Népszabadság * Miklós Gábor * 2006. április 27.
Eladásra hirdette az MTESZ az esztergomi Technika Házát. Jó állapotban lévő műemléki védettség alatt álló ingatlan valamivel több mint 1200 négyzetméteren. Az épület megtekinthető, és az eladó szervezet árajánlatokat kér az érdeklődőktől. Az épület eredeti rendeltetéséről csak a cím árulkodik: a prímási városban a ház az Imaház utcában van. Ez az egykori esztergomi zsinagóga.
A székház szépen rendben tartott állapotban van. Kívülről és belülről. Illetve mégsem, mert a híveit vesztett zsidótemplomot valamikor a hatvanas években alaposan átalakították. Előadótermeket, kiállításra, kisebb fogadásokra alkalmas szobákat alakítottak ki benne. Az épületet eredetileg egyszintesre tervezték, csak karzat volt benne – a nők számára. Most tolmácsfülkékkel ellátott konferenciaterem van a második emeleten, ahová még az eredeti, 120 éves, kopott márványlépcső vezet fel.
A templomépület voltaképpen jól járt. Más, hasonló módon elenyészett hitközségek egykori templomait lebontották, elhordták, esetleg kocsmát, vívótermet vagy áruházat alakítottak ki belőle. Ez a 120 éves ház megfelelő gondoskodást kapott. Konferencia-központként működött. Még a távfűtést is bevezették. Végül ez lett az oka annak, hogy az MTESZ, amely vagy tíz éve teljes jogú tulajdonossá lett, meghirdette. A mérnökszervezet illetékes vagyongazdálkodási igazgatója e-mailben indokolta ezt. Pontosan idézem: „Az esztergomi Technika Ház évek óta veszteséggel működik. Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a ház fűtését biztosító távhő díja. Az MTESZ immár második éve nem kap állami támogatást a technika házak üzemeltetésére, a korábbi évek 150-160 millió forint/év összeggel szemben 2005-ben és 2006-ban 0 forintot kapott” – írta Halmi Gábor.
A városban a háború óta nincs zsidó közösség. Az egykori közösségre ma már csak a temető emlékeztet. A ravatalozóban van a márványtábla, amelyre felvésték az elpusztítottak nevét. Itt gyűlik össze a pár túlélő a második és harmadik generációból, évente egyszer emlékezni az elpusztítottakra. A gyászima elmondásához szükséges tíz férfi éppen hogy megvan. A megemlékezéstől a város vezetői távol maradnak. A temetőről egyébként valamennyire gondoskodnak, és időnként a városi katolikus iskolák diákjai rendbe hozzák a ritkán látogatott sírkertet. Egyébként vagy tíz éve a zsinagóga épületén is elhelyeztek egy táblát, amely emlékeztet arra, hogy 1944-ben félezer helyi és környékbeli zsidót vittek el a haláltáborokba innét. A Technika Háza előtt felirat nélküli bronzszobor is emlékeztetne a mártírokra.
A magyar királyok első városának területén zsidók már a római korban is éltek. És volt itt zsidó közösség a honfoglalás után is. Amikor a reformkorban a szabad királyi város befogadta a zsidó kereskedőket, iparosokat, templomot is építettek. E helyett 1858-ban újabb imaházat emeltek. Ennek a helyére került harminc évvel később a mostani épület. Ígéretes tehetséget bíztak meg a tervezéssel. A magyar szecesszió nagymesterének, Lechner Ödönnek volt a munkatársa Baumhorn Lipót. Az építésznek ez volt az első zsinagógaépülete. A rá következő negyven évben más nagyszerű házak mellett zsidó templomokkal is gazdagította a történelmi Magyarország városait. Egyik legismertebb műve a szegedi nagy zsinagóga. A gyorsan gazdagodó polgár rétegnek épített, amely társadalmilag beolvadni akart a kettős monarchia Magyarországának többségébe, miközben meg kívánta őrizni vallási és részben kulturális hagyományait is. Esztergomban többen voltak a legnagyobb adófizetők, virilisták között, s a város és megye társadalmi életének teljességében részt vettek. Ortutay András levéltáros-történész elmondta, hogy a Bazilika építésében, az akkori Magyarország nagy vállalkozásában is fontos szerepet játszottak a helyi zsidó vállalkozók.
Mi lesz most ezzel az épülettel? – kérdeztem. Az eladó képviselője erre azt válaszolta, hogy az „ingatlan használatát egy civil szervezet (értsd a jelenlegi tulajdonos, az MTESZ) nem tudja korlátozni. Egyedüli korlátot a műemlék besorolás jelent. A leendő új tulajdonosnak a működés megkezdése előtt természetesen a vonatkozó jogszabályok szerint meg kell szereznie a működési engedélyt az önkormányzattól.” Érdeklődöm a budapesti zsidó illetékeseknél is. Tudnak az egykori zsinagógáról, s arról is, hogy az egykor elvett vagy elkótyavetyélt templomépületet nem kérték vissza a kilencvenes évek elején. De – biztosít egy hitközségi vezető – lesz gondjuk rá, hogy a zsinagógából valaki nehogy kaszinóhoz hasonló intézményt csináljon.
A városházán tudnak arról, hogy a volt zsinagógát árulják, de azonnali tervük vagy tartalék pénzük nincsen rá. Az idei büdzsé csak a régi Fürdő Szálló megvásárlásával számolt – mondta el Takács István, a polgármester sajtófelelőse. De – megnyugtat – a város semmiesetre sem engedné, hogy méltatlan célra használják fel az épületet. Elvisz a főépítész irodára is, mert úgy emlékszik, hogy ott van valahol egy rendezési makett, amely számol a mai „Technika Házzal”. Nem találjuk. Készítőjével, Borosházi Tamás fiatal építésszel végül telefonon sikerült beszélni. Ő még diplomamunkának készítette el egy regionális médiaközpont, helyi tv-stúdiók tervét. Ehhez illeszkedett volna új funkciót nyerve a 120 éves templomépület. Ma úgy gondolja, hogy az épületnek – legalább részben – vissza kellene állítani az eredeti belső állapotát is. Úgy gondolja, hogy ez alkalmat adhatna arra, hogy végre egy emlékszoba emlékeztessen a hajdani építőkre. Európa városaiban azon vannak, hogy bemutassák és megőrizzék azokat az értékeket, amelyek létrehozóit elsodorta, elpusztította a vészkorszak. Prága és Krakkó hatalmas idegenforgalmának jelentős részét épp a zsidó emlékek látogatói hozzák. Van, ahol az utolsó előtti pillanatban megmentik az építészeti értékeket. Épületek, emberi emlékek. Szolgálhatják a mai helyi közösségeket. Ha már – ahogy Esztergomban is – elenyésztek az egykori szomszédok, a templom építői, hívei.
Az esztergomi műemlék zsinagógaépületet már nem hirdetik eladásra. Van rá vevő. Ennyit tudtam meg a tulajdonoshoz telefonálva.
