MEGYESI GUSZTÁV
„Ott fönn, a magas létrán”
Nézem a szemközti lakásban dolgozó szobafestőt, valami elképesztő fejhangon énekel, és annyira részeg, hogy a lába már nem is éri a létra fokát, mégse zuhan alá a semmibe. Dolgozott már nálam is ez az ember, nem lehetett kirúgni, mert jó keze van, most meg már nem is lehetne, ugyanis Bús Balázsra szavazott. Bús Balázs a Fidesz képviselőjelöltje volt Békásmegyeren, simán elverte őt Donáth László, az MSZP evangélikus lelkésze, annak ellenére, hogy Bús Balázs támogatói korrupciós vádakkal rágalmazták, és számítógépen eltorzított Donáth-portrékkal szórták tele a környéket; de mindegy is, a szobafestő szereti Bús Balázst, és ez már így is marad.
Ha teszem azt, véletlenül erre járna a cégvezető, és meglátná, hogy alkalmazottja a szoba légterében lebegve egyetlen nyelés nélkül dönti magába a Heinekent, akkor se tehetne semmit, mert a szobafestő fölvenné a szép ruháját, és az Orbán Viktor által most létrehozandó társadalmi önvédelmi központba sietne, ahol a politikai üldözötteket védik meg a diktatúrától. „Bús Balázsra szavaztam, erre fölmondtak nekem” – mondaná, és másnap már újra a létra tetejét keresné, ha ugyan nem ő lenne egyenesen a cégvezető.
Ez az, amit Orbán Viktor nagyon tud: szervezetet létrehozni, köröket, egyleteket, testületeket, tagozatokat; már minden Fidesz-tagra jut valamilyen intézmény, de bizony meg is van az eredménye. A faluparlamentek nyomán egy csapásra virágba borult a magyar mezőgazdaság, a munkástagozatban önmagára talált a munkásosztály, a Demokrácia Központban pedig egész nap égnek a vonalak, az más kérdés, hogy például a választások első napján a beérkezett ezerkétszáz, csalásról, ármányról, lefizetésről szóló bejelentésből bizonyítottság hiányában nem lett semmi; valószínűleg szobafestők telefonáltak a létra tetejéről.
Ennél jobban már csak nagygyűléseket tud összehívni Orbán Viktor. A szobafestő szerint az emberi lét tulajdonképpeni egyetlen célja és értelme a nagygyűlés. Már mikor nálam glettelt a csillár magasában, mondta, hogy Orbánban azt szereti, hogy nem mismásol, bátran és egyszerűen megmondja az igazságot, hogy ez ez, az meg az. Én nem kívánom a számomra kijelölt életút utolsó állomásait az Orbán-beszédek elemzésének szentelni, van annyi sajtó-kerekasztal ebben az országban, hogy megteszi ezt más, legfeljebb annyit tennék hozzá Orbán rétori megnyilvánulásaihoz, hogy szerintem nem elég bátrak és szókimondók. Azt már Veress Jenő kollega részleteiben feltárta a Népszavában, hogy az Orbán-beszédek legjobb részei egyszerűen aforizma- és bölcsességgyűjteményekből lettek kiollózva, ám ez legalább valamiféle olvasási kultúrát feltételez, ekképp örvendetesebb, mint ha a beszédeit kizárólag a Tesz-vesz város maximáira építené.
Hanem a bátor szókimondás. Legutóbb ugyebár a Várban tartott beszédet, ezen elemezte a választások eredményeit, legyen elég anynyi, ha öt perccel tovább tart a beszéd, a Fidesz tulajdonképpen megnyerte a választásokat. Hanem az okokat kutatván megállapította, hogy „mi pontosan tudjuk: nem az ellenfél programja, nem is az eszméi kerekedtek fölénk – valójában a pénzük vert meg bennünket, és mindenki láthatta, pénzük, az volt temérdek. Mondják, a pénznek nincs szaga, se színe. A pénznek valóban nincs, de a gazdájának van, és ezt éreztük és láttuk s mindenhol, szerte az országban.”
Na most, mielőtt nem elemezném ezt a mondatot, idemásolom a Blikk tudósításának vonatkozó részét, amely ekképpen interpretálta a szónok szavait: „Mondják, a pénznek nincs szaga. Ez igaz, de a gazdájuknak van!” – amely interpretációról napokig fogja írni a jobboldali sajtó, hogy hazugság, szándékos és totális elferdítés, holott a bulvárlap a lényeget fejezte ki: ez az ország tudja, mert állandóan tudatják vele, hogy kiknek van pénzük, és hogy akiknek van, azoknak szaguk is van, és ebből akkor is egyértelműen a büdös zsidókra asszociál mindenki, ha a szövegben a szag mellett színük is van nekik, mégpediglen nyilvánvalóan a vörös.
Ezt nem értem Orbán Viktorban, ezt a félénkséget, hadd ne mondjam, gyávaságot. Hogy miért nem meri kimondani: büdös zsidó? – még ma is dübörögnének a Vár falai az őrjöngéstől. Miért ez az állandó körülírás, célozgatás, miért nem tetszik lőni, pláne, hogy csak pár lépésnyire áll a parancsnoki sátor, és az országban háborús állapotok uralkodnak? Mindig csak célozgatás, szó ki nem mondás, s utána az elszaladás, kérem, én nem mondtam semmit, mint ahogy Lovas meg Bayer urak is teszik mindig. Azt kell mondani szégyenszemre, hogy Csurka megint egy hangyányival jobb: a Magyar Fórum honlapján megmondta, hogy mi volt a választási helyzet Magyarországon: „A Kahal közbeszólt… A zsidóság nemzetközi irányító testülete régen szét van szórva bankokba, politikai központokba, s eljut Leisztingerig. Brüsszel is a kezében van…”
Itt van tehát az idő. Deutsch altábornagytól tudjuk, hogy a „Van egy ország. Van egy ember. Van egy program” ekvivalens az „Ein Volk, ein Reich, ein Führer”-rel, Pokorni altábornagy pedig Orbán előtt Szép Ernő Ne hidd című versét szavalta a díszszemlén, hogy az milyen szép és aktuális, mert hogyne volna az, végül is 1942-ben íródott, „a fasizmus ember- és értelemellenességének rémnapjaiban”, a történelem pedig, mint tudjuk, igenis ismétli önmagát. De ezt talán illene egyenesen, kertelés nélkül közölni a hűséges szobafestőkkel is, mert ahogyan látom, Szép Ernő verséből egyelőre csak az a sor fogant meg benne, hogy „Holtrészeg légy, légy eszelős…”
Hát, így soha nem lesz itt szabadságharc.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 18. szám
