Vivaldi Győzedelmes Juditja a Rumbach zsinagógában
Zene
A Zsidó Idegenforgalmi Kulturális Központ idén már kilencedszer rendezi meg a Zsidó Nyári Fesztivált, amelynek elsődleges célja a magyar és a közép-európai zsidó kultúra sokszínűségének bemutatása. Az augusztus 27-én kezdődő, egyhetes programsorozat központi helyszíne a Dohány utcai zsinagóga, de a fesztivál műsorába a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Belvárosi Színház, a Zeneakadémia, a Royal Szálló, a New Orleans Club, az Operett Színház és a Gödör Klub is bekapcsolódik, sőt Vácott, Nagykőrösön, Kiskunhalason és Szabadkán is lesznek társrendezvények. A gazdag kínálatból ezúttal négy zenei programot ajánlunk.
A fesztivál nulladik napján, augusztus 26-án, szombaton este kilenc órától az itáliai barokk zene nagymestere, Antonio Vivaldi oratóriuma, a Juditha Triumphans (Győzedelmes Judit) hangzik el a romos állapotú, felújításra váró, de még így is csodálatos szépségű Rumbach zsinagógában. A címszerepben a Müncheni Operaház nemzetközi hírű művésze, Stanislava Sztojcseva-Piperova hallható; a produkcióban közreműködik az Óbudai Kamarakórus (karigazgató: Erdős Ákos), valamint az Orchester Jacobsplatz, Daniel Grossmann vezényletével. A zenekart a müncheni zsidó hitközség tagjai alapították, professzionális muzsikusok bevonásával; céljuk az európai zenetörténet zsidó vonatkozású kompozícióinak felkutatása, nyilvános előadása és hanghordozóra rögzítése.
Másnap a Dohány utcai zsinagógában rendezik a fesztivál hagyományos kántorkoncertjét, amelyen ezúttal is a zsidó liturgiában szereplő dallamok feldolgozásai, valamint jiddis nyelvű dalok hangzanak el. A koncert két vendégszólistája Izraelből érkezik: Israel Rand és Simon Cohen is – a kántori feladatok mellett – hosszú ideje koncertezik, és az Egyesült Államok legnagyobb hangversenytermeiben (köztük a Lincoln Centerben) léptek fel nagy sikerrel. Az est házigazdája Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora lesz, közreműködik Tóth Emil főkántor, Neumark Zoltán zongoraművész és a Jeruzsálemi Kántor Kórus.
A méltatlanul elfeledett múlt századi magyar zeneszerzőre, Pártos Ödönre emlékezik az a koncert, amelyet augusztus 28-án, hétfőn este tartanak, ugyancsak a Dohány utcai zsinagógában. Pártos a Zeneakadémián Hubay Jenő és Kodály Zoltán növendéke volt, hegedűművészként is jelentős sikereket ért el, majd 1938-ban Palesztinába emigrált, és később a tel-avivi Zeneakadémia főigazgatója lett. Pártos 1949-ben komponált Brácsaversenyét a fiatal Bársony Péter játssza; a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekart Héja Domonkos vezényli. Az idei Zsidó Nyári Fesztiválon is lesz operapremier: a kiváló francia romantikus szerző, Camille Saint-Saens zenedrámáját, a Sámson és Delilát augusztus 31-én mutatják be a Dohány utcában. A címszerepekben Bándi János és Wiedemann Bernadett hallható, közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Énekkar, Győriványi-Ráth György vezényletével.
Zsidó Nyári Fesztivál
Augusztus 27.-szeptember 3.
Teljes program, bővebb információ: www.jewishfestival.hu
Retkes Attila

