Seres László 2006. április 13. 08:31
Az MDF elnöke minden jel szerint kilépett a mostani választás adta logikai keretekből, nem asszisztál bármihez. Dávid Ibolya mindent egy lapra tett fel és nyert. Legfőképpen időt.
Számomra nem az tűnik alapvető problémának, hogy ki kormányoz, hanem az, hogy mire van felhatalmazása a kormányzatnak.
F.A. Hayek
Egy átlagos nap a magyarországi választási kampány hétköznapjaiból: a meglepetésszerűen bejutott kis párt elnökét és képviselőit életveszélyesen megfenyegetik, rendőrök jelennek meg a székházban és akörül; mindeközben a rivális nagy párt vezetői, médiái és megmondóemberei gyakorlatilag a hazaáruló, komcsi- és egyéb bérenc szerepet ajánlják fel a kis párt elnökének, ha tartja magát szavához, és nem paktál le a nagyobbal.
Közben a nagy párt elnöke még saját kormányfő-jelöltségéről is lehátrál, egyoldalúan közös jelöltet nevez meg a másik pártból, s ugyancsak egy perc alatt beáldozza saját, kongresszuson jóváhagyott helyettes-jelöltjét; egyben nyíltan bejelenti, hogy mivel kétszer is visszadobták nagylelkű ajánlatait, mostantól nem a rivális párt vezetőivel, hanem annak helyi embereivel, szavazóival tárgyal, célzottan; nem, nem én számítok most már, hanem a nemzet érdeke.
A magyar nemzetnek azonban feltételezhetően legalább ekkora érdeke fűződik ahhoz, hogy egy kis párt helyi jelöltjeit, szavazóit ne zaklassák, ne fenyegessék „baráti” aktivisták, ezenkívül senki ne vehesse semmibe egy öt százalék feletti parlamentbe jutással egyértelműen, választóilag legitimált párt politikai döntését. Akkor sem, ha e döntés nehezen érthető, vagy éppenséggel helyi szinten fájdalmas, sokéves együttműködések végét is jelentheti.
A Magyar Demokrata Fórum döntött, és ezt a döntést röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a magyar nemzet érdeke nem azonos a Magyar Nemzet érdekeivel. E döntés jóval többről szól, mint arról, hogy ki kormányoz. Arról szól, mire van felhatalmazása a kormányzatnak.
*
Kétségtelenül érdekes fejleménye volt a rendszerváltás utáni történelemnek, amikor a kampány során egyre világosabbá vált, az MDF bizony sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet nem akarja hatalomba segíteni. Véget akarnak vetni a korrupciónak és az állami gyámodásnak, nem ellenzik magántőke bevonását az egészségügybe, tisztelik a piacot és a tulajdont, és különben is.
A mindenki által úgy 3 százalékra mért párt kijelentéseit a lúzereknek kijáró közöny und értetlenség fogadta, és akkor ott volt még az a megmosolyogtató húzás, hogy az elnök asszony e törpepárt miniszterelnök-jelöltje lett, nyilván „pozicionálja” magát, szegényke. Aztán vasárnap este tíz órakor az MDF bekerült a törvényhozásba, és hirtelen minden más lett, minden fent említett kijelentésnek, személyi döntésnek jelentős súlya lett. A ballib koalíció némi előnyre tett szert, de a Fidesz elkezdett számolni és 75 mandátumra jutott. Csak éppen Dávid Ibolyával nem kalkulált.
*
Igen, ha minden olyan simán menne. Az MDF szépen visszalépteti esélytelen harmadik helyezettjeit a Fidesz javára, a nemzet érdeke mindenek felett, ehhez persze előtte általános amnéziát hirdet: elfelejt minden sérelmet, kívülről jött belső bomlasztást, vakondozást, kampány-fenyegetést, elfelejti az eü-államosítási népszavazást, a „legyen szíves, adja vissza!” típusú tulajdon- és jogbiztonságot. Elfelejti, hogy jelen állás szerint már nagyon nehéz nyerni, és ha ez így van, csak Orbán hatalmi játszmájáról van szó: a Fidesz-elnök képtelen meglátni, hogy elvesztette az „Egy a tábor” c. játékot, ezért újba kezdett, amelynek neve „blame game”.
