Kósa András 2006. május 19. 08:36
Simlizünk, és ha lebukunk, vérig tudunk sértődni miatta. Mint most is, amikor néhányan már „magyarellenes atrocitásként” próbálják meg beállítani az esetet. Miniszterelnöki közbejárásért kiáltunk, nagykövetet kéretünk be.
Kissé abszurd az a rácsodálkozás, ami az engedély nélkül épült horvátországi nyaralók lebontását kíséri idehaza. Természetesen minden együttérzésünk azoké a jóhiszemű családoké, akiknek (egyes esetekben hitelből származó) pénze bánja a horvát hatóságok lépését.
Biztosan vannak olyanok, akiket megvezettek az ingatlanok eladói, de az eddigi híradásokból bizony az tűnik ki, hogy az érintettek legtöbbje tisztában volt vele: engedély nélkül felépített ingatlant vásárolt. Erre a beruházó is felhívta a vevők figyelmét, és ez a földhivatali papírokból szintén kiderült.
Csak éppen – mint azt az Index helyszíni riportjában is elmondja az egyik magyar család – „tudták ugyan, hogy engedély nélkül építkeznek, de azt ígérték nekik, hogy az engedélyt el lehet intézni, bontásra pedig álmukban sem gondoltak volna”. Úgy tűnik, itt kultúrák találkozásának is tanúi lehetünk. Végül is a cikkben szereplő nyilatkozó miért ne lehetett volna biztos benne, hogy valóban „el lehet intézni” utólag mindent? Minket itthon erre szocializáltak: nem baj, ha engedély nélkül építkezünk, majd utólag elintézzük, hogy a hatóság ne packázzon!
Így vágjuk tönkre az előírások megerőszakolásával, „nyaralónak” épített többemeletes lakóparkokkal a Római part nagy részét; így dózerolunk le ipari műemléket belvárosban, hogy a helyébe plázát húzzunk fel; így bontunk engedély nélkül a budapesti zsidónegyed és a világörökség részét képező Andrássy út közvetlen szomszédságában (miközben már előre meghirdetjük a majdan megvásárolható új lakásokat); így épült be a budai hegyoldal jó része; így töltünk fel partszakaszokat a Balatonon; így építünk még emlékműveket is. Hogy majd utólag úgyis „elintéződik valahogy”. Ha már ott van, a hatóság csak nem mondja, hogy tessék kérem lebontani!
*
Végül is, miért ne gondolnánk, nem csak az építkezésekkel kapcsolatban jellemző ránk ez a hihetetlen mértékű szabálykövetés. Így fütyülhet mondjuk a közterhek befizetésére a magyar futballcsapatok nagy része – az állam, ha már elég nagyra hízott a tartozás, rendszeresen eltörli ezeket egy huszáros mozdulattal. De – ez már a Világgazdaság híre volt tegnap – az a mintegy 1300 cégtulajdonos is úgy tűnik, joggal számíthatott a hatóságok tehetetlenségére, aki tavaly 27,7 milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést (mindannyiunkat) azzal, hogy jelentős adótartozást halmozott fel, majd egyszerűen megváltoztatta cége székhelyét, de erről „elfelejtette” értesíteni az illetékeseket.
Folyik ez a trükközés persze nagyban is, most éppen az autópályaépítés pénzeivel. Aztán, ha lebukunk, iszonyúan meg tudunk sértődni, és kardot rántunk Brüsszel ellen a „magyar érdekek védelmében”. A kedves magyar gazdák jó része is csak egy kicsivel több földterület után vett fel uniós támogatást, mint amekkora van neki. Azok a szemét bürokraták meg nem utánajártak pontosan? És még visszakérni is volt pofájuk a pénzt!
Simlizünk, és ha lebukunk, vérig tudunk sértődni miatta. Mint most is, amikor néhányan már „magyarellenes atrocitásként” próbálják meg beállítani az esetet. Miniszterelnöki közbejárásért kiáltunk, nagykövetet kéretünk be. A Blikk publicistája azon dohog, hogy „az érzés olyan, hogy nem látnak már oly szívesen ott minket. Pedig csak otthon akartuk érezni magunkat”. (A mondat persze allegorikus értelmet is nyerhet: mi ott érezzük otthon magunkat, ahol egy szigetecskét televághatunk engedély nélkül felépített ingatlanokkal.)
*
Nem lehet, hogy csak arról van szó, amiről az Origo írt az eset kapcsán? Hogy „Horvátország egyéb részein egyáltalán nem jellemző az ilyen mértékű szabálytalan építkezés, mert a hatóságok általában szigorúan viselkednek. Nemrég éppen Zadarban fordult elő, hogy egy befolyásos önkormányzati politikus villáját a földig lebontatták”. Ilyen nálunk valóban elképzelhetetlen.
Talán, ha nálunk is következetesen betartanák a törvényeket, itthon is jobban otthon éreznénk magunkat.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
