Gadó János 2006. július 20. 09:00
Ez az új felállás: Izrael immár az iszlám fundamentalizmussal harcol, melynek a Hezbollah és a Hamasz csak előretolt egységei, és amely hadat üzent a nyugatnak is, csak utóbbi nem nagyon akarja ezt meghallani.
„A Hezbollah elrabolt két izraeli katonát, ezért most Izrael szétbombázza Libanont” – így a népi bölcselkedés a mostani libanoni harcokról. A diplomáciai nyelv mindezt az elegáns „aránytalan válasz” formulában foglalja össze.
Valójában ez történt: Izrael 2000 évi dél-libanoni kivonulása óta a Hezbollah hatalmas arzenált halmozott fel, egyebek közt mintegy tizenkétezer rakétát(!), erős állásokat épített ki és csak az alkalomra várt, hogy mindezeket használhassa. Mahmud Ahmadinedzsád választási győzelme Iránban, a Hamaszé a palesztin területeken, Izrael kivonulása (ők úgy érezték: veresége) Gázában meghozta számukra az alkalmat. A két katona elrablása csak beköszöntő volt, Izrael pedig úgy döntött: nem várja meg, hogy a Hezbollah diktálja a konfrontáció játékszabályait, hanem hozzálát e masszív katonai infrastruktúra felszámolásához, amivel nemsokára úgyis szembekerülne.
A közkeletű vélekedés szerint e harcban Izrael óriási fölényben van, hiszen a világ egyik legkorszerűbb hadserege közönséges gerillák ellen harcol. A nemzetközi tömegmédia által sugallt kép azonban hamis.
A fundamentalistákat erősítik az alábbi tényezők:
· nem azért harcolnak, hogy éljenek, hanem azért, hogy öljenek és meghaljanak;
· partizánháborút vívnak saját civil lakosságuk sűrűjében elrejtőzve, elsődlegesen az ellenség civil lakosságát támadva, miközben Izrael a maga civil lakosságát védi, az ellenségét pedig kíméli. (Ha nem ezt tenné, ezrével pusztulnának az emberek.)
· A Hezbollah utánpótlásáról (egyre korszerűbb fegyverekkel) Irán gondoskodik, amely Izrael számára nem elérhető, s a szállítmányok Szírián keresztül jutnak célba, mellyel Izrael – a regionális háború veszélye miatt – kerülni akarja a konfliktust.
· A Hezbollah katonai infrastruktúrája gyakorlatilag megegyezik a libanoni polgári infrastruktúrával (fegyverszállítás a polgári légikikötőben, fegyverraktár a lakóházban, kilövőállás a kávézó előtt stb.), így ezek támadása Izrael részéről kiváltja a világ rosszallását.
„A békefolyamat halott” – jelentette ki a libanoni harcok kitörésekor Amr Musza, az Arab Liga főtitkára. Vajon miért most látta elérkezettnek az időt, hogy hat éves késéssel eltemesse a valójában már 2000 szeptemberében kimúlt békefolyamatot? És miért ragaszkodott ádázul a nyugati világ hat éven át ehhez a fikcióhoz? Miért nevezték mindeddig a „békefolyamat válságának” a nyílt háborúskodást, amelyet pedig nemegyszer (Dzsenin, 2002) apokaliptikus színekkel ecseteltek?
A minőségi változást az iszlámisták színrelépése jelentette. A Nyugat eleddig nagyon díjazta az Arafat által szabadalmazott kettős beszédet, amelyen az angol „peace” szót arabul dzsihádnak mondják. Ám az újonnan színre lépő diadalmas iszlámisták megváltoztatták a játékszabályokat: már angolul is dzsihádról beszélnek, és egyáltalán nem ügyelnek a PC nyelvhasználatra.
A nyugat addig játszotta a „király meztelen” játékot, amíg Izrael ellenségei ebben partnerek voltak – hiába kiabált Izrael.
Most azonban maga a király kezdett kiabálni: „Hé nézzetek ide, meztelen vagyok!” A Hamasz és a Hezbollah ugyanis már nem „Palesztina felszabadításáról” beszélnek, ami politikailag nagyon korrekt, hanem nyíltan kimondják: Izrael elpusztítása a cél. Ez pedig – Holocaust-tagadással súlyosbítva – már nem vállalható a nyugat számára: a nyílt náci szóhasználat mégiscsak sok.
A fentieken túl a Hezbollah és a többi iszlám fundamentalista szervezet – a PFSZ-szel ellentétben – azért sem tudja hitelesen alakítani az áldozat szerepét, mert a nyugat számos országa megégette már magát velük: franciaországi zavargások, dán karikatúrák, Van Gogh gyilkosság Hollandiában, erőszakra uszító imámok Kölnben és Londonban – Bin Ladenről, Zarkaviról és társaikról nem is beszélve.
Ez az új felállás: Izrael immár az iszlám fundamentalizmussal harcol, melynek a Hezbollah és a Hamasz csak előretolt egységei, és amely hadat üzent a nyugatnak is, csak utóbbi nem nagyon akarja ezt meghallani.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
