Népszabadság * Balázs Gábor * 2006. június 30.
A nyugati értelmiség legújabb mítosza, a „civilizációk összecsapása” nevezetű veszedelmes babona úgy tűnik, tovább folytatja hódító útját.
Talán még azok is, akik csak ebben a paranoiában hajlandók gondolkodni, megriadhatnak az újabb fejleményektől. Ez az újabb fejlemény pedig nem más, mint a francia több száz ezres zsidó közösség és a politikai szélsőjobboldal egymásra találása, vagy legalábbis erőteljes közeledése az iszlámellenes indulatokban. Magyar (és kelet-európai) szemmel ez a groteszk szövetség képtelenségnek tűnik, de azt nem árt tudni, hogy az európai szélsőjobb nem feltétlenül antiszemita. A két fél közeledésének alapja a vad, differenciálatlan, jórészt alaptalan félelmeken alapuló iszlámellenes gyűlölet. Ennek a félelemmel vegyes gyűlöletnek a kárvallottja többé-kevésbé az összes nyugati társadalom, haszonélvezője pedig az európai szélsőjobb, Izrael, illetve az Egyesült Államok háborús héjái és az iszlám fundamentalisták. Ezek, a nincs rá jobb szó, háborús uszítók addig sulykolják nekünk, hogy a „civilizációk összecsapása” elkerülhetetlen, sőt már itt és most (értsd: a Közel-Keleten, de Európa nagyvárosaiban is) zajlik, hogy végül a dolog valóban önbeteljesítő jóslattá fog válni. És ne kerteljünk: egy ilyen politika, ha elhiteti a több milliós európai iszlám közösséggel, hogy az „identitásotok” a baj, nem a szegénységetek vagy a jövőnélküliségetek, vagy hogy az iszlám és a nyugati demokrácia összeegyezhetetlen, akkor az Európa nagyvárosaiban zajló események valóban a civilizációk háborújának a képét ölthetik magukra. Ennek pedig a nyugati társadalmakra hozott beláthatatlan bajokon túl az első célpontjai az európai zsidó közösségek lesznek.
De mi is történt a napokban Franciaországban? A francia zsidó közösség rádiójának a vendége nem más volt, mint a francia rasszista, iszlamofób szélsőjobb egyik fenegyereke, Phillipe de Villiers. A Radio Juif adásán túl, Monsieur Villiers mosolyog ránk a zsidó közösség lapjának (Israël magazine) májusi borítójáról, sőt interjút közölt vele a Likud-párti izraeli lap a Jerusalem Post is. Az utóbbi cikk címe mélyen jellemzően egyébként Villiersre (de a persze a közlő lapra is): „Az iszlám összeegyezhetetlen a Köztársasággal”.
Mielőtt belemennénk az Israël magazine-béli interjú tartalmába, pár szót talán megérdemel a magyar olvasó számára, ki is ez a Phillipe de Villiers. Ő nagyjából annyiban különbözik a nálunk is jól ismert szélsőjobboldali, rasszista LePentől, hogy hangsúlyosan nem antiszemita, másban azonban nemigen. Villiers Vendée tartomány szülöttje, édesapja katonatiszt volt, aki részt vett az Ellenállásban, majd a felszabadulás után a politikában is. Jacques de Villiers múltjának kevésbé dicsőséges része, hogy tagja volt az ADIMAD nevezetű szervezetnek, amely azon túl, hogy az Algériából elmenekült franciák érdekeit képviseli, bevallottan ápolja az OAS emlékét is (az OAS, miután de Gaulle feladta Algériát lényegében terrorszervezetté vált, több merényletet és államcsínyt is megkísérelt a francia elnök ellen, erről szól többek között a Sakál napja című regény és film). Az ifjú Philippe mintegy családi örökségként kapta „lángoló szeretetét” az arabok és az iszlám iránt.
Az egy ideig a konzervatív-liberális Giscard d”Estaing pártjában politizáló Villiers 1994-ben alapította meg saját jobboldali szuverenista (lényegében erősen nacionalista) pártját a Mouvement pour la France-t (MPF). A párt ideológiája a nacionalizmuson túl meglehetően erős piacpártisággal, Európa-elleneséggel, mindenfajta egyházi modernizáció harcos ellenzésével, de leginkább az iszlámellenes paranoiával írható le. A szélsőjobboldali pártokra jellemző egyszemélyes mozgalom élén álló Villiers legfőbb célja a francia társadalom további iszlamizációjának megakadályozása. Mivel Franciaországban – szemben mondjuk Nagy-Britanniával – nem létezik sem mohamedán tömegtársadalom, sem valamiféle multikulturális társadalmi modellben leírható iszlám közösség, az iszlamizációtól való félelmet bátran nevezhetjük a rasszizmus egy kifinomult megfogalmazásának. A mozgalmat LePen Nemzeti Frontjától lényegében csak az antiszemitizmus hiánya különbözteti meg, jellemző adalék, hogy az MPF második embere az a Guillaume Peltier, aki korábban a Nemzeti Front ifjúsági szervezetének a vezetője volt.
