Forrás: Magyar Hírlap

Kiállítás

A festészet mellett talán csak a film és a fotográfia képes hűen, hitelesen megjeleníteni az emberi tekintet rezdüléseit, szépségét és méltóságát – idézi Szabó István filmrendezőt Kapolka Gábor honlapján, a Gangfoto.hu beköszöntőjében. Az eredetileg közgazdász végzettségű fotográfus nem véletlenül választotta ezt mottóul. Kapolka Gábor valóban az emberi tekintetek ismerője, azoké a szempároké, amelyek tükröznek még valamit saját világukból. Hogy letűnt világ-e a kerékpárszerelőé, a sólepárlóé, a ringlispilesé, vagy csak olyannyira a perifériára szorult, hogy óhatatlanul is a múlt megőrzésre, dokumentálásra méltó darabkáját látjuk benne, az Kapolka kiállításainál kizárólag a tárlatlátogató megítélésén múlik.

A művészt nem igazán a dokumentálás lehetősége inspirálja. Fotósorozatait érzelmes felvételeknek nevezi, mert, mint vallja: ember és ember viszonya érdekli, a „fősodron kívüli élethelyzetek”, amelyeket csakis személyes élményeken, érzelmeken keresztül lehet ábrázolni.

Érdekes kísérlet fekete-fehér fotográfiákkal vallani arról, milyen színes a világ. Kísérletről persze a szó klasszikus értelmében nem beszélhetünk. Kapolka Gábor fotósorozatai szerepelnek Az év fotói 2004-es és 2006-os kiadványában, a tavalyi Sajtófotó-pályázat emberábrázolás sorozatában pedig harmadik helyezett lett a Portré az utolsó kerékpárszerelőről című sorozatával (képünkön). Kapolka kiállításai annyiban tekinthetők kísérletnek, hogy többnyire a témához választja a műfajt, a megnyilatkozási formát. Mert a kispróza, a líra világában kívülről jött emberként legalább olyan otthonosan mozog, mint a fotográfiában. Ekho című legutóbbi kiállításán anekdotákkal, novellisztikus szövegfoszlányokkal illusztrálta fotóit a Gozsdu udvar utolsó napjairól; a Vince Kiadónál idén megjelent Séták a pesti zsidónegyedben című albumot mintegy háromszáz felvétele mellett szintén Krúdy Gyula vagy Mándy Iván novellisztikájára emlékeztető írásai díszítették, de nem lóg ki a sorozatból a Személyes képek című kiállítása sem. Lunapark, Szédülés, Ekho, Az élet sója – címek és pillanatfelvételek a hétköznapokról a ma este hat órakor nyíló tárlaton.

Személyes képek –

Kapolka Gábor fotográfiai kiállítása

Kópia Kávézó- és Fotógaléria

(Bp. VI., Zichy Jenő u. 4.)

Látogatható június 19-ig

Borsos Roland

Comments are closed.