Ha pedig egymás mellé tesszük a két párt programját, rájöhetünk, hogy a felületes módon egyaránt „nemzetinek” mondott két párt koalíciója tűz és víz hosszútávú együttműködése lenne, amire kevés konkrét példát ismerünk.
Az a szánalmas vergődés, amit Orbán Viktor árnyéka vasárnap óta a budai Várban és a tévécsatornákon előad, elképzelhetetlen lenne, ha megpróbálná valóban megérteni Dávid Ibolyát. Nem érti, mit jelenthet az elutasító levélben ez: „A Magyar Demokrata Fórum a Fidesszel nem személyeskedő, hanem elvi konfliktusban áll.” Az MDF elnöke ugyanis minden jel szerint kilépett a mostani választás adta logikai keretekből: inkább vállalja, hogy (ha passzívan is, de) Gyurcsány hatalomra kerülését segíti elő (és még ez sem igaz, ha valóban eldöntött már a meccs), de nem asszisztál bármihez. Legfőképpen ahhoz nem, hogy egy nem polgári, nem konzervatív, a liberálkonzervatív gazdaságpolitikai szlogeneket a kádári kisemberek kiszolgálásával ötvöző populista pártszövetség hatalomgyakorlását legitimálja.
A szervilis Hír TV-hez hasonlóan a Fideszhez igen közel álló… ööö… napilap is hosszú évek óta démonizálja Dávid Ibolya személyét, pártját, képviselőit és formálódó mondanivalóját, hiszen a Fidesz-kritika teljesen ismeretlen hasábjain. (A múltkor például „Hírszerzők és provokátorok” címmel klasszikus antiszemita toposzokat felvonultató, szórakoztató-ezoterikus cikket közölt. A lényeg: én, a szélsőségesen individualista neokon, a cionista barátaimmal, a Political Capital-lel és a Hírszerzővel együtt a sötét háttérből kommunikációs tanácsadókat adunk Dávid Ibolyának, ily módon is eltérítve ezt a derék keresztény asszonyt az egyedül érvényes orbáni útról. Ja, és a nácizmusra és a sátánizmusra is hajlok. Levelemet ígéretük ellenére nem közölték, annyit pontosítottak másnap, hogy nem vagyok tanácsadója Dávid Ibolyának.) Milyen lenne ez az… ööö… újság, ha nem lenne polgári?
*
Dávid Ibolya mindent egy lapra tett fel és nyert. Legfőképpen időt. Ha hinni lehet neki, ennyi idő kell ahhoz, hogy a parlamentben a kormány és az ellenzék ellenzékeként valami teljesen újba fogjon: egy, a piac és a joguralom tiszteletén alapuló, valóban polgári és konzervatív párt kiépítésébe. (Ezt a típusú önállósodást és tenni akarást várjuk 1994 óta az SZDSZ-től, hiába.) Ha ez bejön, annyi történik csak, hogy befejeződik a rendszerváltás.
Az MDF elnöke, aki még néhány éve, Orbán minisztereként sem látta meg főnökében az ideológia- és meggyőződésmentes népi demokratát, idővel szuverén, kemény és főleg meggyőződéses konzervatív nő lett, aki elkezdett arról beszélni, hogy az elveknek, a morálnak és az eszméknek nem egyszerűen helyük van a politikában, de nonszensz is lenne másra bazírozni. Nagyon hosszú évek és nagyon komoly magány vár erre e nőre. De megéri. A ballib médiaértelmiség persze – átlátszó és álszent okokból – szereti és szeretni fogja Dávid Ibolyát, mert „hitelesen”, „saját térfeléről” kritizálja Orbánt.
Ez azonban nem igaz: ők ketten már régen nem egy térfélen játszanak. A látszat ellenére két világról van szó: filozófiában, időben és térben.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
