A zsidó állam egy elromlott iránytû miatt jött létre Izraelben, és nem Ugandában!

Anekdotába illõ felfedezést közölt dr. Gur Alroy, a Haifai Egyetem Erec-Jiszráél történelmével foglalkozó fakultásának a kutatója.

Az egyetemi tanár a napokban azt fejtegette az izraeli kábel-tévé akadémiai csatornáján, hogy a zsidó állam megalakulása Izrael földjén egy elromlott iránytûnek és egy eltévedt utazónak köszönhetõ…

Mint ismeretes, az 1903 õszén tartott hatodik Cionista Kongresszuson elnöklõ Herzl Tivadar felvetette, hogy az akkor török uralom alatt álló Palesztina elhanyagolt, sivatagos földje egyelõre nem alkalmas a tömeges zsidó telepítésre. Idõleges megoldásként az akkor brit uralom alatt álló Uganda egy tartományát javasolta a zsidó bevándorlás számára.

Az ötlet megosztotta a kongresszus küldötteit, de azért útnak indítottak három megbízottat, hogy kémleljék ki a kiszemelt területet, amely, mellesleg, ma már nem is Ugandához, hanem Kenyához tartozik.

A három, pénzzel és térképekkel felszerelt, bátor és sok nyelven beszélõ úriember útnak is indult. A felderítõk, hogy minél többet láthassanak a nagy kiterjedésû vidékbõl, három különbözõ irányba indultak el és megbeszélték, hogy 12 nap múlva a megbeszélt helyen találkoznak.

Ketten szerencsésen bejárták a rájuk bízott vidéket és azt bõvízûnek, termékenynek és egészségesnek találták. Ám a harmadik utas, bizonyos Náchum Wilbusch nem járt szerencsével. Miután iránytûje elromlott, a térképen sem ismerte ki magát eléggé – csúnyán eltévedt és veszélyes kalandokat élt ált. Ennek ellenére õ is eljutott a megbeszélt pontra, majd a három megbízott visszatért Európába.

Eredeti megbízatásuk értelmében mindhármuknak jelentést kellett írni a tapasztaltakról. Az elsõ két férfiú, mondani sem kell, valóságos mennyországként ecsetelte a látott földet. Wilbusch keveset írt, de valamennyi kiábrándító élményét beleszõtte. Jelentése végkicsengése ez volt: a zsidóknak semmi keresnivalójuk Ugandában.

Hét hónappal a küldöttség jelentéstétele után, 1905-ben – Herzl már nem élt – a következõ, hetedik Cionista Kongresszus a bizonyára nagyobb tekintéllyel és hitellel bíró Wilbusch jelentéseit fogadta el a másik kettõ ellenében. A zsidó nép tömegeinek a letelepítésére csakis Erec-Jiszráél földjét találták alkalmasnak – és méltónak.

“Lehetséges lenne, hogy egy elromlott iránytû miatt élünk ma itt, Izraelben és nem valahol Kenyában?” – tette fel a félig tréfás kérdést elõadása végén Alroy tanár.

One Response to “Izrael és az elromlott iránytű esete”

  1. Mari

    Egy másik változat Martin Gilbert: Izrael története c. könyvéből. A fejezet címe: Cion felé

