Az International Task Force egy szervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy összefogja és elősegítse nemzeti és nemzetközi szinten a holokausztról való emlékezést, a téma kutatását és oktatását. Ehhez a munkához igyekszik minél több közéleti személyiséget megnyerni. A húsz tagállamot magában foglaló szervezetben minden évben más ország adja az elnökséget. 2006-ban Magyarország.
Task Force. FigyelemfelhívásA szervezet munkája 1998-ban az úgynevezett stockholmi nyilatkozattal vette kezdetét. Ebben a tagállamok kinyilvánították szándékukat arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy a soá tragédiájának emlékét fenntartsák, kutassák és tanítsák történetét. A kilenc alapító azt is leszögezte, hogy minden ország előtt nyitva álla szervezet. Ennek eredményeként ma már összesen húsz európai és Európán kívüli (Argentína, Egyesült Államok és Izrael) tagállama van. Ezek mindegyike tagdíjat fizet, amely alapból pályázati úton lehet igényelni pénzt. Lehetne akár többet is, mint amit az adott ország befizetett.
Az országok általában minisztériumi szinten képviseltetik magukat a szervezetben. A külügyminisztériumok, oktatási és kulturális minisztériumok munkatársai, megbízottjai révén. A munkacsoportokban (kutatás, emlékezés, oktatás) azonban helyet és szót kapnak a holokauszt oktatásában résztvevő civil szervezetek és emlékközpontok is.
W. L. Shulman. Hivatása az oktatásAz évente kétszer megrendezett plenáris üléseket mindig az elnököt adó országban jelen esetben Magyarországon rendezik. Május 20. és 25. között, Magyar Bálint elnökségével kerül sor az idei első tanácskozásra. A résztvevők, mintegy 150-en, nem csupán a „tudománynak” élnek, hanem megismerkednek Budapesttel, és kedden délután a Holokauszt Emlékközpontba is ellátogatnak.
Természetesen van közöttük olyan is, aki nem először tartózkodik Magyarországon. Közéjük tartozikShulman, aki már többször járt hazánkban. Általában azzal a céllal érkezik, hogy felhívja a magyar pedagógusok figyelmét arra, hogy milyen lehetőségeik vannak pályázni a holokauszt oktatásával kapcsolatos projectjeik megvalósításához.
Shulman azonban szeret találkozni a diákokkal is, 2004-ben egy délelőttöt töltött el a Bornemisza Péter Gimnáziumban, ahol nem csak egy holokauszt témájú órát nézett végig, hanem hosszan beszélgetett a diákokkal is.
Hogy mit várhatunk a Task Force elnökségtől? Talán tudatosabbá és elfogadottabbá válik a holokauszt témájának feldolgozása a közoktatásban is.

