Gavra Gábor 2006. április 12. 10:45
Az elmúlt napok a látszat ellenére nem az MDF-ről és elnökéről, hanem a Fideszről szóltak. Arról a pártról, amely már 2002-ben, amikor Dávid Ibolya nem vette ki a részét a két forduló közötti virtuális polgárháborúból, a polgári körök koordinátori tisztségének felajánlásával kiemelte az MDF-ből a magyar közélet egyik legszervilisebb jelenségét, Hende Csabát.
Ha a Fidesz visszavonja gyakorlatilag az összes (valóban hazug és megalapozatlan) választási ígéretét, elfelejti a 10 százalékpontos járulékcsökkentést, a 100 ezer forintos minimálbért, az újraállamosítási elképzeléseket, megfékezi saját vezetőinek külfölditőke-ellenes kirohanásait, magáévá teszi az egészségügyi privatizáció programját, csatlakozik az MDF korrupció-ellenes harcához, megszakítja az együttműködést a hungarista és kommunista pártokkal, továbbá bocsánatot kér a fideszes politikus által megzsarolt egyházi személytől – nos, akkor megnyílik az út a Fidesz és az MDF második fordulós visszalépésekről szóló tárgyalásai előtt. Ez a helyzet szerda reggel; és a dolgok mostani állása lényegesen kínosabbnak tűnik Orbán Viktorra és pártjára nézve, mint a tárgyalások MDF-es részről történő esetleges elutasítása.
Az elmúlt években váltva kádárista és horthysta nosztalgiákra építő, magát időről időre keresztény-nemzeti, megint máskor kereszténydemokrata, néha a változatosság kedvéért polgári pártként, rendszerváltó erőként, máskor viszont a rendszerváltás veszteseinek felkarolójaként meghatározó Fidesz most azzal kénytelen szembesülni, hogy az elmúlt években szisztematikus munkával tönkretenni próbált, mélyen lenézett egykori szövetségese kioktatja őt mindkettejük nyugati testvérpártjainak, és általában a nyugati konzervatív pártok politikájából, idézzük:
„A Fidesz nem az MDF miatt veszítette el a választások első fordulóját, hanem a saját politikája miatt. Ha ezen a politikán hajlandó változtatni, ha valódi jobboldali, konzervatív politikát vállal fel, amire Magyarországnak szüksége van, ha a nyilvánosság előtt elfogadja a fenti kiinduló feltételeinket, akkor van értelme a tárgyalásnak, és kész vagyok Önnel több lépcsős tárgyalásokat folytatni.”
Zárásként az MDF elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte bizony ráférne a Fideszre egy alapos erkölcsi megújulás, és ezzel szoros összefüggésben Orbánéknak nem ártana szakítaniuk a Fidesz-vezér éppen másfél napja nyilvánosan is kifejtett háborús logikájával. „Harcolni háborúban szoktak, küzdeni nemes versenyben. Háborúban nincs erkölcs, versenyben van. Tiszta szívemből kívánom, hogy a Fidesz a következő négy évben induljon el az erkölcsi és politikai megtisztulás útján.”
Hogy a Fidesz elnöke a levél elolvasása után mit kívánt tiszta szívéből Dávid Ibolyának, azt egyelőre nem tudjuk. Az viszont biztos: Dávid feltételekhez kötött „tárgyalási készsége” jóval kínosabb Orbán Viktor számára, mint egy szimpla elutasítás lett volna.
*
Korántsem Orbán Viktor volt az egyetlen, aki meglepődött április 9-én az MDF parlamentbe kerülésén; ahogy az sem állítható, hogy kizárólag a Fidesz és a holdudvarába tartozó értelmiségiek viseltettek volna fenntartásokkal a Fórum elmúlt években folytatott politikájával szemben.
E sorok írója mindkét csoportba beletartozik – sem az MDF parlamentbe kerülésére nem látott esélyt, és fenntartásokkal fogadta Dávid Ibolya és pártja szabadpiaci versenyre, a gazdaságpolitikával kapcsolatos egyenes beszédre, kisebb államra és hasonlókra vonatkozó kijelentéseit is; importált és kevés meggyőződéssel vallott kívánságlistának tekintette a Normális Magyarország Programját.
