Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. március 29.

Elismerte a Likud súlyos választási vereségét kedden késő este Tel-Avivban Benjamin Netanjahu, a jobboldali izraeli párt vezére.

„Semmi kétség, hogy nagy csapás ért bennünket” – fogalmazott rámutatva arra: az azóta eltelt 100 nap óta, hogy Ariel Saron egykori pártvezető otthagyta a Likudot, a pártot a második érzékeny vesztesség érte, még ha ez annak is betudható, hogy „könyörtelen kampányt folytattak ellenünk”.

„Drágán megfizettünk azért, hogy haragot és kiábrándultságot váltottunk ki az ország gazdaságának megmentésére tett kísérletünkkel” – mondta az egykori izraeli pénzügyminiszter. Hozzáette azonban: a nép egyszer majd megérti, hogy miért kényszerültek ezekre a gazdasági szigorító intézkedésekre. A Likud várhatóan legfeljebb 12-14 mandátumra számíthat a 120 tagú új kneszetben az Izrael történetében az eddigi legalacsonyabb, 63,2 százalékos részvételi aránnyal megtartott parlamenti választások kimenetele nyomán.

Olmert területeket ígért a palesztinoknak

Területeket ígért a palesztinoknak szerda hajnalban Jeruzsálemben Ehud Olmert, az előző nap megrendezett izraeli választásokon az előzetes felmérések szerint legtöbb szavazatot nyert párt, a Kadima vezetője. Olmert hívei előtt leszögezte: kész lemondani a Nagy Izraelről szőtt álmokról, és „készek vagyunk területeinkről zsidókat kitelepíteni, hogy önök valóra válthassák államalapítási álmukat”. Elmondta: az elkövetkező években kijelölik annak a zsidó államnak a határait, amelyben többségében zsidók élnek majd. Az ügyvezető kormányfő szerint így most a palesztinokon sor, hogy letegyenek a zsidó állam lerombolásáról.

A szavazatok felének összeszámlálása alapján a centrista Kadima párt 29 parlamenti mandátumhoz jut a választások eredményeként. A központi választási bizottság szerda hajnalban nyilvánosságra hozott adatai arra mutatnak, hogy a voksok 50 százalékos feldolgozottsága szerint a Munkapártot 21 hely illeti meg majd a 120 fős kneszetben.

A valószínű koalíciós partnerként számon tartott szefárd ortodoxok pártja, a Sasz 13 parlamenti mandátumot kaphat. A jobboldali Likud 12 valószínű parlamenti helyével így a negyedik helyre szorul, és ugyanennyi képviselőt küldhet majd az orosz bevándorlókra építő Iszrael Beiteinu (Izrael a Mi Otthonunk) jobboldali párt is.

A választási bizottság közlése szerint a Nemzeti Vallásos Párt-Nemzeti Egység 8, a Nyugdíjasok pártja ugyancsak 8, az Egyesült Judaista Tóra 6, a világi-baloldali Merec 5 és a két arab lista is 5 mandátummal rendelkezik majd a kneszetben.

(MTI)

Comments are closed.