A csákvári Esterházy-kastély épületében lévő kórház előadótermében tartanak felovasószínházi előadást holnap délután öt órakor. Az Asszony a fronton című produkciót Polcz Alaine emlékiratainak felhasználásával színpadra írta: Baranyai László. Rendező Vidnyánszky Attila. Szereplők: Takács Katalin, Pálfi Katalin. (Népszava)
Osztják a Bonbon-díjakat
A Rádiókabaré soron következő nyilvános felvételén adják át az „éteri humor” kiválóságait évente jutalmazó Bonbon díjakat a 2005-ös év teljesítményeiért. Az eseményt február 28-án 20.30 órás kezdettel a Stefánia Kulturális Központban rendezik, ahol hagyományosan közönség előtt hangzik el a három órás kabaréműsor. Az esten mások mellett a Markos-Nádas duó, Maksa Zoltán, Sándor György, Gálvölgyi János, Kern András és Éles István lép fel az érdeklődők előtt. (Népszava)
Oktatási segédanyag a Rokonokhoz
Szabó István legújabb filmje, a Rokonok már két hete sikerrel fut a magyar mozikban. A filmet forgalmazó InterCom és az Oktatási Minisztérium szerint a Móricz Zsigmond regényéből készült feldolgozás alkalmas a középiskolai oktatás támogatására: a Rokonokat megnéző diákok irodalom-, történelem és médiaismeret órán is felhasználhatják, megbeszélhetik a moziban látottakat. Éppen ezért a film és a regény oktatását, a film kapcsán felmerülő kérdések megválaszolását segítő munkafüzet készült, mely a szaktanároknak nyújt segítséget. Az anyagot, melyet Fenyő D. György a Magyartanárok Egyesületének alelnöke készített, a közeljövőben az InterCom eljuttatja minden középiskolába, de a munkafüzet letölthető a www.intercom.hu/rokonok oldalról is. Hasonló oktatási segédanyag eddig csak a Sorstalanság című filmhez készült. (Népszava)
Beszélgetés Bánsági Ildikóval
A Budai Micve Klubban (Bp. II. Frankel Leó u. 49.) vasárnap este hétkor Bánsági Ildikó színművész lesz a vendég. A beszélgetőtárs Bóta Gábor újságíró. (Népszava)

