Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. július 17.

Ígéretei megszegésével, s lényegében kettős mérce alkalmazásával vádolja az Európai Uniót, s különösen Franciaországot a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásának (WSJE) hétfői számában egy neves izraeli biztonságpolitikai szakértő.

A szerző, Gerald Steinberg emlékeztet, hogy 2000-ben az EU lelkes támogatója volt a zsidó állam által létrehozott dél-libanoni biztonsági zóna felszámolásának, az onnan történő egyoldalú kivonulásnak. Az európaiak a tárgyalásokon azt hangoztatták, hogy az izraeli távozás után a Hezbollah sem maradhat tovább fegyveres szervezet, s átalakul politikai párttá, Franciaország pedig néhány más országgal együtt békefenntartókat küld majd a térségbe, megakadályozandó az Izrael elleni rakétatámadásokat és segíteni a Hezbollah lefegyverzését.

Izrael kivonult – Európa azonban nem tett semmit, a Hezbollah pedig „nagy katonai győzelemként” állította be az izraeli lépést, s leszerelés helyett elkezdett készülni a háború „következő szakaszára”. Alig öt hónappal a kivonulás után máris sor került a Hezbollah első, izraeli területen végrehajtott támadására, Európa pedig csak a szokásos szöveget ismételgette: „visszafogott reagálásra van szükség…, esélyt kell adni a diplomáciának.”

A szakértő – utalva a mostani válságot kiváltó eseményekre – leszögezi: egyetlen állam sem hagyhatja, hogy polgárait elrabolják, megöljék, városait rutinszerűen lőjék. „Európa szerepe pedig ismét csak a szokásos régi mondatok ismételgetésében merül ki” – írja a szerző, aki különösen felháborítónak minősíti a francia reagálást, azt, hogy a párizsi diplomácia vezetője „aránytalan háborús cselekedetnek” mondta egy „teljesen szuverén ország, Franciaország barátja” repülőterének bombázását.

„Talán elkerülte a miniszter figyelmét, hogy a háborút elindító cselekedet Libanonból származott, s hogy ennek a semmivel sem provokált agressziónak a célpontja állítólag szintén egy szuverén ország, szintén Franciaország barátja” – olvasható a lapban.

Steinberg egyben megállapítja: a retorikán túlmenően az európai illetékesek nem adnak megoldást arra, hogy vajon mi lehetne az erő alkalmazásának arányos szintje egy ilyen tömeges terrorral szemben, melynek végső célja „Izrael letörlése a térképről”.

A lap szerint Európában valószínűleg kevesen látják, hogy az EU kudarca az iráni atomfegyverkezési programmal szembeni fellépést illetően, s az, hogy három évet elvesztegettek a tárgyalásokon, miközben Irán megkezdte az urándúsítást, mindez csak fokozta Izrael elszántságát a Hezbollah elleni határozott akcióra.

Az izraeli stratégiának ugyanis kettős célja van. A közvetlen cél a Hezbollah katonai képességeinek meggyengítése, s így az általa jelentett fenyegetés visszaszorítása. A középtávú cél pedig az, hogy az akcióval komoly üzenetet küldjenek Iránnak, hiszen a Hezbollah az ő védence. Ez a fellépés helyreállítja a zsidó állam elrettentő képességét, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy megelőzzék egy későbbi, sokkal nagyobb konfrontáció kialakulását Iránnal.

„Ám sok idealista európai politikus nem látja, hogy egy kis háború, amelyet idő előtt leállítanak, csak megnyitja az utat egy sokkal nagyobb, későbbi háború előtt” – olvasható a The Wall Street Journal Europe hétfői számában.

(forrás: MTI)

Comments are closed.