Forrás: UNO

Újabb tüntetést szervez az Óvás! Egyesület, az Élőlánc Magyarországért mozgalom és a Levegő Munkacsoport kedd délután a városkép szempontjából értékes épületek védelmére. A civilek a Kertész utca 23. számú ház előtt demonstrálnak majd, amit a környékbeli házakhoz hasonlóan el akar bontani az önkormányzat.

Az Óvás Egyesület elsősorban az önkormányzatok, illetve a hatóságok felelőtlen magatartása ellen tiltakozik. Mint azt Marinov Péter, az egyesület elnöke elmondta, a kerületek rövid távú érdekek mentén cselekszenek, ha az önkormányzati tulajdon értékesítéséről van szó, és ezzel közvetlen veszélybe sodorják a patinás régi épületeket, főleg a régi pesti zsidónegyed területén. Az egyesület elnöke a sok viszályt kavart Király utca 40-es szám alatti házat említette példaként, amelynek ügyében a mai napig nem született döntés. A civilek nyomására a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ugyan leállítttatta a bontást, a ház állagmegóvását azonban azóta sem végezte el senki. Az aktivisták azonban nemcsak ezt az ügyet érzik megoldatlannak: a helyi önkormányzat állítólag arra készül, hogy a Kertész utca 21, illetve 25. számú ház elbontása után a kettő között álló épületet is eltörölje a föld színéről. Ezzel akkora szabad telek keletkezik, hogy akár egy 7-8 emeletes házat is felhúzhatnak oda; az önkormányzat pedig valószínűleg minden négyzetcentimétert értékesít majd – vélekedett Marinov Péter. (FH)

Comments are closed.