Forrás: Origo

A realitásokat figyelembe véve nem a magyar válogatott az esélyes arra, hogy a divízió I-es jégkorong-világbajnokságon megszerezze az első helyet, és vele együtt kivívja a legmagasabb osztályba jutást. Pat Cortina szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, most is „benne van a pakliban”, hogy a gárda feljut, ám erre ezúttal a korábbiakhoz képest kevesebb az esély, ráadásul csak akkor lehetne világra szóló bravúrt elérni, ha a „kirakós játékban” az összes elem passzolna.

Cortina: Játsszunk minden mérkőzésükön jól

„Játsszunk minden mérkőzésükön jól, és majd meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő: az első, a második, a harmadik, a negyedik vagy az ötödik helyre. A hatodikat már csak kabalából is zárjuk ki” – mondta a kanadai-olasz szakember.

A hétfőn rajtoló amiens-i vb-n a magyarok előbb a britekkel mérkőznek. Az utóbbi időszakban felemás a mérleg, akadtak értékes sikerek, de fájó vereségek is. Ezután következnek az izraeliek, akikkel még soha nem találkozott az együttes. A rivális Stanley kupa-győztes edzővel – a kanadai Jean Perronnal (1986, Montreal Canadiens) – és több honosított orosz hokissal készül. Mindezek figyelembe vételével szép lenne két győzelemmel indítani.

A szerdai szünnap után a házigazda franciák következnek, akiket 2001-ben óriási bravúrral sikerült a szintén otthoni (grenoble-i) vb-jükön legyőzni 3-1-re. Újabb pihenőt követően jön a várhatóan legnehezebb ellenfél, az olimpiai tizedik és a feljutáson kívül másban nem is gondolkodó német válogatott. A magyarok a hónap elején kétszer is minimális különbséggel kaptak ki a kétszeres Stanley-kupa-győztes Uwe Krupp irányította alakulattól, amely időközben tovább erősödik, hiszen az NHL rájátszásába be nem jutott klubokból is érkeznek játékosok. A magyarok csak egyszer, még 1940. február 3-án győzték le a németeket.

A vasárnapi zárásként a japánok jönnek, akik az utolsó két egymás elleni találkozón még gólt sem ütöttek (3-0 és 7-0), igaz, ezúttal a korábbinál erősebb csapattal állnak ki.

A magyar együttes a vébé előtt öt felkészülési meccset játszott. A már említett németek elleni páros meccsből egy 3-2-es és egy 1-0-s vereséggel kerültek ki Ladányiék, majd Sanok városában 1-0-ra és 4-2-ra is legyőzték a lengyeleket. Április 19-én, Zalaegerszegen a horvátok következtek, a meccsek szintén 4-2-re nyerte meg együttesünk.

A divízió I-es vébé másik csoportjának az észt főváros, Tallinn ad otthont, ahol a házigazda mellett Ausztria, Horvátország, Litvánia, Hollandia és Lengyelország szerepel.

A magyar csapat:

kapusok: Budai Krisztián (Alba Volán-Fevita), Szuper Levente (Asiago)

1. sor: Svasznek Bence, Sille Tamás – Gröschl Tamás, Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián (mind Alba Volán)

2. sor: Szélig Viktor, Tokaji Viktor (mindkettős DAC-Invitel) – Peterdi Imre, Vas Márton (mindkettő DAC), Ladányi Balázs (Újpest)

3. sor: Lencsés Tamás (DAC), Horváth András (Újpest) – Feil Arnold, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba (mind Ferencváros)

4. sor: Tőkési Lajos, Kangyal Balázs – Kovács Csaba, Majoross Gergely (mind Alba Volán), Fekete Dániel (Dornbirn).

(MTI) / [origo]

Válogatott, avagy az A csoporttól az A csoport kapujáig

A jégkorongsport hőskorát csak amiatt érdemes felidézni, hogy 1930 és 1939 között még az A csoportban szerepeltek sportolóink. Igaz, a lehetőségekről és a mezőnyről az is illik elmondani, hogy Magyarország úgy vehetett részt az 1928-as, St- Moritz-i olimpián, hogy előtte történetének öt válogatott mérkőzésén nemhogy nem nyert, de gólt is mindössze egyet szerzett – s Svájcban is elbukta mindhárom összecsapását.

Bár a 60-70-es évek szurkolói a mai napig ódákat zengnek a szabadtéri bajnokság küzdelmeiről, a Kisstadion forralt boráról, az igazi nagy áttörést az 1983-as, budapesti C csoportos világbajnokság hozta meg.

Boróczi Gábor szövetségi kapitány csapata a BS telt háznyi közönsége előtt megcselekedte a csodát: Spanyolország (17-2), Franciaország (3-1) és a Koreai NDK (14-1) legyőzése után Hollandia (5-12), majd Dánia is ellátta Ancsinék baját (0-4). A Bulgária elleni 7-2-es siker után következett a ki-ki mérkőzés Kína ellen, amelyet sikerült 4-3-ra megnyerni, s ezzel másodikként a B csoportba lépni.

1985-ben, Fribourgban aztán nem sikerült a bravúr, a csapat minden ellenfelétől kikapott, a legközelebb Ausztria (0-2) és Lengyelország ellen állt a pontszerzéshez – olyannyira, hogy utóbbi együttes ellen még 3-2-re nálunk volt az előny.

Négy év újabb C csoportos vegetáció után 1990-ben ismét reménysugár villant fel, hiszen Budapest pályázott és nyert a helyszínt illetően. A Pápai, Orbán, Ancsin János fémjelezte gárda négy mérkőzésre bírta erővel, addig legyőzte Belgiumot (11-0), Dél-Koreát (10-2), ikszelt a románokkal (2-2), s csak nagy csatában, 2-0-s vezetésről kapott ki 3-2-re Kína ellen. Az utolsó négy meccset azonban bukta a Boróczi-csapat, maradt a hatalmas csalódást jelentő hetedik hely.

