A fiatalok úgy nőnek fel, hogy nem ismerik az emberi történelem legsötétebb részleteit – derült ki a Task Force nevű nemzetközi szervezet budapesti tanácskozásán. A szervezet tudományos tanácsadója, az izraeli Jad Vasem Múzeum munkatársa, Yehuda Bauer szerint a holokauszt-kutatás elsődleges célja, hogy megismerjük a múltat az oktatás révén.
Az Task Force Nemzetközi Együttműködés a Holokauszt Oktatásért, Emlékezés és Kutatás nevű nemzetközi szervezet vasárnaptól csütörtökig ülésezik Budapesten, a szervezet soros elnöke idén Magyarország. A tanácskozást Magyar Bálint és Somogyi Ferenc nyitotta meg. Yehuda Bauer professzor lapunknak a holokauszt-kutatásról úgy nyilatkozott: elsődleges céljuk, hogy az emberek megismerjék a múltat. A népirtáshoz vezető lépések és hatásuk megértésével talán a jövőben elkerülhetők lesznek a hasonló méretű emberiség elleni rémtettek – tette hozzá Bauer.
Stephen Steinberg, a washingtoni Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója szerint a populáris kultúra, a történelmi beidegződések, vallási szervezetek fontos szerepet játszanak, mégis az iskolákban folyó holokauszt-tanítás a legjelentősebb. Az oktatás legfontosabb aspektusa, hogy legyünk aktív, érdeklődő polgárok és hallassuk a hangunkat a gyűlöletkeltő csoportok ellen. Személyes intervencióval megakadályozhatók a tragédiák – mondta.
David G. Marwell, a New York-i Zsidó Múzeum igazgatója az európai és amerikai oktatás legnagyobb különbségének azt tartja, hogy bár Amerikában rengeteg túlélő él, a holokauszt inkább történelem, mint átélt valóság. Magyarországon viszont a tanárok elvihetik a diákokat a holokauszt egyes emlékhelyeire. Ezek közül külön említette a budapesti Holokauszt Emlékközpont programjait és kiállításait. A kutatók egyetértettek abban, hogy az utóbbi évtizedekben a holokauszt fontos témája volt a művészetnek, a népirtás háttere, kontextusa, hatása a világ- és Európa történelmére azonban még feltárásra vár.
Szabó Aranka

