Élet
Magyarázók
Napbarnította ember ül a stúdióban, arról beszél, mekkora butaságot csinált, amikor nem írta be a vagyonbevallás megfelelő rovatába a Balaton-parton épülő ingatlan értékét. A „butaság” szót már másodszor mondja, ami azért furcsa, mert a kifelejtett összeg legalább tízmillió forint, más, konzervatív becslések is szerint még több, és bárhogy is, milliós összeget már a jogszabály is jelentős értékként jegyez. Mindezek tetejébe az ügyben nem pusztán összegszerűségi gondok vannak, a Heti Válasz című lap írása szerint az exminiszterelnök az ingatlant éppen attól a cégtől – pontosabban egy ügyvédi irodán keresztül – vásárolta, amely az ő miniszterelnökségsége idején is Balaton-parti utazási irodákat privatizált. Medgyessy a lap érdeklődése után – anélkül, hogy a lapnak válaszolt volna – azt írta az Országgyűlés elnökének, „vagyonnyilatkozatomba hiba csúszott, nem tüntettem fel azt, hogy a Balaton déli partján, Zamárdiban építési telket vásároltam”. Magyarázata szerint a vásárlást kölcsönből „valósította meg”, amelyet csak az idén fizetett ki. (A képlet az ismert határőrvicc: „Álljon meg, hova fut?” A válasz: „Most már?”)
„Nézze, szerkesztő úr, banalizálja hevesen a helyzetet az egykori miniszterelnök. Ön is tudja, én is tudom, nyár van, uborkaszezon, nem történik semmi, az újságok meg abból élnek, hogy híreket gyártanak. Nekem, nincs mit titkolnom, semmi több.” Mellékesen, ezen az uborkaszezoni napon kitört az izraeli-libanoni háború, itthon munkabeszüntetést hirdettek a szakszervezetek, kizárták a Fradit az első osztályból. Ezeknek meg az uborkaszezonnak természetesen semmi közük ahhoz, hogy egy politikai vezető hibás vagyonbevallást tölt ki, és hogy etikai szempontból erősen kifogásolható vásárlást bonyolít, de ami igazán elborzasztó, az a lapos és üres magyarázat. De tán ez sem lenne annyira nyomasztó, ha nem egy korábbi miniszterelnök ülne ott, de ő ül ott, ő magyaráz, ő ad fölmentést saját magának – biztos, ami biztos. Hogy aztán a befejező gondolat („minden magyar embernek joga van, hogy ne a horvát tengerparton töltse szabadidejét, vagy nyugdíjas éveit, hanem a magyar tenger partján vásároljon telket, és építsen pihenőt”) minek a megnyilvánulása, a politika cinizmusnak, vagy a verbális képességek közismert hiányának, az végképp eldönthetetlen.
A nyilatkozó természetesen politika támadást sejt, de Medgyessy mindig azt sejt. Ha tisztáznia kell a Grasham-ügyet, ha megkérdik, miért írt alá a titkosszolgálatnak, az mind politikai támadás. Alig egy éve az ÉS arról írt, hogy Medgyessy fiának Baráth Etele fiával Brüsszelben közös cége van, ez a cég állami cégektől kapott megbízatást. Erre így reagált: „Ha cikkében arra célzott volna, hogy a fiamnak egy telekommunikációs cégtől volt megbízása, amely cég állami támogatást kapott, (igen, arra, de nem célzott, hanem határozottan kifogásolta ezt! – A szerk.) akkor felhívom figyelmét arra az egyébként szintén közismert tényre, hogy a fejlesztésekhez adott állami támogatás az előre meghirdetett feltételek teljesítése esetén (ha egyéb más kizáró ok nincs) automatikus, a kérelem jóváhagyása formális. Az érintett vállalat a támogatáshoz szükséges összes feltételt kimerítette, másrészt a normatív követelményeket teljesítő más vállalatok is részesültek a fejlesztési támogatásban. A döntéshez tehát sem nekem, sem a fiamnak nem volt, nem is lehetett közünk. (…) Ezt az elvakult véleményt még az sem menti, hogy Önt az a szándék vezette cikke megírásakor, hogy Orbán Viktor többé ne térhessen vissza a politikai döntéseket meghatározó színpadra.” (ÉS, 2005/49.) Vagyis: a Medgyessy fiának összeférhetetlenségét fölvető cikk azért született, hogy Orbán ne térhessen vissza a hatalomba. NB. ha az ember politikai indítékot keres, ne legyen smucig!