    “Az 1903-as kisinyovi pogrom, melynek során több mint ötven zsidót ölt meg húsvét vasárnap a városban garázdálkodó tömeg, még sürgetőbbé tette tevékenységét. Az a terv, hogy a zsidók a Sínai-sivatag mediterrán partvonalán fekvő el-Arísban települjenek le, olyan izgalomba hozta, hogy úgy döntött, nem vásárol Bécsben a zsidó temetőben családi kriptát. Májusban a brit ellenőrzés alatt álló egyiptomi kormány elutasította a tervet azzal az ürüggyel, hogy ötször annyi vízre volna a zsidó településeknek szükségük, mint amennyi rendelkezésre áll. Öt nappal később Herzl mégis megvette a bécsi kriptát. Négy nappal ezután a brit gyarmatügyi miniszter, Joseph Chamberlain azt javasolta Herzlnek, hogy Afrikában legyen a zsidó haza. Az ajánlatot Herzl elfogadta, kiváltva ezzel azoknak a zsidóknak a felháborodását, akik kizárólag Palesztinában képzelték el az új hazát. Elhatározott szándéka volt, hogy elfogadja az első ajánlatot, melyet egy nagyhatalom kínál, hogy ezzel legalább ideiglenes menedéket adjon az orosz zsidóknak. E tettével megosztotta a cionista mozgalmat. Ez volt az első, de korántsem az utolsó válság, mely a már elért eredményeket is veszélyeztette.

    A britek Ugandában ajánlottak fel egy területet Herzlnek, mely a brit korona fennhatósága alatt állt, ahol egymillió zsidó telepedhetett volna le.

    Azt ígérték, a területet a zsidók igazgatják majd, és zsidó kormányzójuk lesz. Amikor Nordau tiltakozott, mondván, Uganda nem Palesztina, Herzl azt válaszolta, hogy ő Mózeshez hasonlóan a népet nyilvánvaló kitérővel vezeti a cél felé.

    …..A VI. Kongresszust is Bázelben tartották. Hogy Palesztina helyébe, ha csak ideiglenesen is Uganda lépjen, viharos vitákat váltott ki. A kisinyovi küldöttek különösen vehemensen utasították el a gondolatot, hogy Palesztina helyett bármi más végcél legyen. A színfalak mögött Herzl buzgón szervezkedett, hogy Nordauval szemben megnyerje a többséget. Ez végül sikerült neki: 295 szavazatot kapott az ugandai javaslat, 175-en szavaztak ellene, 99 tartózkodott. Az eseményeket néhányan a páholyból figyelték, köztük volt Lev Trockij is, aki az érvényesülés egészen más útját választotta, és előre látta a cionista mozgalom összeomlását.

    A cionista mozgalom mindenesetre meghasadt. Párizsban egy orosz zsidó diák két pisztolylövést adott le Nordaura, és ezt kiáltotta: „Halál Nor-daura, a kelet-afrikaira.” Nem ez volt az utolsó eset, amikor zsidó fanatikusok testvéreikre lőttek. Herzl továbbra is azzal próbálkozott, hogy valamilyen földbérletet szerezzen Palesztinában, melyet a végső célnak tekintett. 1904 januárjában Rómában a pápa fogadta, és azt mondta, ha a zsidók letelepednek Palesztinában, a katolikus egyház örömmel megtéríti őket.

    Áprilisban Bécsben rendkívüli cionista találkozót tartottak, ahol Mená-hem Usziskin – aki 1891-ben azzal rémítette halálra barátait a Cion szerelmesei mozgalomban, hogy nászútra Palesztinába vitte ifjú feleségét – szenvedélyesen szólalt fel Uganda ellen. De Herzl nem volt hajlandó elfogadni, hogy kizárólag Palesztina lehet a cionisták célpontja, és a „fegyveres béke” állapota állt elő.

    S aztán júniusban, 44 éves korában Herzl meghalt. Megviselte a viharos, felfokozott és ellentmondásos tevékenysége és vég nélküli utazásai. ,,A férfikor virágjában, ereje teljében távozott – írta a Jewish Chronicle -, erőfeszítései még nem értek be, és népe még mindig rabszolga, s hazájának kapui még mindig könyörtelenül el vannak reteszelve.”

    Az ugandai tervet elvetették, Herzl halála megadta neki a kegyelemdöfést, és még a brit kormány is elvesztette lelkesedését. 1904-ben megindult a második kivándorlási hullám – a második alija -, melyet az a gondolat inspirált, hogy Izrael földjét munkával szerezzék vissza.”