Forrás: Népszava

Bizonyítékok hiányában felmentette Abdul Rahmant (képünkön arabnyelvű Bibliával) egy kabuli bíróság – közölte vasárnap egy neve elhallgatását kérő afgán tisztviselő. Állítólag akár már hétfőn szabadon is bocsáthatják a férfit, akire az ügyészség halált kért, mert az iszlám vallásról áttért a kereszténységre. A muszlim jog, a saríja a legsúlyosabb büntetést rendeli a hitehagyottakra. Rahman érdekében számos tekintélyes vezető, köztük a pápa, George W. Bush amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár is közbenjárt. (Népszava)

Olmert a nemzetközi egyeztetésről

Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő széleskörű nemzetközi tárgyalásokat tervez az újabb egyoldalú ciszjordániai kivonulások előtt. Az Ariel Saron kormányfőt betegsége miatt helyettesítő politikus leszögezte: időt akar adni a Hamász vezette új palesztin kormánynak, hogy eldöntse, a mérsékelt vagy a harcos utat választja-e. Ezt követően belső párbeszédet akar folytatni Izraelben az ország végleges határairól. A Hamász véget akar vetni az izraeli-palesztin válságnak – jelentette be vasárnap a radikális párt által megalakítandó új palesztin kormány kijelölt miniszterelnöke, Iszmáil Haníje. (MTI)

Későn érkezett a megkeresés

Szili Katalin házelnöknek nem állt módjában személyesen találkozni a lengyel köztársasági elnökkel, mert a megkeresés az ilyenkor szokásosnál jóval később érkezett – tudatta közleményben sajtófőnöke útján a házelnök szombaton. A kormányszóvivő közölte, hogy Lech Kaczynski és Gyurcsány Ferenc találkozójára a magyar kormányfő külföldi útja miatt nem került sor. „Már az egyeztetések korai szakaszában nyilvánvalóvá vált, hogy a látogatás napján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Brüsszelbe utazik, az Európai Unió kormányfőinek hivatalos értekezletére. Ezért a későbbiekben fel sem vetődött, hogy a lengyel államfő munkatársai időpontot egyeztessenek a kormányfő stábjával” – áll Batiz András közleményében. (MTI)

Rice: csapatcsökkentés jövőre

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vasárnap kijelentette: „nagyon valószínű”, hogy jövőre Washington kivonja Irakból katonáinak jelentős részét. A tárcavezető szerint ugyanis 2007-re az iraki hadsereg megerősödik annyira, hogy kevesebb amerikai katona is elegendő lesz a folyamközi országban. Szaddám Huszein volt iraki diktátornak az orosz hírszerzés nyújtott információkat az amerikai támadás előkészítéséről – állítja egy, a Pentagon (képünkön) által készített jelentés. A védelmi minisztérium úgy tudja, az oroszok egyik titkos forrása az amerikai központi parancsnokságon dolgozott. Igazán érdekes, hogy a kiszivárogtatott információk állítólag ellentmondásosak voltak, sőt még a támadási dátumot is tévesen adták meg. A moszkvai hírszerzés szóvivője légből kapottnak minősítette a jelentést. (Népszava)

Kasza a nemzeti tanácsok ellen

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke nem elégedett a szerbiai nemzeti tanácsok munkájával, és ez vonatkozik a Magyar Nemzeti Tanácsra is (MNT). Közölte, hogy a nemzeti tanácsok az utóbbi időben túl „komótosak és lomhák” lettek, amit az állam kihasznál, mert – mondja a pártelnök – az állami vezetőknek könnyebb tárgyalni a kisebbségi kérdésekről velük, mint a „szemtelen” politikusokkal. Bármennyire is meglepő, Kasza megállapítása vonatkozik a Józsa László vezette MNT-re, amelyben túlsúlyban vannak a VMSZ képviselői. Józsa reagálásában közölte: „Úgy gondolom, hogy téves a pártelnök megállapítása”. (MTI)

Comments are closed.