Nagyjából Medgyessy magyarázkodása idején Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos is magyarázkodik, egy esti tévéműsorban. Azt magyarázza, hogy neki semmi köze a hazai szárnyastenyésztők csődjéhez, cége nem gyarapodott, ő akkor lett már egy cég igazgatója, amikor a csőd bekövetkezett, alakító szerepe nem volt.
Ez nyilván igaz, azóta viszont egy, már bezárt vállalat, a Dunasolar Rt. kapcsán tett fel kérdéseket a Fidesz Bajnai Gordonnak, ugyanis a párt arról értesült, hogy a Bajnai által korábban irányított Wallis Rt. közvetett módon többségi tulajdont szerzett a 2003-ban bezárt cégben, amelynek hitelezői eddig nem jutottak pénzükhöz. A Dunasolarból időközben eladták az értékeket. A Fidesz azért tisztázná az ügyet – hangoztatják -, mert feddhetetlennek kell lennie a sok ezermilliárd fölött rendelkező kormánybiztosnak. A Fidesz többek között arra vár választ Bajnaitól, hogy a Wallis Rt. vezérigazgatójaként menynyiben vett részt a Dunasolar Rt. irányításában, hány ki nem fizetett hitelezője maradt a Dunasolar Rt.-nek és mekkora összeggel adós a cég.
A Fidesz természetesen azért tesz fel kérdést Bajnainak, mert sarokba szeretné szorítani, és nem pedig eszmények képviseletében. A magyar politikai élet mára olyan lett, hogy a nevetségessé válás komoly veszélye nélkül semelyik párt sem kérhet számon feddhetetlenséget a másikon. Például a Fidesz Boros Imrének, az Orbán-kormány PHARE-pénz felelőssé történt kinevezése óta aligha tehet föl érvényes kérdést egyetlen pénzkezelő személyét illetően sem. De persze, föltesz, és ha ha föltesz, akkor ezzel a helyzettel kellene szembenézni. Azt most hagyjuk, hogy „a másik oldalon is ugyanolyan magyarázkodásra szorított emberek vannak”, azok ugyanis feltehetően azért vannak ott a másik oldalon ellenzékben, mert magyarázkodni kényszerültek, és nem jött össze a magyarázat. Az már fontosabb kérdés, hogy vajon miért nem lehet olyan politikust találni, amelyiknek nincs mit magyaráznia, se libák értékesítése, se brüsszeli képviselet ügyében. Miért nem éri meg politikailag, ha olyan emberek kapnának pozíciót, akik nem vettek részt semmiféle zavaros ügyben? Nem zsíroztak le cégügyeket, nem „papíroztak” össze cégbirodalmakat, nem kóvályogtak miniszterként – miniszterelnökként – saját személyükben, vagy feleségük nevén állami pénzek környékén. A magyar közélet egy ideje, és még valószínűleg hosszú ideig folyamatos feszültségben zajlik, az ellenfelek minden létező elemet kihasználnak. Nem volna egyszerűbb a kormányzás, ha egyszer olyan merítés kerülne kormány- vagy kormányközeli posztokra, akiknek nem kell szembenézniük ilyen simlis, félsimlis ügyekkel? Ne erkölcsi megfontolásból gondoljuk ezt végig (amint látom, annak most aligha van realitása), most próbáljuk ezt meg szimpla energiatakarékossági megfontolás alapján.
Kovács Zoltán
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 31. szám
