Múzeumok hosszú éjszakája
Idén szombaton a negyedik alkalommal kerül sor a Múzeumok Éjszakájára. A nagyszabású programsorozatra idén már összesen 45 magyar város készül több száz programmal és kiállítással. Csak Budapesten 49 helyszínen több mint 400 programból választhat majd a késői látogató. Gazdag múzeumi programok – tárlatvezetések, foglalkozások, vetítések és beszélgetések, koncertek és táncbemutatók – este hattól hajnali kettőig ízlés szerint látogathatók.
Nem baj, ha a gyerek egy kicsit később fekszik le szombaton. A világért se hagyjuk otthon, hiszen melyik kislánynak ne lenne álma, hogy Hófehérke mellett fényképeztesse magát! Szombat este a Közlekedési Múzeum egyik díszhintója mellett beteljesülhet a vágya. Ha nem a szép ruhák, hanem inkább a természettudományok iránt érdeklődik gyerek, az Elektrotechnikai Múzeumban (VII. Kazinczy u.21) van a helyünk, egész este különlegesen látványos fizikai kísérletek várják a kicsiket és nagyokat, a szülőket addig retró zene és rádiótörténei kiállítás szórakoztatja. Veterán rendőrautókba ülhetünk a Rendőrség-történeti Múzeum (VIII. Mosonyi u.7) előtt, a Moszkvics 421-es mellett persze napjaink rendőrautói és motorjai is kipróbálhatók lesznek. Aki azonban inkább egy kis romantikára vágyik, a Mezőgazdasági Múzeum jóvoltából körbecsónakázhatja a Vajdahunyad várat, de ha le is marad ladikról kóstolhat szerelmi bájitalt, ugorhat tüzet, vagy népi kismesterektől leshet el művészi fogásokat. Aki a kies Duna partra is kilátogat a Ludwig Múzeumban Bozsik Ivette táncelőadást láthatja, Lajkó Félix koncertjét hallgathatja, utána pedig a Copacabana Bossa-Nova Quintett fergeteges bulijával kezdheti a vasárnap éjszakát. Ha kellően elcsigázva érkezünk a Természettudományi Múzeumba (VIII. Ludovika tér 2-6), akkor az ott berendezett ispotályban lelhetünk gyógyírre. Itt titkos receptek alapján készítetett gyógynövény-keverékekkel kúrálhatjuk magunkat. A Ludovika téren azonban a legnagyobb attrakció a 18. századi múmiákat bemutató időszakos kiállítás. „Kitekintés a szemfedél alól” címmel tudós tárlatvezetéssel sétálgathatunk a spontán mumifikálódott egykori váci polgárok között. Félni persze csak akkor kell tőlük, ha az éjféli nagy óracsörgésre megelevenednének. Hogy így lesz-e, nem tudjuk, mindenesetre vigyük magunkkal kedvenc ébresztőóránkat – kérik a múzeum munkatársai. S aki szereti az efféle sötét témákat, látogasson el a Budai Várba. A Nemzeti Galéria pincéjében megtekintheti a Habsburg Kriptát, amely egyéb napokon zárva van a látogatók előtt. A kripta őrzi a Habsurg nádori család egyes tagjainak – például József nádornak és családjának – díszesen faragott márványszarkofágokban elhelyezett maradványait. A mélyből rögvest Nemzeti Galéria kupolájának ez alkalomból megnyíló teraszára is kilephetünk és élvezhetjük a Budapest fantasztasztikus körpanorámáját. Persze azért ne hagyjuk ki azt sem ami, a kripta és a kupola között van, jelesül a Magyar Vadak című nagysiekrű tárlatot.
Az Öntödei Múzeumban II. Bem József u. 20) krampampulit kóstolhatunk és tiszteletbeli öntővé válhatunk. A Néprajzi Múzeum síppal, dobbal didzseriduval című kiállításában Mendel Róbert és Márta István kalauzol bennünket. A népi hangszerek mellett korunk műanyag használati tárgyaival is találkozhatunk, itt Galkó Balázs vezet bennünket. A Nemzeti Múzeumban igricek szórakoztatják a nagyérdeműt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban cakewalk, charleston és shimmy-tanítást vállalnak tánctanárok, zenél a Bohém Ragtime Jazz Band. A Szépművészeti Múzeumban tárlatvezetések, rézmetszés, gasztronómiai bemutatók, tűzzsonglőrök és koncertek várják a látogatókat, akiket, ha egy kis szerencséjük van művészek örökítenek meg Rembradt modorában. A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban este hattól óránként indul tárlatvezetés a néhány hónapja látható „Jogfosztástól népirtásig” címet viselő állandó kiállításon. Este 9 órakor kezdődnek a zenei programok, a Nemzeti Énekkar tagjai Bartók Béla kórusműveit szólaltatják meg, ezt követően a Lindri Együttes teremt minden bizonnyal egzotikus atmoszférát. Az autentikus roma zenét játszó zenekar külön erre az éjjelre állította össze a holokauszt balladákat és cigány népzenei feldolgozásokat átfogó műsorát. A koncertek sorát az igazi swing legendákkal készülő Gyárfás Trió zárja.
Hamvay Péter

