Ehud Olmert a választás napján, március 28-án világosan megmondta honfitársainak, hogy minden zsidó telepet felszámol, amely az Izrael és Ciszjordánia határaként szolgáló védelmi kerítés mögött, palesztin területen fekszik. A 60 esztendős politikus szereti elmondani, hogy egy egyszerű számítás zúzta szét a Földközi-tengertől Jordániáig elterülő Nagy Izraelről alkotott illúzióit, amelyekbe zsenge gyermekkora óta ringatta magát: „Életem legfájdalmasabb pillanata volt, amikor rájöttem, hogy a statisztika erősebb mint Izrael történelme és földrajza. Rémülten fedeztem fel, hogy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent megőrizzünk, 2020-ban a lakosságnak akár 60 százaléka is arab lehet és 40 százaléka a zsidó” – szokta bevallani újságíróknak. Ez a felismerés késztette arra, hogy 2003-ban egy nagy port kavart interjúban ki is mondja, „közeledik az a nap, amikor a palesztinok többsége azt fogja mondani, többé már nem akarunk két államot, adjátok meg nekünk egyszerűen csak a szavazati jogot. Akkor, azon a napon mindent elvesztünk.”
Ehud Olmert elődje, Ariel Saron oldalán vált a legmeggyőződésesebb harcosává annak az elképzelésnek, hogy Izrael vonuljon ki egyoldalúan a Gázai övezetből és számolja fel a zsidó kolóniákat 2005-ben. De nem volt ez így mindig.
Olmert a brit mandátum alatt álló Palesztinában, Benjaminában született 1945. szeptember 30-án, ultranacionalista környezetben, az arabok és a britek ellen küzdő földalatti mozgalom, az Etzel fellegvárában nevelkedett. Édesapja, aki az 1960-as években rövid időre a radikális jobboldali Herut párt képviselője volt, földműveléssel foglalkozott. A fiatal Ehud Olmert a Herut ifjúsági szervezetének, a Betarnak volt az aktivistája, majd annak diákszervezetét irányította egyetemi tanulmányainak – a jeruzsálemi egyetemen pszichológiát és politikai tudományokat, majd jogot tanult – idején.
Az 1973-as parlamenti választásokon legfiatalabb jelöltként jutott be a Kneszetbe a Likud párt listáján, és mindig a legradikálisabb irányzat oldalán állt, akik teljes erejüket a ciszjordániai és gázai zsidó telepek építésébe fektették. 1978-ban a Camp David-i megállapodások ellen szavazott, az 1993-as oslói autonómia megállapodásokat pedig megvetette.
A sport szerelmeseként politikai karrierjét a parlamentben azzal kezdte, hogy vizsgálóbizottságot hozott létre a labdarúgásban kialakult korrupció feltárására, valamint a szervezett bűnözés ellen. 1988 és 1990 között tárca nélküli, 1990 és 1992 között pedig egészségügyi miniszter volt. 1993-tól tíz éven keresztül töltötte be Jeruzsálem polgármesteri tisztségét.
2003-ban csatlakozott Ariel Saron kormányához kereskedelmi és ipari miniszterként, miniszterelnök-helyettesként. Támogatta Saront a gázai kivonulás miatt a Likudban kitört „lázadással” szemben, és az elsők között követte, amikor tavaly novemberben kilépett a Likudból és létrehozta a Kadimát.
Elkötelezett jobboldaliként egy örökös baloldali szavazót vett feleségül: Aliza művész, aki novellákat és színdarabokat ír. Négy saját gyermekük mellett örökbe fogadtak egy lányt.
BPI-info
