmadik megszólaló, egy diáklány arról számolt be, hogy a házuk előtt csapódott be egy lövedék, ezért minden ablak betört. Édesanyja otthon volt, de szerencsére egy biztonságos szobában tartózkodott, így nem esett baja.

A csoportok Budapesten kívül több vidéki várost is meglátogattak és a Balatonon is nyaraltak. Több napot töltöttek a szarvasi zsidó ifjúsági táborban.

BreuerPress-info

Comments are closed.