Forrás: HETEK

Április 16-a 2001 óta a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg Kárpátalján a halálra szánt zsidóság gettóba zárása. A Páva utcában, a Holokauszt Emlékközpontban vasárnap délután öttől, mintegy száz résztvevő mécsest gyújtott az elhurcoltak és meggyilkoltak emlékékre.

Szili Katalin és David Admon izraeli nagykövetA hagyományokhoz híven ezen a napon írtak föl újabb ezerötszáz nevet az Áldozatok Emlékfalára. A megemlékezésen részt vett Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, David Admon Izrael Állam magyarországi nagykövete, Donáth László szocialista és Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő, továbbá a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői.

Kovács Tamás történész, a megemlékezés szónoka a következő, egyáltalán nem költői kérdést tette fel a hallgatóságnak: „Mire figyelmeztet a mai nap bennünket, azokat a generációkat, akik már a háború után születtek? Mindenek előtt arra, hogy ha egyszer elkezdődik egy kirekesztő, diszkrimináló folyamat, nem lehet tudni, hogy hol lesz a vége. Ne feledjük, hogy 1938-ban, de még 1939-ben (az első két magyarországi zsidótörvény megszületésének évei – a szer.) sem létezett az auschwitzi haláltábor.” A beszéd folytatásában felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy napjaink ordas eszméinek hasonló végállomása lehetne, ha kifuthatnák magukat. Hangsúlyozta továbbá, hogy: „A másik tanulsága ennek a napnak a jog és az erkölcs mindig is bonyolult viszonya. Ha az egyén erkölcsi érzéke, vagy netán a társadalom erkölcsi értéke és a hatályos jogszabály egymással szembeáll, vajon melyiknek kell engedelmeskedni? Itt, aFotók: Holokauszt Emlékközpont Holokauszt Emlékközpontban is ezeket a kérdéseket tesszük fel nap mint nap a bennünket felkereső diákoknak, s nem egyszer ők maguk is hasonlókat címeznek felénk.”

A megemlékezést követően Szili Katalin megtekintette az Emlékközpontban nemrégiben megnyílt kiállítást. Végül a következőt írta az emlékkönyvbe: „Nem a bűntudat, hanem a kegyelet, nem a múlt terhe, hanem tanulságai, nem a politikai versengés, hanem a megemlékezés méltósága kell, hogy napjainkat igazgassa. Köszönet az alkotóknak, ahogy ehhez ezzel a rendezésében is elismerésre méltó kiállítással hozzájárulnak. Nem felejthetünk egyetlen áldozatot sem!” A vasárnapi rendezvénnyel azonban nem értek véget a rendezvények, amelyek a holokauszt áldozatainak emléknapjához köthetőek. A Holokauszt Emlékközpontban április 22-én szombaton egész napos konferencia kerül megrendezésre. Az oktatással kapcsolatos szakmai fórumok mellett előadást tart, többek között Karsai László történész és az állandó kiállítás létrehozásában dolgozó munkatársak és Marsobszky Magdolna kulturpolitikus, aki „A Kossuth Rádió antiszemita szemantikája” provokatív címmel tart előadást.

(Pécsi Tibor)

Comments are closed.