Nemrégiben a BBC Newsnight című műsorában egy oknyomozó riportműsort láthattak a nézők arról, milyen szerepet játszott Nagy-Britannia abban, hogy Izrael az 1960-as években olyan eszközökhöz jutott, amelyek atombomba előállítására is képessé teszik a közel-keleti országot.
Tavaly augusztusban e televíziós program hasonló témában már sugárzott egy adást. Akkor csak arra találtak bizonyítékot, hogy a brit kormány segített Izraelnek a nehézvíz beszerzésében – a Newsnight eme értesülését hivatalos körök azonban cáfolták. A brit közszolgálati televízió oknyomozó riporterei újabb információkra leltek, mely szerint Nagy-Britannia plutóniumot és más vegyi anyagot is eladott Izraelnek, még Harold Wilson miniszterelnöksége idején.
Meglehetősen hosszú nyomozásba kezdett a BBC Newsnight szerkesztősége azért, hogy kiderítsék, milyen szerepet játszott Nagy-Britannia abban, hogy Izrael atombomba gyártására is képessé vált az 1960-as évek végére. A brit közszolgálati televízió programja kiderítette: a szigetország 1958-ban egyetértett azzal, hogy 25 tonna nehézvizet adjanak el a zsidó államnak. Robert McNamara, az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök védelmi minisztere a Newsnightnak adott nyilakozatában meglepőnek nevezte, hogy európai szövetségeseik titokban tartották a tranzakciót az Egyesült Államok előtt. Washington ugyanis garanciákat várt arra nézve, hogy a szupertitkos dimonai atomerőműben a nehézvizet csak békés célú urándúsításra használnák fel. Mivel ezt nem látták biztosítva, nem támogatták azt a tervet, hogy Izraelnek nehézvizet adjanak el. A globalsecurity.org biztonságpolitikai internetes honlapon azonban az olvasható, hogy 1959-63 között közel négy tonna nehézvizet az Egyesült Államok is eladott Izraelnek.
Ám nemcsak egyes volt amerikai tisztviselőket lepett meg a közelmúltban bemutatott dokumentumfilm. Néhány egykori brit kormánytag semmit sem tudott arról, hogy országuk nehézvizet, sőt plutóniumot és más olyan anyagot, melyek az atombomba előállításához szükséges, adott el Izraelnek. Tony Blennt, aki 1966-ban lett technológiai miniszter, sokkolta a Newsnight műsora. A plutónium eladásáról született egyezményt abban az évben hajtották végre, mikor Blenn a kormány tagja lett. Blenn eddig abban a hiszemben élt, hogy az izraeli atombomba megszületéséért Franciaország és Norvégia tehető felelőssé. Most azonban kiderült, hogy Nagy-Britanniának ugyanolyan része volt ebben, mint az előbb említett két országnak. Tony Blenn számára márcsak azért is volt kellemetlen e tények napvilágra kerülése, mert a nukleáris ipari technológia, melyet veszélyesnek tartott, érzékeny pontja volt politikájának. A vele készített interjúban még azt is kétségbe vonta, hogy elődjének, Frank Cousins-nak bármi szerepe lett volna az ügyletben.
Az eladások érdekessége, hogy a nehézvizet tulajdonképpen norvég közvetítéssel továbbították Izraelnek. Nagy-Britannia és Norvégia megegyezett abban, hogy húsz tonna nehézvizet adnak el. Az izraeliek azonban újabb öt tonnára jelentették be igényüket. Erről, a bemutatott dokumentumok tanúsága szerint, az atomenergiai hatóság is tudott. Lord Gilmour, egykori védelmi és külügyi államtitkár szerint az ügyletet lebonyolítók nem gondoltak bele a tranzakció biztonságpolitikai vetületeibe. A konzervatív politikus úgy véli, csak üzletet láttak az egészben, pénzt, sok pénzt akartak keresni ezzel. A tisztviselők ráadásul nemcsak hogy nem értesítették Washingtont terveikről, de még saját biztonságpolitikai tanácsadóik véleményét is figyelmen kívül hagyták. A brit biztonsági szolgálat egyértelműen jelezte: Izrael dimonai atomlétesítményét nemcsak békés célra, hanem nukleáris fegyver gyártására is fel akarja használni. Harold Wilson miniszterelnöksége alatt, amikor a tranzakciókra sor került, a zsidó állam a Hirosimára ledobott atombombánál hússzor nagyobb hatásút volt képes előállítani. Egyes becslések szerint e fegyver ereje még a hidrogénbombáét is meghaladta volna. Szintén a brit hírszezés szerint a dimonai kapacitást figyelembe véve évente hat ilyen bomba gyártására készültek fel Izraelben.
Rózsahegyi Péter
Atomerőmű a Negev-sivatagban
Dimona a Negev sivatagban található város, melyet az 1950-es években hoztak létre, még David Ben Gurion miniszterelnöksége idején. A szupertitkos atomlétesítmény közel 13 kilométerre van a várostól, és majd 38 kilométerre Jordánia határától. Az atomerőmű építését 1958 körül kezdték meg francia mérnökök közreműködésével. A reaktorok 1962-64 között kezdték meg működésüket. Feltételezések szerint az 1967-es, úgynevezett hatnapos háború idején Izrael már rendelkezett atombombával. Az első amerikai jelentések magáról az objektumról 1958-ból származnak, amikor is egy U-2-es kémrepülőgép elrepült a terület fölött, s észlelte azt. Mordeháj Vanunu, a dimonai erőmű egyik technikusa volt, aki 1986-ban a Sunday Times hasábjain képeket tett közzé a létesítményről. Az általa készített és kicsempészett információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Izraelnek jóval nagyobb a nukleáris kapacitása, mint előtte azt feltételezték. Az egykori technikust Rómából rabolta el az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyik ügynöke. Vanunut hazaárulásért elítélték, s tizennyolc évet töltött börtönben. A férfi, aki kikeresztelkedett, s John Crossmanként is ismert, 2004-ben szabadult.
képalá
A dimonai szupertitkos atomkomplexum – ahogy a műhold látja Forrás: Space Imaging
Vanunu, akit hazaárulásért ítéltek el Fotó: Népszava-archív
