Forrás: NOL

Népszabadság * Tibori Szabó Zoltán * 2006. április 8.

Furcsa verseny bontakozik ki Bukarestben Calin Popescu Tariceanu kormányfő és Traian Basescu államelnök között. Amikor a Demokrata-liberális Szövetség (DA), amelynek mindketten társelnökei voltak, 2004 decemberében hatalomra került, mindketten azt ígérték, hogy a legrövidebb időn belül pellengére állítják és elítélik majd a kommunizmust.

A román jobboldal azóta folyamatosa követeli az ígéretek valóra váltását. A parlament jelenleg vitatja ugyan azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében tíz évre eltiltanák a politikai szerepvállalástól mindazokat, akik az egykori kommunista párt, a politikai rendőrség, illetve az embereket megfigyelő titkosszolgálat kötelékében dolgoztak. Ezt még a kilencvenes évek elején követelték a temesvári forradalmárok, de a pártnómenklatúrából származó IonIliescu vezette rendszernek ilyen intézkedés nem állt érdekében.

Az elmaradt tisztogatás viszont olyan indulatokat fojtott vissza, amelyek most törnek a felszínre. Ezzel párhuzamosan pedig a szóban forgó törvény újabb demokrata-liberális konfrontációra ad lehetőséget.

Az államfő most retorikát váltott. Azt mondja, nem hajlandó elítélni a kommunizmust, mert nem tudja megállapítani: vajon az egész kommunista időszakot meg kellene-e bélyegeznie, avagy csak egyik-másik periódusát. S mivel ezt egyedül képtelen eldönteni, az ügyet bizottság létrehozásával próbálja halogatni. Basescu kijelentette: amikor Románia elítélte a holokausztot, elődje, Ion Iliescu annak a jelentésnek az alapján tette, amelyet egy nemzetközi szaktekintélyekből álló, Elie Wiesel által vezetett bizottság dolgozott ki. Nos – így az államelnök – a kommunizmus elítélését megelőzően el kell készíteni egy jelentést, amelyből derüljön ki: pontosan melyek is azok a bűncselekmények, amelyeket el kell ítélni. Basescu felkérte tehát Vladimír Tismaneanu politológust és történészt, a washingtoni Maryland Egyetem politikatudományi professzorát, hogy dolgozzon ki jelentést, amelyben elemezze a kommunista korszak szóban forgó kérdéseit.

– Nocsak! – kiáltottak fel azok a tudósok, akiket tavaly decemberben a Tariceanu vezette kabinet által elfogadott kormányhatározat kért fel arra, hogy hozzák létre a Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Kutatóintézetet. Marius Oprea történész nem rejtette véka alá: az új államfői bizottságnak pontosan ugyanaz lenne a dolga, mint az azóta már beindult intézetének.

Amíg azonban a jelentés el nem készül, a volt párttitkárok, rendőrök, szekusok, politikai rendőrségi tevékenységet végző aktivisták, katonatisztek és ügynökök fellélegezhetnek.

Aztán pedig ki tudja, mi lesz… Hiszen azok a fiatal generációk, amelyek azóta felnőttek, édeskeveset törődnek ma már azzal a múlttal, amelyet az idősebbek részleteiben, alapossággal fel kívánnak tárni. A politikusokkal karöltve, uralkodni szeretnének a múlt fölött.

A fiatalságot más kérdések foglalkoztatják. NicolaeCeausescuról és a rendszeréről szinte semmit nem tudnak. Egyikük nemrég így fogalmazott: – Ceausescu ugye az volt, akit egy kaszárnyában karácsonykor lőttek agyon a feleségével együtt? Valamivel felheccelhették a katonaságot, nem?

Comments are closed.