Gyerünk az éjszakába – múzeumba!
Mikor érnek rá a szülők? Mikor ér rá egy elfoglalt ember? Honnan legyen arra időnk, hogy engedve a bennünk lévő vágynak művelődjünk, és ellátogassunk egy vagy több múzeumba? Talán ezek a kérdések azok, amelyekre adott válaszként létrejött a Múzeumok Éjszakája. Június 24-én, szombaton éjjel csak Budapesten 49 múzeum és kulturális intézmény várja az érdeklődőket.
A kaland- és művelődni vágyó személye megvásárolja az 1000 forintos, egész éjszakára érvényes belépőjét. Figyelem, kezdje ott a látogatást, amelyik intézmény munkáját támogatni kívánja. Ugyanis a megvásárolt belépőjegy annak a múzeumnak jelent bevételt, a melyikben értékesítik. A ticket érvényes a BKV (figyelem: nem múzeum) által indított járatokra is, de a tavalyi tapasztalatok alapján ezekre nem érdemes várni, nagyon sok időt elvesz a nézelődéstől.
A belépő ezen az éjszakán minden résztvevő múzeumban érvényes. És persze a vendégeket mindenhol olyan programok várják, amelyeket a hétköznapok során nem láthatnának. Például a fiatalok számára érdekes lehet a Hadtörténeti Múzeum: „Vasfüggönyön és aknamezőn át Szentivánéjbe” című programja. A Holokauszt Emlékközpontban az új állandó kiállításon dolgozó történész és a látványt kialakító belsőépítész vezetik körbe az érdeklődőket. A Nemzeti Galéria rengeteg zenei programot szervez a jazz és a pop mellett a komolyzene szerelmesei számára is. Érdekes még a Nemzeti Múzeumban a királygyilkosságokról és a középkori Buda erkölcséről szóló előadások. A Néprajzi Múzeumban a hangszerkiállításon Mandel Róbert és Márta István is vezeti a látogatókat.
Arról pedig, hogy mi lesz látható a többi 44 helyszínen, győződjön meg mindenki maga. Jó felfedezést kívánunk!