Villers pártja listája élén 1994-ben bejutott az Európai Parlamentbe, majd erről a mandátumáról lemondva 1997-től (majd 2002-től ismét) Vendée parlamenti képviselője a francia törvényhozásban. Pártja élén erősen kivette a részét az Európai Alkotmány elleni kampányban, sokak szerint az ő kampánystábjának a találmánya volt a magyar sajtóban is sokat emlegetett „lengyel vízvezetékszerelővel” való riogatás. Villers már 2005-ben bejelentette, hogy indul a jövőre esedékes elnökválasztásokon, ahol a „népi patriotizmust” kívánja képviselni a „Franciaországot fenyegető növekvő iszlamizációval szemben”. Célja elsősorban az egyre inkább megöregedő LePen szavazóinak megszerzése. Több szervezet is pert indított ellene, mikor egy interjújában kifejtette, hogy „az iszlám az iszlámizmus komposztja, az iszlámizmus pedig a terrorizmusé”.
Az idén a valószínűleg részben antiszemita, részben anyagi megfontolásokból meggyilkolt zsidó fiatalember, Ilan Halimi emlékére szervezett demonstráción a francia rasszizmus elleni szervezet, az SOS Rascisme emberei eltávolították a menetből az egyébként egy reprezentatív zsidó szervezet által meghívott Villiers-t (nyilvánvalóan annak ismert rasszizmusa miatt), ám Halimi temetésén, a Victoire téri zsinagóga előtt a zsidó közösség lelkes ovációval fogadta.
Hát ezt a politikust látták jónak meghívni a francia zsidó közösség médiáinak munkásai. Aki persze nem tagadta meg önmagát ott sem. Az interjú készítője, David Reinharc újságíró szögezte le, hogy a zsidó közösség egy jó része érezhetően „villierizálódik”. A politikus erre úgy válaszolt, hogy „a franciaországi zsidó közösség egyre nagyobb része érzi magáénak az iszlamizáció csapásai elleni harcomat. A francia zsidók elsőként érintettek ebben a jelenségben, és jól tudják, hogy számíthatnak az elkötelezettségemre, hogy megvédjem őket.” Sőt: „Együtt védjük meg a civilizációt a barbársággal szemben.” A politikus szerint Izrael természetes szövetséges a Nyugat- és Amerika-, sőt keresztény-ellenes, antiszemita „Gonosz tengelyével” szemben, mert „ma a világot fenyegető veszély az iszlám terrorizmus, amely nem csak az Izraelben tombol, hanem a nagy nyugati városokban is”. Az interjúból süt (a riporter által még csak nem is árnyalt) iszlamofób rasszizmus, az iszlám vallás és az izraeli-palesztin konfliktus jelenségeinek összemosása. A beszélgetőpartnerek könnyen megegyeztek abban, hogy az antijúdaizmus jelen van az iszlám vallás alapjaiban és, véleményük szerint tagadhatatlan, hogy az „iszlám vezetői a történelem során sosem tettek semmit a zsidók helyzetének javítása érdekében”. Végezetül a politikus reményét fejezi ki, hogy a francia külvárosokban tomboló antiszemitizmus (erről persze szó sincs) láttán egyre több zsidó fiatal csatlakozik pártjához.
A remény közel sem csupán egy politikus alaptalan képzelgése. Nyilván nem véletlen, hogy ilyen támogatást kap a francia zsidó közösség médiájától, mint ahogy az sem, hogy a legutóbbi antiszemita incidenskor (mint ismertes a Tribu Ka nevű pár tucat tagot számláló iszlámista szervezet néhány tagja antiszemita kiáltásokat hallatott Párizs zsidónegyedében) az azonnal a helyszínre siető politikust a negyed lakói „Villiers président” rigmussal fogadták.
Láthatjuk, hogy a civilizációk összecsapása nevű paranoia már nemcsak a békét akaró izraeli vagy palesztin társadalmakat fenyegeti, hanem az egész nyugati társadalom mentális egészségét és morális tartását is. Abba kéne hagyni, még nem késő.
