Népszabadság * Heindl Péter * 2006. május 9.
Körülbelül két hónapja megkeresett Pesty László dokumentumfilm-rendező. Pestyt 1988-89-ben ismertem meg, amikor a legfontosabb rendszerváltó politikai eseményeket dokumentálta a híres Fekete Doboz stúdióval. Mostani találkozásunkkor elmondta, hogy filmet szeretne készíteni az egykori pécsi Dialógus békecsoport és a helyi KISZ-esek – mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc – közti konfliktusokról és velem, mint a pécsi Dialógus egyik aktivistájával szeretne beszélgetni a „80-as évek elején történt eseményekről. Azt válaszoltam, hogy ez nagyon klassz, szívesen veszek részt a pécsi ellenzéki múlt dokumentálásában. De nem most, kampányidőszakban. Nagyon nem szerettem volna a Fidesz Gyurcsány-ellenes kampányának részesévé válni. Mivel Pesty filmjét mindenképp a választási kampányra kívánta időzíteni, nem jött köztünk létre együttműködés.
A film persze elkészült. Egy részét közvetlenül a választások első fordulója előtti kampánycsendet megelőzően mutatta be a Hír Televízió. Az interneten volt szerencsém megnézni az egész opust. Kampányfilmet láttam, nem is a legjobb fajtából. Pesty három téma kapcsán azt igyekezett bizonyítani, hogy Gyurcsány nem szavahihető ember. Szerintem nem nagy sikerrel. A filmben sok a csúsztatás: a bizonyítatlan sejtetés, a bolhából felfújt elefánt, a nyakatekert következtetések.
A pécsi Dialógus békecsoport elleni fellépésről a film utolsó fél órája szól. Ezt vetítette az ápilis 8-án nulla órakor kezdődött kampánycsend előtt egy órával a Hír TV. Nemcsak ennek a résznek, de az egész filmnek a legerősebb része az, amikor három tanárnő – egykori pécsi tanárképzős békemozgalmárok, évtizedek óta nem látott, mindörökké szeretve tisztelt barátaim – nyilatkoznak. Elmesélik saját, megélt történeteiket Gyurcsány „Fletó” „80-as évekbeli KISZ-es szerepvállalásáról a Dialógus békemozgalom elleni pártállami represszióban. Majd elmondják, mit éreztek, mit gondoltak akkor, amikor Gyurcsányt a demokratikus magyar politikai életben újra felbukkanni látták. Ezek a megnyilatkozások azért erős részei a filmnek, mert kétség nem férhet hozzá, hogy akik elmondják, hiteles emberek. Mégis, számomra bizarr volt ez a rész, valahogy a nyilatkozók személye ellenére is hiteltelen. Jó, elfogult vagyok. Megrögzött liberális. Elfogultságom a szabadság és az emberi méltóság tisztelete iránti elfogultság. Huszonhárom éve is az volt s most is az.
Huszonhárom évvel ezelőtt a 23 éves Gyurcsány Ferenc nem a szabadság és az emberi méltóság ügye mellett állt. Éppen ellenkezőleg: egyike volt azoknak, akik a szabadság és az emberi méltóság ügye mellett kiállók ellen küzdöttek. Aztán – mint ahogy Pesty kampányfilmjéből is megtudható – amikor 6 évre rá Orbán Viktor Nagy Imre temetésén szónokolt a Hősök terén a szabadság és az emberi méltóság védelmében, a KISZ-es Gyurcsány is feltűnt ott, kezében egy szál virággal. Egy „82-„83-as pécsi dialógusosnak akkor ez nagyon bizarr látvány volt.
Mi már „82-„83-ban megízleltük a szabadság ízét. A Dialógus békemozgalom felszámolása után a békemozgalmárok jó része szamizdatterjesztő lett, majd „88-tól ott voltunk szinte minden rendszerváltó megmozduláson. Nemcsak a pécsiek.
Én tagja lettem a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, aztán alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének, de ugyanúgy részt vettem a pécsi Fidesz szervezet megalapításában is. 1990-ben az első szabad választáson az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként vettem részt. Aztán a dialógusosok túlnyomó többségéhez hasonlóan én sem lettem hivatásos politikus. Egy demokratikus államban a perifériára szorulók, a nagyon szegények azok, akiknek a szabadsága és az emberi méltósága a leginkább veszélynek van kitéve. Talán ezért is foglalkozom bő másfél évtizede a legszegényebb, legképzetlenebb családok gyermekeinek tanításával, vagy éppen családjuk jogérvényesítésének segítésével. Azt gondolom, nem változtam.
Gyurcsány sokat változott. Bizarr dolog egy egykori KISZ-vezetőt egy demokratikus párt vezetőjeként látni? Számomra van, ami sokkal bizarrabb látvány: az, amit a rendszerváltás egykori szabadelvű szónoka, Orbán Viktor az utóbbi években csinál. Amikor a rasszisták Demokrata című hetilapját jelöli meg kedvenceként. Amikor a szélsőjobboldalivá lett egykori „56-ost, Wittner Máriát rakja pártja országos listájának az élére. Amikor szélsőségesen nyilatkozó, antiliberális politikusokat, a bátran buzizó Semjén Zsoltot és a Magyar Köztársaság demokratikus jellegét határon túli szavazókkal fölszámolni akaró Mikola Istvánt nyomja előtérbe pártja kampányában. Nekem a mélypont Orbántól a tavalyi tusnádfürdői zsidózás volt. Egyesek szerint csak viccelődött. Tréfálkozva sértette vérig honfitársait.
Egy éve Gyurcsánynak is volt egy rossz vicce. Ha nem is honfitársai kárára, de politikushoz méltatlanul ő is megsértett egy közösséget, egy távoli nép fiait. Megbánta és bocsánatot kért érte. Vagy háromszor. Orbán elzárkózott a bocsánatkéréstől a saját ostoba beszólásáért. (Helyette valami olyasmit mondott: huncut aki félreérti!) Ezért sem lehet azt mondani, hogy a tusnádfürdői gonosz beszéd csak rossz vicc volt, felejtsük el.
Egy szó mint száz: Orbán Viktor már régóta nem a szabadság és az emberi méltóság harcosa. Úgy alakult, hogy Gyurcsány ma a szabadságot és az emberi méltóságot védi, amikor a szabadságot tisztelő demokraták oldalán Orbánnal szemben áll – még ha az nem is ugyanaz az oldal, ahol 23 éve, 23 évesen állt. (De azért a fene egye meg: egyszer ezért is bocsánatot kellene kérnie!)
S ebben a valóban bizarr helyzetben egy megrögzött liberális számára nem a Gyurcsány jellemében végbement változás a visszatetsző.
A szerző tanár
