Forrás: Népszava

Több ezren emlékeztek az 1944-45-ös nyilas terror mártírjaira vasárnap, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján. A magyarországi Élet menete résztvevői fáklyával vonultak a Margit-híd pesti hídfőjétől a vizafogói Mártír emlékműig.

Az Élet Menete Alapítvány, a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, a Páva utcai Holokauszt és Dokumentációs Központ, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek ismét közösen szervezték meg a budapesti Élet menetét. Immár hagyomány Budapesten is az emlékséta, akárcsak a lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltáborok területén.

Még az Orbán-kormány idején, 2000 januárjában Pokorni Zoltán oktatási miniszter javasolta, hogy az első magyarországi gettó felállításának napja emléknap legyen. Az Országgyűlés már abban az évben a holokauszt áldozatainak emléknapjává nyilvánította április 16-át.

Most vasárnap a szakadó eső ellenére is több mint 3 ezer ember vett részt a negyedik emlékmeneten. A fáklyás felvonulás a Margit-híd pesti hídfőjétől a Vizafogó Mártír emlékműig tartott. Emlékeztek az áldozatokra, akiket a jeges Dunába lőttek. S emlékeztek a haláltáborokban elpusztult zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre és azokra, akik szembeszálltak a fasisztákkal és a nyilasokkal, s mentették az üldözötteket. A szervezők meghívójukban azt írták „részvételével, emberi tanúságtételével álljon mellénk a kirekesztéssel és a gyűlöletkeltéssel szemben.”

A menet élén politikusok, közéleti személyiségek és ismert művész vonultak. Az emlékezésen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Fónagy János, a Fidesz, Steiner Pál, az MSZP országgyűlési képviselője mellett a kerület (XIII.) polgármestere, Tóth József, David Admon, Izrael nagykövete és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. A Mártír emlékműnél beszédet mondott Kiss Péter is, aki kitért arra, hogy magyarok magyarokat küldtek a halálba, segítettek honfitársaik lemészárlásban és a deportálásban. A kancellária miniszter hozzátette, ma utcai plakátokon, Árpád-sávos zászlók alatt demonstrálva a szélsőjobb kínál segédkezet a populista magyar jövőhöz. Az emléknapon fontos, hogy felemeljük a fejünket, és a szemébe nézzünk azoknak, akik nem tanultak a történelemből…

Sch. Zs.

Comments are closed.