A fenntartások nem szűntek meg április 9-én késő este, amikor az MDF átlépte a parlamenti küszöböt. Csak éppen irrelevánsakká váltak. Zárójelbe tette őket az a tény, hogy akadt 5 százaléknyi olyan magyar választó, akik elhitték Dávid Ibolyának, hogy a liberális alternatíván kívül létezik még egy, jobboldali-konzervatív különút a nagy pártok – korántsem egyforma – etatizmusával szemben.
*
De a Dávid Ibolyával és pártjával szembeni fenntartásokat nem csupán az MDF parlamentbe jutása teszi zárójelbe. Hanem az is, hogy a vasárnap óta eltelt napok eseményei a látszat ellenére nem az MDF-ről és elnökéről, hanem a Fideszről szóltak.
Arról a pártról, amely már 2002-ben, amikor Dávid Ibolya nem vette ki a részét a két forduló közötti virtuális polgárháborúból, a polgári körök koordinátori tisztségének felajánlásával kiemelte az MDF-ből a magyar közélet egyik legszervilisebb jelenségét, Hende Csabát, aki egyik napról a másikra Dávid lakájából Orbán mindenre kapható csicskása lett.
Arról a pártról szóltak az elmúlt napok jobboldalon végbement történései, amely – Pokorni Zoltán alelnök korábbi, határozott ígérete ellenére, mely szerint az MDF 5 százalék fölötti európai parlamenti választási szereplése esetén feladja az egy a tábor, egy a zászló doktrínáját és támogatja a Fórum 2006-os sikeres választási szereplését – az EP-választás után nyerhető egyéni körzetek és befutó listás helyek felajánlásával kivásárolta a Fórum parlamenti frakciójának nagy részét.
Az elmúlt napok annak a pártnak a működésébe engedtek ismét – a szerverfeltörés, a kalocsai és kecskeméti Fidesz-jelöltek zsarolási ügye után ismét – bepillantást, amelynek „felügyelő bizottsága” – Bagó Zoltán visszaléptetett kalocsai fideszes képviselőjelölt szerint – arra adott utasítást helyi jelöltjeinek, hogy ígéretekkel és fenyegetésekkel vegyék rá MDF-es riválisaikat a visszalépésre, mivel 2006-ban Magyarországon – sarkítunk – MDF-es képviselőjelöltekre nincs szükség. A második fordulóban állva maradtakra meg aztán végképp nincs – gondolhatják a Fideszben, csakhogy Orbán Viktor és pártja az első forduló eredménye után nem feltétlenül van döntési helyzetben más pártok és jelöltjeik „szükségességének” megítélésekor.
*
Martonyi János, Pokorni Zoltán és Orbán Viktor hétfői beszédeinek üzenete nagyjából annyi volt: az MDF-nek most fel kellene hagynia a gyerekeskedéssel, Dávid Ibolyának félre kell tennie személyes hiúságát meg vélt vagy valós sérelmeit. Vagyis negligálni a pártja megsemmisítésére, képviselői felvásárlására, a kitartó fórumosok fenyegetésére irányuló fideszes erőfeszítéseket.
Az elképesztő morális lejtőre került Elek Istvánnak most jut eszébe, hogy a Fidesz és az MDF vezetésének úgymond kölcsönösen túl kellene lépnie az elmúlt évek eseményein – miközben évek óta hallgat arról, amit a neki annak idején hetilapot és közalapítványt gründoló Orbán Viktor és pártja „szövetségesével” művel 2002 óta. Elekhez hasonlóan hallgatott a Fidesz és vakondjai Fórumot ért támadásairól Orbánék határon túli klientúrája, amely most szintén Dávid Ibolyában látja a jobboldali egység megrontóját.
Pedig jobban tennék, ha a magyar jobboldal romlásának előidézőjét nem Dávidban, de még csak nem is az Országgyűlésből ismét (örvendetesen) kihullott szélsőjobboldal vezetőiben látnák.
Hanem abban az emberben, aki mindent – saját valaha volt összes meggyőződését, pártja 2002-ig létező, többé-kevésbé karakteres arcélét és valamennyi potenciális szövetségesét – feláldozott annak érdekében, hogy egy új Hazafias Népfrontban egyesítse Horthy, Kádár, Torgyán és Csurka népét. És aki egy bizonytalan állagú, Fidesznek nevezett narancssárga massza élén kísérli meg megfordítani azt az első fordulós eredményt, amelyet csak magának köszönhetett.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
