2006. április 21. 10:45
Ariel Saron orvosai elismerték, hogy hibát követtek el, amikor nagy adagban vérhígító gyógyszerekkel kezelték a tavaly december közepén enyhe szélütést szenvedett politikust
Az orvosok egy, az izraeli 2-es csatornán sugárzott oknyomozó riportban szólalnak meg. Az izraeli miniszterelnöki posztot hivatalosan április 15-ig betöltő Ariel Saron súlyos agyvérzés következtében már több mint három hónapja kómában fekszik.
A jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai azt mondták a 2-es csatornának, hogy az enyhe szélütés után előírt véralvadásgátló gyógyszerek előidézhették a január 4-én bekövetkezett súlyos agyvérzést.
A televízió csütörtökön rövid részleteket közölt a riportból, teljes terjedelmében pénteken mutatja majd be. Az egyik megkérdezett orvos, Joram Weiss azt mondta, hogy hatalmas hibát követtek el a 78 esztendős politikus kezelésében.
Saron két héten keresztül naponta két alkalommal kapott igen erős véralvadásgátló szert tartalmazó injekciót. Ezt a gyógymódot kemény bírálatok érték azután, hogy Ariel Saron kómába esett és kórházba került. (FigyelőNet)