2006. július 18. 21:17
A palesztinok kivételével, az arab világ egységesen elítéli Iránt és Szíriát a Libanonban zajló harcok miatt.
A Hezbollah és támogatóik azt remélték, hogy a nagyszabású izraeli hadművelet Libanonban az egész arab világban felháborodást fog majd kelteni, de ebben csalódniuk kellett. Vezetőik most egyenesen egy arab konspirációról beszélnek, melynek a síita szervezet likvidálása a célja.
Az anti-Hezbollah-koalíciót Szaúd-Arábia, Egyiptom, és Jordánia vezeti, és más arab politikai elemzőkkel együtt azt állítják, hogy a teheráni és damaszkuszi vezetők a Hezbollahot arra használják fel, hogy eltereljék a figyelmet Irán nukleáris programjáról, és Szíria közreműködéséről, a korábbi libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri meggyilkolásában.
Kritikájuk lényege az, hogy az arabok és a muszlimok nem engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen felelőtlen és vakmerő szervezet, mint a Hezbollah belerángassa az egész térséget egy háborúba. Szaúd-Arábia és a többi Arab-öböl menti országok azon az állásponton vannak, hogy mind a Hezbollah, mind a Hamasz, Teheránból és Damaszkuszból érkező parancsok szerint cselekszik.
Ezért vonakodnak az arab országok abban, hogy közvetítő szerepet töltsenek be a jelenlegi helyzet megoldásában. „Nem fogunk közvetítő szerepet betölteni olyan szervezetek felkérésére, akik egyáltalán nem veszik figyelembe tetteik következményeit.” – nyilatkozta egy Arab-öböl menti ország kormány tisztviselője. (Jerusalem Post, Haaretz, Hetek.hu)

