Berlin, Bécs és Bukarest után tavaly május 8-án Magyarországon is megalakult az első professzionális zsidó színházi műhely. Annak ellenére, hogy Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége Magyarországon él, Budapest a térség szinte egyetlen fővárosa, ahol eddig nem működött állandó zsidó színtársulat. A Gólem Színház elsősorban színház, alkotó közösség, amely a New York-i, bécsi, bukaresti, rokonaihoz hasonlóan közösségteremtő-közösségerősítő szerepet is betölt. Szellemi műhely, kulturális központ, ahol a nagyközönségnek lehetősége van megismerni a hazai és külföldi zsidó művészetet és művészeket. A társulat jelenleg a Dávid pennája című előadásra készül, amelyet augusztus 27-én játszanak először. Az előadás kielégíti mindazok igényeit, akik egy vacsora egy színház és egy kabaré örömeit szeretnék egyben élvezni. A válogatás igazi pesti kabaré pesti kabarészerzők – Gábor Andor, Heltai Jenő, Királyhegyi Pál – szövegeinek felhasználásával. A publikumnak bizonyára ismeretlen jelenetek, még el nem énekelt kuplék szólalnak meg hetven év távolából változatlan frissességgel, feleselnek a későbbi korok kabarészerzőinek műveivel, ríkatnak és nevettetnek, pimaszul görbe tükröt tartanak elénk. A szerepeket Elek Ferenc, Dénes Judit, Poppre Ádám, Katz Petra, rendezte: Borgula András. Az előadás helyszíne a Cotton Club – múlt századi orfeum a jelenben a Belváros szívében Budapest, VI., Jókai u. 26.
Népszava-információ

