„A választások közeledtével felborulni látszik a világ értékrendje. Az álliberalizmus (a szabadosság) képviselői kampányolni kezdtek a család és mindenféle közösség ellen, amikor kiálltak az egyén parttalan szabadságvágya, ezzel együtt az indulatok, az ösztönök és az erőszak szabadjára engedése mellett megkérdőjelezve az emberi civilizációt és kultúrát, megtévesztve a jószándékú emberek százezreit. Megnyugtató lenne Magyarország polgárai számára, ha az ország sorsát alakító politikusok még a választások első fordulója előtt nyilatkoznának: valójában egy olyan világban akarnak élni, ahol szeretteiket semmilyen, a közösség által felállított korlát nem védi…,a kábítószer-kereskedőktől, a szatíroktól és a pedofiloktól, a rablóktól és a gyilkosoktól, vagy akár a hatalmi önkénytől?” (közli Márciusi nyilatkozat címen számos ismert jobboldali közéleti ember aláírásával a Reform című hetilap április 6-i száma)
„A MIÉP kiszorítása már 2002-ben is világbanki, New York-i, Tel-avivi igény volt. Zsidó igény, a betelepedési szándék útjának magyartalanítására. Negatív nagytakarítás. Az SZDSZ behúzása nem azért volt fontos, hogy vele kormányt tudjon alakítani az MSZP, hanem azért, hogy megmaradjon az erős, később feltámasztható… milliárdos bankelitnek az a kemény magja, amely a Magyarországra történő betelepedést előkészítette és most a földbirtok megszerzését menedzseli.” (írja Csurka István Megmaradni című cikkében a Magyar Fórum április 6-án megjelent számában.)
„Ha már Dávid Ibolya fölvetette, hogy ki veri szét a jobboldalt, ki árt neki – őszerinte Orbán Viktor a fő ellensége – említhetnénk Torgyánt, Giczyt, meg persze Dávid Ibolyát is. Mindannyiukat csak a baloldali média tartja még politikai életben. Az a Dávid Ibolya, akit én oly sokra becsültem egykoron, Csapodyval, Borossal, Herényivel egyetemben, most a nemzet potenciális ellenfeleinek osztanak lapot, valós szövetségeseikkel szemben. És az MDF szétbomlasztását ott folytatják, ahol Debreczeni, Pusztai, Szabó Iván abbahagyta. És mindezért – megfelelve a baloldali elvárásoknak – Orbán Viktort hibáztatják. De kit érdekel öngyilkos pártok és kudarcra kárhoztatott politikusok sorsa… A pártkarikatúra MDNP előbb az MSZP támogatásával jutott lóvéhoz, majd a teljesen képlékeny Kupa-féle Centrumpártban árulta el a nemzeti oldalt és a nemzet érdekeit”. (Írja Szalay Károly, Ki árt a jobboldalnak? című cikkében a Demokrata április 6-án megjelent számában).