Hatvan éve telepítették ki a magyarországi németeket
Kósa András 2006. június 1. 18:05
A magyar értelmiség jelentős részének támogatásával, a frissen újjáalakult pártok nagy részének egyetértésével zajlott le hatvan éve hétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgár kitelepítése. Az esemény évfordulóján a Terror Házában megrendezett konferencia előadói egyetértettek abban, hogy a kollektív bűnösség elve nemcsak elfogadhatatlan, de mindig gyengíti is a többségi társadalmat.
Alig két év telt el a szégyenletes zsidó deportálások után, amikor Magyarországon ismét a kollektív bűnösség elvét alkalmazták: ezúttal az évszázadok óta itt élő és a magyar államhoz mindig lojális németséggel szemben, ezért máig nem történt igazi bocsánatkérés a magyarság részéről – mondta tegnap a Német sors Európában, sváb sors Magyarországon című konferencia megnyitóbeszédében Schmidt Mária, az eseménynek helyt adó Terror Háza főigazgatója.
Hétszáz ezer németet telepítettek ki (fotó: taks.hu)
Magyarország a XIX. század végéig befogadó állam volt, ekkor azonban a társadalmi, szociális ügyeket etnikai kérdésekkel kezdtek összekapcsolni, ez pedig mindig tragédiához vezetett – mondta előadásában Glatz Ferenc történész. Az MTA egykori elnöke szerint „Magyarországon máig nem fejeződött be a világháború”, mert rengeteg kérdéssel még nem néztünk szembe, és Európában is a „lelkek hidegháborúja” zajlik, hiszen az 1938 és 1946 között történtek máig ellentétként jelenhetnek meg két ember között.
Az értelmiség agitál ás asszisztál
Magyarország és Közép-Európa azért is tart ott, ahol most van, mert újra és újra a kollektív bűnösség eszközéhez nyúlt: előbb a zsidóknál, majd a svábok következtek, de ugyanilyen alapon számolták fel a kispolgárságot, a parasztságot és a munkásarisztokráciát is – mondta Glatz Ferenc. A történész emlékeztetett rá, hogy éppen a zsidóság és a németség játszott nagyon fontos szerepet Magyarország modernizációjában, „ráadásul éppen ők voltak azok, akik soha egy darab földet nem akartak elszakítani az országtól”.
A XIX. század végétől vált általánossá az a szemlélet, hogy az egyes államok a politikai hatalom birtoklását etnikai kérdésekkel kötik össze, ez vezetett a két világháború kitöréséhez, ugyanakkor a XXI. század elején az is látszik, hogy az egyéni szabadságjogok garantálása önmagában nem elegendő, az Európai Uniónak igenis kollektív jogokban kell részesítenie polgárait, ha azok ezt szeretnék – mondta a történész.
A svábok vagyona is kellett: elkobzott házak kulcsai (fotó: elib.hu)
Norbert Spannenberger arról beszélt, hogy a magyar értelmiség egy része maga is tevékenyen részt vett a németek elleni uszításban. Ennek gyökerei ráadásul a két világháború közötti időre nyúlnak vissza, és gyakran az antiszemitizmussal együtt jelentkeztek. Illyés Gyula is a „judeo-germán” Budapestről írt egy cikkében 1933-ban, és a németek kitelepítését követelte. Kodolányi János Földindulás című regénye szintén németellenes, és az 1941-es népszámlálás egyik ki nem mondott oka a kitelepítendők számának felbecsülése volt.
A második világháború után aztán előkerültek olyan „praktikus” szempontok is, mint a tiszántúli föld nélküli parasztság földhöz juttatása, a felvidékről kitelepített magyarok elhelyezése is; ezenkívül a kollektív bűnösséggel sújtott németek egyszerűen ingyen munkaerőt is jelentettek, nemcsak nálunk, Csehszlovákiában és Lengyelországban is.
Egyetértettek a pártok is
Nem véletlen, hogy – szovjet jóváhagyással – az akkori időszak minden jelentős pártja, a szociáldemokratákat leszámítva, egyetértett a „sváb kérdés megoldásában”. Így a Nemzeti Parasztpárt (soraiban a földművelésügyi miniszterként egyébként is érintett Nagy Imrével), a Kisgazda Párt és a kommunisták is szinte versengtek németellenes kirohanásaikkal. Erdei Ferenc belügyminiszter például „országvesztő svábokról” beszélt, és Nagy Ferenc kormányfő szintén támogatta a kitelepítéseket. Voltak olyanok is ugyanakkor (Bibó István, Márai Sándor) akik nyilvánosan is tiltakoztak.
Tóth Ágnes történész néhány korabeli dokumentum bemutatásával mutatta be a kitelepítések előkészítését és levezénylését. Az eredetileg a földreformot végrehajtó földigénylő bizottságok a sváb földek kisajátításában is nagy szerepet játszottak. A kitelepítés azonban meglehetősen szervezetlenül folyt, így rengeteg állat elpusztult például azért, mert miután gazdáikat otthonuk elhagyására kényszerítették, nem törődött velük senki.
A svábokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés idehaza végül 1950-ben szűnt meg, Lengyelországban azonban még a hetvenes évek elején is folytak bírósági perek azért, mert valakiről nyilvántartották, hogy annakidején aláírta az úgynevezett német népi listát.