A következő nyolc esztendő is a harmadik vonalban telt el, 1992-ben, az angliai Hullban még az a szégyen is megesett, hogy a sehol sem jegyzett Ausztrália 8-1-re nyert ellenünk. A világpolitika sem kedvezett a magyar hokisport számára, Szovjetunió felbomlását követően ugyanis a sokkal nagyobb erőt képviselő tagállamok is a harmadosztályba kaptak besorolást (nem is beszélve Szlovákiáról), így jószerével egy esély maradt: túlélni azt az időszakot, amíg ezen országok feljebb kapaszkodnak.

Ezen cél sikerült is, így következett el az 1998-as év, amikor ismét Magyarország vállalta a házigazda szerepét. A C csoportos vb Budapesten, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban került lebonyolításra, s eddigre beérett Kercsó Árpád munkája. A fiatal válogatott – kiegészülve Ancsin Jánossal és Ancsin Lászlóval – végigverte a mezőnyt, Kínát 7-1-re, Dél-Koreát 6-0-ra, Spanyolországot 6-1-re, Litvániát 14-0-ra, Romániát pedig 3-2-re vertte a nemzeti csapat, s 13 év után, veretlenül jutott fel a B csoportba.

Egy évvel később a dániai Odense és Rodovre városa nem hozott szerencsét, a gárda hét vereséggel – Németország (1-5), Észtország (2-3), Szlovénia (1-5), Kazahsztán (1-5), Dánia (1-5), Nagy Britannia (2-4), Lengyelország (1-6) – utolsó lett, s megint kiesett.

De csak addig, amíg 2000-ben, Pekingben Szeles Dezső vezetésével Spanyolország (7-2), Dél-Korea (9-2), Kína (3-2) és Horvátország (13-3) is behódolt. Ettől kezdve az immáron Divízió I-es világbajnokságnak nevezett eseményen mindig sikerült a bennmaradás, azaz a másodosztályú tagság megőrzése. 2001-ben. Grenoble-ban például úgy, hogy a házigazda, évekig A csoportos franciákat leckéztették meg Ocskayék.

2002-ben kézzel fogható közelségbe került az élvonal is, ugyanis a Jan Jasko által felkészített együttes legyőzte Kínát (6-0), Nagy Britanniát (4-1), Norvégiát (3-1), majd Romániát is (4-1), ám az utolsó, feljutásról döntő Dánia elleni összecsapásra elfáradt, s 6-2-es vereséget szenvedett.

Egy évvel később ismét Magyarország, ezúttal Budapest adott otthont az eseménynek, itt már csak 3. lett az együttes, míg tavalyelőtt, Oslóban a 4. helyet csípték meg Ladányiék.

A 2005-ös debreceni divízió I-es vébé előtt a harmadik hely megszerzését tűzte ki célul az elnökség. Palkovicsék a norvégok elleni bravúros 2-2-vel kezdtek, amit a Japán elleni 3-0-s siker követett, legszebb álmaink kezdtek valóra válni.

A Kína elleni kötelező győzelmet kilencgólos gálaelőadással abszolválták Ladányiék, a britektől elszenvedett 0-3-s vereség azonban szertefoszlatta a feljutásról szőtt álmokat. Zárásként a lengyelekkel ikszelt csapatunk, amely így elérte a kitűzőtt harmadik helyet, a hokielitbe Norvégia került vissza.

Magyar vb-szereplések

1930: Chamonix (A csoport) – 6. hely

1931: Krynica (A) – 7.

1933: Prága (A) – 7.

1934: Milánó (A) – 6.

1935: Davos (A) – 11.

1937: London (A) – 5.

1938: Prága (A) – 7.

1939: Zürich, Basel (A) – 7.

1959: Plzen (B) – 14.

1963: Stockholm (C) – 2.

1965: Turku, Pori (B) – 4.

1966: Zágráb (B) – 7.

1967: Bécs (B) – 8.

1969: Szkopje (C) – 3.

1970: Galati (C) – 3.

1971: Eindhoven, Rotterdam (C) – 3.

1972: Csíkszereda (C) – 3.

1973: Nijmegen, Rotterdam (C) – 3.

1974: Grenoble, Lyon, Gap (C) – 4.

1975: Szófia (C) – 4.

1976: Gdansk (C) – 2.

1977: Tokió (B) – 6.

1978: Belgrád (B) – 5.

1979: Galati (B) – 9.

1981: Peking (C) – 3.

1982: Jaca (C) – 4.

1983: Budapest (C) – 2.

1985: Fribourg (B) – 8.

1986: Puigcerda (C) – 6.

1987: Koppenhága, Herlev (C) – 5.

1989: Sydney (C) – 4.

1990: Budapest (C) – 7.

1991: Koppenhága (C) – 6.

1992: Hull (C) – 4.

1993: Ljubljana (C) – 5.

1994: Poprád, Nova Ves (C) – 6.

1995: Szófia (C) – 6.

1996: Jesenice, Kranj (C) – 4.

1997: Tallin, Kohtla-Jarve (C) – 6.

1998: Budapest, Dunaújváros, Székesfehérvár (C) – 1.

1999: Odense, Koppenhága (B) – 8.

2000: Peking (C) – 1.

2001: Grenoble (Divízió I./A) – 4.

2002: Dunaújváros, Székesfehérvár (Divízió I./B) – 2.

2003: Budapest (Divízió I./A) – 3.

2004: Oslo (Divízió I./A) – 4.

2005: Debrecen (Divízió I./A) – 3.

[origo]

Comments are closed.