Népszabadság * Révész Sándor * 2006. június 3.
Örülök, hogy Debreczeni Józsefet (Antall szelleme, Népszabadság, Hétvége, május 27.) önvizsgálatra késztettem. Sajnálom, hogy a késztetés gyöngének bizonyult. Debreczeni még mindig nem tudta megemészteni azt a tényt, hogy a teljes közmegegyezéssel megválasztott médiaelnökök elleni brutális rágalomhadjáratban a rossz oldalon állt, s hiába állt ott, mégis kizárták őt Antall József pártjából, mert eszményképe cserben hagyta őt. Nem csoda, ha a médiaháborúval kapcsolatban nem akar a részletekbe belemenni. Hisz minél inkább belemegy, annál rosszabbul jön ki belőle.
Debreczeni ma is ott tart, hogy a tükröt hibáztatja, amiért Antall kormányzása kissé ferdére sikerült azokhoz az eszményekhez képest, amelyeket a családjából hozott. Ne feledjük, nemcsak az eszményeket hozta magával, hanem a ferdeséghez való alkalmazkodás parancsát is. Idősebb Antall József 1949-ben a Hazafias Népfront mellett kampányolt, s a HNF képviselőjeként ülte végig az Országgyűlésben a Rákosi-korszak legsötétebb éveit. Ettől ő még valóban kiváló ember és érdemdús antifasiszta volt.
Nem tudom, kiket nevez Debreczeni „Révészéknek”, de azt tudom, mivel magyarázza, hogy „az MDF-hez eleve, a kezdetektől fogva különleges gyanakvással és ellenszenvvel viszonyul a sajtó túlnyomó többsége. (…) Kimondom, amit úgyis tud mindenki: a fővárosi újságíró-társadalom meghatározó többsége zsidó származású. Legtöbbjük nem rokonszenvezik azzal a nemzeti érzelmekkel telített politikai értékrenddel és stílussal, amelyik az MDF sajátja”. (Debreczeni József: Miniszterelnök, 278. o.) Itt a titok nyitja. Csak ránk kell nézni.
Antall József 1993-ban azt a Varga Domokos Györgyöt nevezte ki a Nemzeti Tájékoztatási Iroda vezetőjének, aki korábban hatalmas vihart kavart az „uralomra törő, összetartó zsidókról” írott cikkével, melynek a végkövetkeztetése az volt, hogy „politikai, vagyis mások, a többség életét befolyásoló dolgoknál viszont kívánatosnak tartom a számszerű arányok figyelembevételét”. (V. Domokos György: Kisebbség és zsarnokság, Népszabadság, 1990. április 29.) Bizonyára azért találta őt alkalmasnak a miniszterelnök erre a posztra, mert „konszenzust és méltányosságot” akart. Nyilván ezért kívánt a közmédia élén olyan méltányosságra és konszenzusteremtésre hajló személyeket látni, mint Nahlik Gábor, Csúcs László és Chrudinák Alajos.
Ami Orbán pécsi beszédét illeti, az idézetből is kiderül, hogy Debreczeninek nem nagyon lehet igaza, hiszen „egyre több jelről” van ott szó, a szerencsétlen Miklós Árpád pedig aligha lehet egymaga egyre több. Vicces, hogy amit Orbán a kormányoldalról mond, az nem vonatkoztatható a kormány vezetőjére, ha nincs külön megnevezve. Akkor talán emlékeztetnék cikkem ama helyére, ahol meg van nevezve: „Antall mindmáig ügyesen kihasználta azt az MDF-es populista dalnokok által keltett, ébren tartott, majd hisztériás rohamokká fokozott pszichózist, amely szerint az ország végvárát már csak néhány megmaradt, igazi avantgarde magyar védi a kommunista hatalomátmentők, a kozmopolita-hazaárulók, bolsi apák, bolsi fiúk, liberális cafrangokba öltözött ellenzék egyesült hadai ellen (hogy most ne is beszéljünk a fennen köröző karvaly tőkéről).” Erről írtam, hogy „Antall József ügyességét ma Orbán Viktor tanúsítja valóban. Aki ezt az örökséget értékelni tudja, annak mellette a helye.”
Debreczeni József hosszú idézettel támasztotta alá azt az állításomat, hogy Jeszenszky Géza külügyminiszter Antall József egyetértésével kétségbe vonta az ellenzék nemzeti és demokratikus elkötelezettségét. Köszönet érte akkor is, ha ő ezt a kétségbe vonást nem képes fölismerni. Ám a Jeszenszky-szöveg értelmezésének nincs jelentősége Orbán akkori mondandója szempontjából, miszerint: „Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF.”
Debreczeni József úgy érzi, „megáll az esze”, amiért Antall Józsefet teszem felelőssé „a mostani szörnyűségért is”, már amivé a Magyar Nemzet lett. Bízom benne, hogy az az ész, ha ismét mozgásba lendül, be fogja látni, hogy nem ezt tettem. Azt írtam, hogy Antall indította el a lapot azon az úton, amelyen elhaladt a mostani állapotáig. Tudniillik az Antall-kormány erőszakos beavatkozása szüntette meg azt a lehetőséget, hogy a Magyar Nemzet szerkesztősége megőrizze függetlenségét, szuverenitását, ne váljon politikailag motivált tulajdonosok játékszerévé.
